2017. már 20.

És az országban a törékeny falvak...

írta: Ivády Gábor
És az országban a törékeny falvak...

p064_1_00.png

Van egy süket-néma ismerősöm. Nem tud egyetlen hangot sem kiadni, a hangszálai nem alkalmasak rá, mégis ha valami nagyon fáj neki, akkor egy, az ember szívéig hatoló kiáltás, vagy inkább sikoly hagyja el a torkát, amely nem túl hangos, de mi, akik szeretjük és akiknek Ő fontos még a legnagyobb zajban is mindig meghalljuk. Valószínűleg a levegőt préseli össze oly módon, ahogy a beszélni tudók képtelenek megtenni.

Egy csendes kis faluban élek a Mátrában, messze a nagyvárosoktól, messze a fővárostól és legmesszebb az Országháztól. Akik jártak már ilyen településen és meg is szálltak egy-két éjszakára azok nagyon jól tudják, hogy mit is jelent ez a csend. Olyan halk, olyan szelid hangot ad ki a község, hogy a városiaknak legalább egy nap kell mire megszokják; az első éjszakájuk nem is telik el mély pihenéssel. Nyomasztó a csend. Hozzá kell szoknia a hallójárataiknak a vidéki élet “zsivajához”, ahhoz, hogy a falu másik végén csaholó kutya is olyan mintha a kapunk előtt torzsalkodna. Így télen azonban az ebek sem ugatnak, estefelé még a hópelyhek koppanását is lehet hallani, de tiszta, hideg, csapadékmentes időben “üvölt a csend”, amelyet nehéz némán elviselni. Nem tudom, hogy hidegben jobban terjed-e a hang mint melegben, lehet-e bármi köze a sötétségnek a hangerőhöz, de a téli faluhoz képest a nyári tele van mindenféle hanggal. Persze csak fül, vagy inkább hallgató kérdése, hogy különbséget tud-e valaki tenni zsivaj és érthető üzenet között. Vegyük például a harangozást.

Harangoznak reggel, délben és este. A déli és az esti között az a különbség, hogy este a harangozás befejezése után még “kondítanak” egyet a kis haranggal. Amikor halott van a faluban, a harangozásból még azt is meg tudjuk mondani, hogy férfi, vagy nő-e a halott. Ilyenkor először mindig a nagy haranggal kezdik, a kicsi ekkor még néma marad. Kettőt csendítenek a naggyal, majd ezt követi egy nagyon rövid szünet, aztán megint kettőt, megint rövid szünet és ha nincs több csendítés hanem kezdődik a harangozás akkor női halottunk van, ha még kettőt csendítenek akkor férfi. Ez csak figyelem és fül kérdése, aki nem itt él nem hallja meg. Aztán másképp ugat a kutya ha ember és másképp ha róka van a közelben. Ez is csak figyelem és fül kérdése. Persze nem várhatjuk el senkitől, hogy ezeket az apró részleteket ismerje, hogy elég érzékeny legyen a hallószerve az árnyalatnyi különbségek elkülönítésére, de talán nem lenne nagy kérés, hogy legalább az akarat legyen meg ahhoz, hogy az egészre, mint egy nagy egységre figyeljen. Mert a kistelepüléseknek van egy alapzöngésük is, mely tartalmazza mind a harangszót, mind a kutyacsaholást, de benne rejlik az éppen aktuális időjárás, az idei termés minősége és mennyisége, a patak vízszintje, az elmúlt farsangi bál forgataga, a lakosok minden öröme és panasza és minden fogösszeszorított kapavágás is amely cserzetté teszi a tenyerünket. Ezt már illik mindenkinek meghallania.

A szakemberek a hallás taglalásánál azt mondják, hogy a hallószervünk feladata a hangokat tudomásunkra juttatni, bennünk hangérzéseket kelteni. Ezt nem csak a hangadó testek által keltet levegőhullámokkal lehet elérni, hanem például a fülbe vezetett elektromos árammal is. Ezek szerint ezen érzékszervünk több kell hogy legyen mint aminek eddig gondoltuk. Vajon meg lehet-e hallani hangulatot, vagy annak változását? Vajon mi kell ahhoz, hogy ezen képességünket tovább fejlesszük? Vajon el tudjuk-e csitítani magunkban a hangoskodó énünket, amely legalább annyira süketté tehet bennünket - mint a bevezetőben említett barátomat-,  hogy másra tudjuk figyelmünket fordítani?

Itt lenne az ideje elgondolkodni ezen, mert a vidéki kistelepülések segítségért kiáltanak. No nem hangosan, mert azt sose szoktuk, hanem csak mint a néma barátom, a levegőt préselve, alig hallhatóan, de az életünkért könyörögve, mert most már higgyék el nagyon fáj. Fáj, hogy nincs kisiskolánk, fáj, hogy nincs postánk, fáj, hogy egyre értelmetlenebbnek tűnnek a mindennapjaink és kilátástalanok a holnapjaink, fáj, hogy ez rajtunk kívül senkinek sem fáj. Mit kell tennünk, hogy a döntéshozók hallójárataiba jutó ingerek között egy kis helyet mi is kapjunk? Miért kell ehhez tüzet gyújtanunk, aláírást gyűjtenünk, utcán masíroznunk? Mondják meg, hol fogják a csendet hallgatni ha mi már nem leszünk? Mondják meg, hogy ha a kistelepülésekért szól majd a halotti harangszó, előtte hányat csendítsünk?

Ha most lehunyják a szemüket és jól fülelnek, akkor hallhatják miről beszélek, de siessenek, mert már nem tart soká…

 

Szólj hozzá

politika kritika gondolatok ivád