2017. már 22.

A villám

írta: Ivády Gábor
A villám

buster-keaton-our-hospitality.pngIsmeritek azokat a vígjátékokat, komédiákat, amikor elcserélt táskák, blőd félreértések és az eseményekkel folyamatosan sodródó szereplők vannak? Louis de Funes-nek vannak ilyen filmjei, vagy az Oscar-ban alakít ehhez hasonlót Stallone. Egyszer Ivádon is volt ilyen.

Minden azzal kezdődött, hogy becsapott a villám. Nem derült égből, de legalább pontosan, jól kiszámítva a Polgármesteri Hivatal tetejébe.

Ivádon ekkor már évek óta nem volt kábeltelevízió, mivel egyetlen szolgáltató sem érzett ellenállhatatlan vágyat az üzemeltetésre, de a régmúlt luxusát még hírdették a le nem szerelt vezetékek. Ebből lett elege a természetnek is a nagy hétvégi viharok alatt és pusztította el a kábelek és a hivatal tetőszerkezetének egy részét. Ne nagy épületet képzeljetek el, az egész ötven négyzetméter volt, abból a kis helyiségeg tíz, az volt a konyha (egy falicsap, egy mikró, egy kicsike kis hűtő, meg egy elektromos sparhelt, de mosogatni már lavórban kellett), a nagyobb volt a hivatal irodája, az harmincöt négyzetméteres lehetett és volt még egy nagyon kicsike kis előtér. Próbáltam előszobáztatni egyszer, de nem sikerült, mert aki ott megállt, attól nem tudta senki más kinyitni az ajtót.

Szóval becsapott a villám és a kábeltévé vezetékén keresztül dörgött le a földig. A vezeték, valahogy bele volt vésve a padláson az egyik szarufába, amely a benne lévő hatalmas hő hatására szépen lassan elkezdett belülről ízzani, így nem tüzünk volt, hanem parazsunk. Egy tenyérnyi helyen. Nevetgéltünk, hogy nekünk még tűzre sem futja és még a parázsnak is órákra van szüksége, hogy észrevegyük. Kihívtam a tűzoltókat, mert füstölt a plafon, majd felmentünk a padlásra és nagyjából húsz liter vízzel nyakon öntöttük a parazsat, meg magunkat, mivel a víz azonnal átitatta a döngölt földes, szalmás padlót és a plafonról csöpögött a szociális ügyeinkre, meg a rendezési tervre. Megjöttek a tűzoltók, tájékoztattuk őket, hogy már csak egy kávéval tudunk szolgálni, oltási munkával nem, de azért felmentek lellenőrizni mindent. Úgy döntöttek, hogy minden rendben van, de kicsit még várnak a biztonság kedvéért.

Örültem, hogy nem égett le minden, de ennek ellenére ekkor már konkrétan dühöngtem, mert tudtam, hogy ezt saját erőből kell megoldanunk. Mint a dúvad járkáltam fel-alá, agyaltam, hogy honnét szerzünk rá pénzt és mindehhez ütemesen kopogtak a padlóra letett lábasban a vízcseppek.

Pont ekkor hívott a megyei lap újságírója, hogy meséljek egy kicsit mik a hírek, mert már régen beszéltünk. Én kifakadtam neki, hogy becsapott a villám, itt vannak a tűzoltók, eddig füstölt, most meg csöpög a plafon és hogy tele van a tököm az egésszel.

- Nagy a kár? –kérdezte és már pötyögte is a gépébe a cikket.

- Nem túl nagy. Szerintem húszezer.

- Akkor a megyei vis major kertből nem is igényeltek kárenyhítést? Merthogy annak kétszázezer az alsó határa.

- Ja, így hogy mondod, szerintem van ez kétszázezer is. – vágtam rá. Gondoltam úgyis a tizedét adják az igényeltek, meg majd kiküldenek egy szakembert, de felcsillant a remény, hogy hátha nem egyedül kell állnunk a sarat a bajban. Vízben.

- Jól van, gyorsan kiküldöm a fotóst, már úton is van.

 

Na, akkor most már tényleg kávéztassuk meg a tűzoltókat, hogy ha nincs máshol tűz, akkor még itt érje őket is a riporter.

Az interneten szinte azonnal megjelent a hír, így 5 perc múlva már az MTI-vel beszéltem.

- Nagy a kár?

- Nem vészes, kb. kétszázezer.

- Gondolom ez csak a tetőre vonatkozik. A víz eláztatott valamit? Az irodában mekkora a kár? Bútorok vizesek? Írhatok arra is ugyanekkora kárt?

- Hát, a víz csöpög, kicsit a vakolat is hullik, szóval…Írjon négyszázezret– mondtam kissé bizonytalanul

- Oké, most lerakom, hogy minél előbb felkerüljön az oldalunkra, közben külödök egy fotóst. Tud csinálni képeket az irodában is, meg a tetőn is?

- Persze – mondtam és közben mutattam a közmunkásoknak, hogy vegyék el a labást és hozzák vissza a víz alá az íróasztalt. 

