Keresem az alsó hangot, a legsötétebb átkot, a mirigyet, ami termeli a könnyet, a legapróbbat, ami már csak nőhet.   Ha megtaláltam, lenézek.   Ha már csak egyedül én vagyok magam alatt Akkor felhúzom, vagy megmászom a falat.   Majd. Jobb esetben.    

Egy telefonbeszélgetés a múltból: -Jónapot, akkor most nekem jár a szociális segély, vagy nem? -Jó napot, én Ivády Gábor vagyok! Nem tudom hogy jár-e, nem tudom ki Ön és nem ismerem az ügyét. Eddig járt? - Igen. -Akkor úgy gondolom most is jár. -Na, hát ezt mondom én is. Viszhall!