Homokzsák serceg a fogam alatt, a bakancsoban Duna-Tó, melyben mélyen, bokáig tocsogok, a derekam meg az éggel együtt majd’ leszakad; érzem, hogy kívül-belül elmos a mocsok. Sziszifusz és Pelikán klónok rajzanak köröttünk, közöttük galambok, vagy angyalok, osztják a kávét a vizet, előbbiek az észt, zsíros deszkával terítik meg az asztalt: vacsora, árvizi parasztnak (ennyi földet csak a földműves parasztok mozgatnak). A szememet a média, a kezemet a hangya csípi, az utóbbit nem bánom, ő az életét, míg a politikus csak a pozícióját félti. Darwini megfigyelés: a sajtó úgy rögzül a képviselőre, mint a hangya gerinctelen testére a potroha.  Árvizi devolúció. Ez sem változik meg soha, bár voltak, voltunk ott páran, akik csak önkéntesek voltunk, nem képviselők, de sajnos tényleg csak néhányan. Sötétedik. A teherautó ütemet tolat a hajtogatáshoz: fogom a zsákot, lábra állítom, magam felé fektetem, kicsit megpaskolom, elfenekelem, behajtom egyszer, majd kétszer, utolsó hajtás a homoknál, majd a sarkaihoz fogva fejtetőre áll. Megfordul vele együtt az egész világ: sós víz fakad a homlokomnál és torkollik bele az édes Dunába úgy térdmagasságban. Fáklyák fényei lazítanak a feszített húrokon, várunk, hogy megmondják hol folytassuk, hova összpontosítsunk;  addig pihenek én is egy kicsit a fehér nejlon párnákon, mert nehéz már a levegő, rossz a vétel, bambulva hallgatom a sztorit amit a szomszéd mesél el a Tiszáról, kétezerhatról, az árról, a vízről, a kárról, aztán egy kicsit az otthonról és a családról, mert most ballag a gyerek és milyen jó tanuló és jövőre már egyetemista lesz, nem is akármilyen, hanem joghallgató! Repülő zúg el felettünk, az egyik mondja a tipust, a számot, és hogy ő most tartalékos és hordott ő már megannyi zsákot, de nem kézzel, hanem helikopterrel, csak hát leszerelték, pedig repült volna még akár seprűvel, vagy biciklikerékkel, de nem kellett már. Ő a magyar számkivetett, a pilótából lett hordár és még sem sajnáltatja magát, mert az élet megy tovább és ez legyen a legnagyobb baj…azt hiszem ők egy kihalófélben lévő, vezélyeztetett madárfaj. Körbenézek, csupa egyenruhát látok, terepszínű csillagkavalkádot és rájövök, hogy a tartalékosoknál nincs hierarchikus rendszer, az őrnagy együtt pakol az őrmesterrel. Mondják, hogy tegnap tábornok is járt itt…lapátolni. Szólnak, hogy menjünk előre, mert buzgár lett a gáton. Indulok rögtön, s közben azon mélázok, hogy ki adott buzgár nevet a buzgárnak és hogy sokat agyalt-e rajta, vagy csak a gát mellett várt, s ahogy buzgott benne a tetvágy jobb híjján kitalálta a buzgárt. Fiatalok között vagyok, ők veszélyesek, mert olyan tempót diktálnak amibe belemerevedek, s üvölt bennem az ín, a szalag, s az ereimben vészharang szalad az agyamig, hogy ha nem hagyom abba a rohanást, jön a fájdalom s a végén a sztrájk, s majd ők rávesznek akár erővel, hogy úgy üljek le a földre, hogy néhány óráig ne kelljek fel. Pakolom a földet, az se könnyebb, tartom a zsákot, abba a derekam gebed meg, építem a gátat, de ha percenként a kezedbe adnak a zsákból vagy százat, azt sehogy sem bírod. Még úgy sem, ha a fogad a gyökeréig szívod. Patakzik rólam a verejték, a tüdőmben ott hörög negyven év, aztán ahogy fogynak a zsákok, úgy lassul le minden, s hirtelen úgy érzem, hogy akár reggelig is bírnám ilyen ütemben. A fáklya nem irányt mutat, hanem újra hangulatot áraszt, végre meglátom az embert is, nem csak a zsákhoz tartozó kezet meg lábat, és végre újra viccelődünk, beszélgetünk -munka közben-, alkalmi barátságok szövődnek, olyan jó értelemben, ahol csak keresztnév van, meg egy-egy történet, s lassan nem csak a Rómait mentjük meg, hanem az egész Földet.

Éjfél van, a kocsi felé ballagok, s ahogy minden lépésnél a testemben négy-öt napos fájdalom sajog, magamban mosolygok, hogy holnap ez az érzés meg az izomláz fog emlékeztetni a Parlamentben arra, hogy ember vagyok. Egyetlen egy, de nem a háromszáznyolcvanhatból, hanem egy a százezerből, akik velem együtt izzadtuk tele a Dunát, akikre büszke lenne Pelikán elvtárs, és akiknek pont mint nekem megadatott, hogy azt érezzük megoldottuk, megoldjuk a feladatot.