A bátyámmal régóta terveztük  - szeretjük tervezgetni -, hát most eljöttem végre egy konditerembe edzeni.

Egyedül. 

Akciósan, kuponnal - egy próbát megér - három szintet kapok egy ezresért. Csillagszemű magyarázza a recepcióban, itt az óra, a törölköző, a kardió van legfelül...

- mondom, mi?

- az az aktív, a megerőltető, középen a súlyzók, a kondi, azt tudom hogy mi, ugye?

- dagadt vagyok, nem hülye.

- a wellness van legalul, jakuzzi, meg szauna, meg masszázs,

- és mi van lejjebb? kérdem

- a mélygarázs. 

Elindulok, ténfergek, kellene egy idegenvezető, bár az nincs benne az árban, így csak pislogok mint egy szú az irodaházban.

Nem idegenvezető bocsánat, hanem személyi edző. Belőlük sok van, mindegyik Barbie baba, fenékhez simulós fekete sortban, szépek, szexik,

kár hogy nem csak Barbiek vannak, hanem sok itt a Ken is.

Ráállok a gépre, taposom keményen, azt sem tudom, hogy sétálok, futok, vagy mászok éppen, de közben a kezeimben két kar is mozog, szóval lehet, hogy sífutok. Eltelik öt perc, tíz perc, unatkozom, fáj a lábam, a kilátást meg zavarja egy monitor a tájban, mire rájövök, hogy az az enyém, bekapcsolom és ekkor minden megváltozott, mert már Monkot nézek, meg National Geographickot, és az idő szalad és csak fáradok, meg izzadok, és a reklám alatt gépet váltok, lépcsőt mászok, újabb reklám tovább megyek, majdnem fekve tekerek, közben pedig nem győzök csodálkozni, hogy milyen nehéz Alaszkában aranyat ásni.

Egy teljes órát mozogtam, Bear Gryllsel együtt majdnem kiszáradtam, és ha a kitartásom - holnapig - örök, akkor azt hiszem a bátyámmal is eljövök.