2017. már 29.

Ínyenc.

írta: Ivády Gábor
Ínyenc.

Van egy nagyon jó barátom. Akkora gourmand, hogy cuppogás és csettintgetés nélkül már a vizet sem képes lenyelni, és harminc méterről kiszagolja a trágya alatt megbújó zsályát. A múltkor kivágták egy borkóstolásról, mert másfél óra elteltével addig jutott, hogy az Irsai Olivérben felfedezte az enyhén áfonyás pikantériát, majd hosszasan ecsetelte a borok közt felszolgált pogácsa egyediségét, melyet a bizonyosan nádcukorral megbolondított langyos tejben felfuttatott élesztő adott. Finoman fogalmazva átlépte a jelenlévők tolerancia küszöbét. 

Ő jött hozzánk ebédre. Gondoltam illatos, omlós csirkefalatokat csinálok, teszek bele neki szójaszósztól elkezdve, szerecsendión át, a rozmaringig mindent, aztán majd elücsörög magába (jobban mondva a szájába) fordulva néhány órácskát, amíg kielemzi a gasztro-orgiát.

Bő olajban sütöttem ki a husikat, de ezek úgy szívták magukba a zsiradékot, hogy fél kiló húsnál eltűnt vagy két liter olaj, ennyit még az orosz katonai Zilek sem ettek a tajgán, szóval úgy döntöttem, hogy hacsak nem kanállal akarjuk megenni, akkor kipréselem belőlük a felesleget. Nyúltam a papírtörlő után, de elfogyott. Akkor jó lesz a vécépapír, végül is csak a mérete más, az meg sem a csirkéket, sem engem nem érdekelt. Jól kinyomkodtam az olajt, elhasználtam két gurigányit az eredeti funkcióját szem elől vesztett papírból, majd tálaltam az ebédet.

Ahogy kell, jött a cuppogás, meg hogy "nagyon jó lett", és érzi a rozmaringot, szerecsendiót, meg mindent, de aztán tényleg magába fordult úgy jó negyedórára. Csak motyogott magában, néha rám nézett, ingatta a fejét, cinkosan mosolygott, felém lőtt egy-két „te,te…” megjegyzést és olyan képet vágott, mintha roppant furmányos módon vizsgáztatnám egy szigorúan titkos összetevővel. Szaglászott, harapott, ízlelt, szerintem még az orrába is dugott egy kevéske csirkét, mire végül felkiáltott: Megvan! Ravasz vagy, de nem fogtál ki rajtam! Kamillát is tettél bele! Éppen csak egy nagyon keveset, de tettél! Igaz?!

Igaz. - válaszoltam, és próbáltam elrejteni a második tekercs kamillás vécépapír maradványait az asztalról, és arra gondoltam, ha véletlenül az óceán illatával szagosítottat vettem volna, akkor még most is ott ülne az asztalnál, valószínűleg szanaszét szakadt tudattal.

 
Szólj hozzá

humor ivád önkritika