Nosztalgikus hangulatba kényszerítettem magam és felkerestem életem első felének meghatározó helyeit. Gondoltam jót tesz majd a lelkemnek, ha leellenőrzöm hol szívtam magamba a szociális lét és a tudomány alapjait.

Az óvodámmal kezdtem Pápán. Nem állított kihívás elé a bejutás, ugyanis annak ellenére nyitva volt, hogy este hét óra körül érkeztem. Amiatt sem kellett izgulnom, hogy beugrik-e valami kedves kis emlék mondjuk egy udvari játékról, vagy meghatódok-e a kis étkezőnk láttán, mert az óvoda gyakorlatilag megszűnt, és kocsmát nyitottak helyette. Kocsmát! A régi csoportszobámban, ahol kockákból építettem fel életem első várát, ott most 500-ért kapsz egy felest!

Annak idején a vödör volt a jelem, amit megtaláltam a budiban. Felrémlett, hogy milyen jól esett látni a vödröcskét a szekrénykémen, a törülközőmön, de most valahogy nem kapott el a birtoklási vágy. Attól tartok új funkciót találtak neki és szerintem nem azt a célt szolgálta, hogy megmondja kié a slozi, igaz a hímzéssel sem bíbelődött senki. Az egyik sarokban egy fickó (vagy nő, ezt nehéz volt megállapítani) szundított hátradöntött fejjel, enyhén csorgó nyállal. Ismerős volt, de nem tudtam volna megmondani, hogy az egyik óvonőmet, vagy csoporttársamat vélem felfedezni benne. 

Átmentem az általános iskolámhoz, ami éppen valami varroda, vagy karbantartó műhely volt. Gondoltam, legalább nem kocsma, bár nem tudom melyik a rosszabb. Azok között akik bent dolgoztak, talán nyert volna a műhely és ez hiteles forrás, mert elég erős átfedést éreztem a két intézmény törzsközönsége között. Egy néni az utcán azt mesélte, hogy előtte leányneveldeként üzemelt az épület, iskolára nem emlékszik. Egészségi állapotát és a korát figyelembe véve jobbnak láttam nem sokkolni azzal, hogy én is odajártam. Tökre koedukált sulira emlékszem, bár tudni kell, hogy édesanyám annyira nagyon lányt szeretett volna amikor megszülettem, hogy azért lettem Gábor, mert hiába mondták neki, hogy fia született, ő ragaszkodott a Gabi névhez. Lehet, hogy évekig lányként neveltek?! Beültem a kocsiba, elhajtottam és hátat fordítottam a Teleki Blanka Úttörőcsapat emlékének ahol egyszer majdnem vihettem a zászlót, de aztán mégsem.

A győri középiskolámból nőtlen tiszti szálló lett, a főiskolámat a Népligetnél a földig rombolták, de a legjobban az ovi fáj. 

Beleborzongok még most is és csak egy kérdés ismétlődik egyfolytában az agyamban: Hogy adhatják ilyen drágán a felest? :)