Mindennapi tisztelet a tetteinknek
A repüléstől félni buta dolog. Abba még senki nem halt bele. Zuhanásba már többen is, de senki nem azért száll föl, mert földhöz csapódni akar, így ezzel a részével nem is akarok foglalkozni. Véleményem szerint az evolúció hatalmas hiányossága az ember szempontjából, hogy nem növesztettünk szárnyakat, vagy teista szemszögből azt mondanám, hogy amikor az embert teremtette isten akkor még egy kicsit időzhetett volna velünk. Ha már így adatott, hogy segítség nélkül nem tudunk levegőbe emelkedni, akkor legalább tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy szárnyalhassunk, vagy legalább becsüljük azt akinek ehhez mersze van (milyen szentimentális vagyok ma).
Régebben én is vezettem vasmadarakat (most meg irodalmi :)). Én még azon pilóták közül való vagyok akit megtanítottak a repülés, a repülőgép és a levegő tiszteletére (könnyezek). Ma is vannak ilyenek, de már megjelentek azok a gazdag ifjak akik mással terveztetik meg az útvonalat, már a járó motorú gépbe akarnak beszállni (ezek a mai fiatalok... :) csak a tucc-tucc-tucc és már azt sem tudják ki az a Szűcs Judit, meg már szarni is csak Ipaddel tudnak :D)
Dédapám azt mondta gyerekkoromban, hogy nem az a fontos, hogy mit csinálok, hanem hogy hogyan. A kenyér és a szalonna akkor lesz sokkal ízletesebb, ha nem állva, rohanva esszük meg, hanem megterítünk hozzá az asztalnál. (Miska papa bölcs volt és egyébként is ajánlatos volt rá odafigyelni, mert egyszer láttam, ahogy a puszta kezével szétnyom egy akkora keresztespókot, mint a fejem.) A kávénak is sokkal jobb a zamata ha leülünk mellé, egy-egy korty után behunyjuk a szemünket és nem figyelünk semmi másra csak az ízekre. (behunyt szem, meg zamat? mi van ma velem?) De még a fapakolásban is örömünket leljük ha tetszetősen rakjuk őket és minden darab fával csak szebbé tesszük a munkánkat. (na, ez már tényleg elég nyálas így, mert aki hasogatott már össze néhány köbméter fát, az sok mindennel foglalkozik utána, csak a küllemmel nem, mert a töke tele van mindennel és leszakad a dereka, de nem tudtam jobb példát kitalálni)
A repülést rengeteg dolog előzi meg. Nálam ez mindig otthon kezdődött, ahol az asztal fölé görnyedve szépen lassan megrajzoltam a térképen az útvonalat, aztán kikerestem és kiírtam az összes olyan frekvenciát amelyen keresztül esetleg valakivel beszélnem kell. Imádtam! Kiszámoltam a sebesség függvényében a repülés hosszát, megnéztem az időjárás-előrejelzést, kiszámoltam a szögeket, majd amikor mindennel végeztem akkor leültem és átgondoltam mindent még egyszer. Lerepültem fejben az egészet, még a kezemet is úgy tartottam ahogy azt kell, bal kézzel a szarvkormányt fogom, jobbal hol a rádió gombját nyomom, hol a karburátor –fűtéssel, vagy féklappal, a gázkarral, vagy bármi mással foglalatoskodom. Mindent precízen összehajtottam, becsomagoltam, engedélyeket kértem, vagy bejelentéseket tettem és elindultam. Az autóban fejben lerádióztam az egész útvonalat, lehetőleg a frekvenciákat is megjegyeztem mert az a biztos nem a papír. A reptéren rögtön a gépet kerestem, hogy ott van-e, hogy milyen szögben áll a légcsavar (ebből ha tisztességes volt az előző pilóta és elforgatta, akkor meg lehet tudni, hogy használható-e a gép). A gép átvétele külön procedúra aminek nem csak az a célja, hogy műszakilag leellenőrizzük a repülőt, hanem közben már szépen össze lehet vele barátkozni. Megnézem a futóművet amellyel lehetőleg olyan finoman fogom érinteni a talajt, mintha csak odasimulnék hozzá. Leellenőrzöm az olajat abban a motorban amelynek köszönhetem, hogy az elkövetkező órákban jól érzem magam. Megmozgatom a kormányszerveket amelyek majd a lehető legnagyobb hűséggel követik minden akaratomat. Közben végigsimítom a szárnyat és elképzelem ahogy a levegő körülöleli, határréteggel, leválási ponttal és apró örvényekkel együtt.
Nem folytatom, mert hosszú lenne, hiszen még be sem ültem a gépbe, pláne nem emelkedtem vele levegőbe, de higgyék el ekkor már nem nagyon létezik más számomra csak a repülőgép és a repülés.
Vajon miért nem tudunk a nap minden percében mindenhez amihez hozzáfogtunk ekkora tisztelettel állni?
Vajon mekkora tisztelet kell ahhoz, hogy valaki egy-két méterrel a föld fölött háton tudjon repülni?
Vajon mi a csudának írtam le ezt az egészet? Azt hiszem ez az egyik legőszintébb és egyben legálszentebb írásom. :D