Megérkeztek a fotósok, villogtattak, majd elmentek. Mi már alig vártuk, hogy békén hagyjanak bennünket, szóltam a többieknek, hogy vigyük át a bútorokat a könyvtárba, majd ott elleszünk egy pár napig. Nagyjából készen voltunk a költözéssel, amikor csörgött a telefon. A TV2 volt, hogy úton van a kocsi és ha lehet, akkor tartsam ott a tűzoltókat, tudunk-e találni egy embert, aki mondjuk látta a füstöt, stb. Mondtam nekik, hogy ne jöjjenek, mert szinte üres az iroda, de győzködtek, hogy mindenképpen várjuk meg őket.

Tíz percen belül felhívott egy parlamenti képviselő és egy államtitkár, hogy mekkora a baj. Mondtam, hogy nem vészes, de most jön ki az MTI, meg a TV2, majd megnézhetik a hírekben is. Rögtön felajánlottak nyomtatókat és segélycsomagot és hogy ha kell akkor természetesen el is hozzák személyesen és hogy ha lehet várják meg őket a riporterek, csak előkerítik a kezeslábasukat, meg a csizmájukat és jönnek és hogy lesz-e idő arra, hogy megnézzék a riportok előtt a padlást, hogy egy kicsit életszagúbb legyen a helyzet. Mondtam nekik, hogy életszag egyre kevesebb van, de büdöset találnak, mert terjed a dögszag, szóval jöjjenek, ha akarnak. Megérkezett a TV2, forgattak, riportot csináltak, vágóképeket kerestek és rávették a közmunkásokat, hogy vigyék vissza a bútorok egy részét és csináljanak úgy, mintha akkor hordanák ki őket, cserébe benne lesznek a híradóban. Jó mókának tűnt nekik, a munkaidőből is volt még bőven, így folytatódott a színház.

Befutott az MTV, de ők nagyon siettek tovább, mert pár falunyira valaki az utcán szült, így ők csak azt vették fel, amikor a munkások még befelé hordják a bútorokat, hogy aztán a TV2 kedvéért újra kicipeljék. Volt benne logikai gubanc, de azt mondták, hogy most úgysem veszi észre senki a turpisságot, nekik meg legalább lesz anyaguk a hírhez, amikor mindent helyreállítottunk és visszaköltözünk.

A tűzoltókat megkérték, hogy menjenek fel a padlásra és egy-két vágókép kedvéért locsolják le a szarufát újra. Mentségükre legyen mondva, hogy még füstölt egy nagyon (nagyon nagyon nagyon) kicsit, szóval szakmailag is indokolt lehetett volna a fecskendő, de korábban megállapodtunk, hogy ne vizezzünk tovább semmit, így is éppen elég lesz helyreállítani a dolgokat. A tűzoltóknak menniük kellett máshová, így gyorsan felmentek a kamera előtt hősiesen locsoltak egy keveset, a vezetőjük nyilatkozott, nekem jelentette, hogy eloltották a tűzfészket, majd mint valami hülye komikus vígjátékban, a TV2 csikorgó kerekekkel elhúzott, a tűzoltók búcsúzólag még nyomtak egy szirénát, a közmunkások vitték a bútorokat a könyvtárba én meg álltam ott magamban a hirtelen támadt űrben, hogy mekkor a hülye vagyok.

Ekkor érkezett meg az RTL Klub, akik látták elmenni a másik stábot, meg a tűzoltókat is és hogy nekik nem marad semmi, ezért rávették a munkásokat, hogy vigyék vissza a bútorokat, majd hozzák ki újra. Ők kezelték egyébként a legjobban a helyzetet, mert inkább röhögtek rajta, de ezt követően megfogadták, hogy ha a CNN jön ki ők akkor sem fognak egyetlen széket sem odébbranki, csak ha pénzt adnak érte és azt kérdezgették mennyi a fizetése a statisztáknak egy filmben.

A film forgott tovább, talán én, talán valaki más éppen a kamerának és a nem kicsit csalódott stábnak mutogatta, hogy hol ázott be a plafon és mintha dramaturgiailag meg lenne rendezve, kb. két tenyérnyi részen éppen ekkor leszakadt a plafon. A rioprter összekacsintott az operatőrrel, mosoly suhant át az arcukon, mutata, hogy mindent rögzített, majd sietve távoztak a nap legegyedibb felvételével.

Bezártam az irodát, megfordultam és ott állt előttem egy öltönyös fickó dossziéval. A frászt hozta rám, a semmiből termett ott. A megyétől jött felmérni a kárt. Olyan volt végig, mint a rajzfilmben amikor talján építészt játszik Ludas Matyi, ő is csak sopánkodott, hogy nem jó, nem jó, nem jó, jajjjajajjajjj, és cüccögött. Megkérdezte mekkor a kár, mondtam, hogy négyszáezret mondtam mindenkinek, mire mondta, hogy jajj, jajj, jajj az baj, mert ötszázezer allatt nem lehet hozzányúlni a vis major kerethez éppen most módosítottak a keret alsó határán. Mondtam neki, hogy adjon nekünk öt percet és meg lesz a hatszázezer is, de persze nem lett az egészből semmi, csak egy hatalmas média hírverés. Sok hűhó semmiért.

Hogy szürreálisabb legyen minden, az egyik lakos ekkor megkérdezte a buszmegállóból, hogy jól gondolja-e, hogy a kábeltévének is annyi. Akkor már kb. öt éve nem működött, és neki volt a legnagyobb parabolaantennája a faluban.

 

 

Szólj hozzá