2017. ápr 02.

Végre egy ismerős!

írta: Ivády Gábor
Végre egy ismerős!

sticking-with-a-different-crowd.jpgRégebben minden évben részt vettünk a Savaria fesztiválon a polgármester úr meghívására. 

Nekem egy ilyen program kívülről pont olyan mint egy átlagos embernek, annyi különbséggel, hogy a lelkemet valami, vagy valaki gumikötelekkel az otthonomhoz kötötte, így nem csak elindulni nehéz, de egy helyben maradni sem utolsó erőfeszítés. A komfort zónám általában a szomszédos utcáig terjed. 

Tehát messzire mentem, rengeteg ismeretlen ember közé és semmi kedvem nem volt hozzá.

Szombathely sokkal inkább tűnt Spártának, mint egy kedves magyar városnak, de nem gond, kemény vagyok mint a száraz kifli ami már gubának se jó, gondoltam megoldom ezt is. Ráadásul mindezt tetézi, hogy olyan érzésem volt, mintha állandóan ledobálnának a Tajgetoszról, de a gumik miatt ez csak egy morbid bungee jumping.

A legelveszettebb mindig az önkormányzati estélyen voltam. 370 km-re voltam polgármester és 220-ra képviselő, így annak is örültem, hogy magyarul beszélnek körülöttem. Gyakorlatilag a polgármesteren kívül senkit nem ismertem, de őt is csak annyira, hogy amikor meglátott talán tudta ki vagyok és egy-két mondatot udvariasan váltottunk egymással. Tehát SENKIT nem ismertem, de legalább jó sokan voltak. Pffff.

Az első évet átvészeltem valahogy, kezemben pezsgőspohárral többnyire a biztonsági őrrel dumáltam az épület bejáratánál egyik cigiről a másikra gyújtva.

A következő év sokkal nehezebb volt, mert éppen nem dohányoztam, viszont legalább meg tudtam számolni hány padlólapból rakták ki külön a termet és külön a teraszt. A fúgák egyébként lehettek volna egységesebbek, de úgy gondoltam ezt ott nem teszem szóvá.

A harmadik évben pont ugyanúgy indult minden, mint előtte, csak már tudtam mi vár rám. Szorongva keresem majd a helyem és számolom a repedéseket a falon, illetve újra logisztikázom hogy lehetne hatékonyabban összegyűjteni a piszkos tányérokat. Most azonban más történt.

Amikor beléptem megláttam egy ismerős arcot, egy középkorú bajuszos fickót, akiről tudtam, hogy ismerjük egymást. Nem csak találkoztunk már, hanem biztos voltam benne, hogy nagyon sokat beszélgettünk. Természetesen sem a nevére nem emlékeztem, sem arra, hogy hol találkoztunk, de végre lesz kivel beszélgetnem. Szombathely nagyon kedves városnak tűnt hirtelen. Bíztam benne, hogy összetalálkozik a tekintetünk és ő majd lép egyet, de ez nem jött össze. Úgy mozogtam, hogy a közelébe kavarodjak, hátha hallom miről beszélget másokkal és akkor beugrik minden, de túl sok neurotipikus alkotott akadálypályát, így ez az ötlet is kudarcot vallott.

Jön a végső megoldás, amikor odamegyek hozzá és elmondom, hogy mennyire szar a memóriám és hogy ne haragudjon amiért nem emlékszem. Mire erre rászántam magam, az úgy másfél, két óra volt. Odamentem hozzá és miközben kezet ráztunk egy levegővel elmondtam, hogy

- Ivády Gábor vagyok és nagyon szégyellem magam amiért nem emlékszem rá honnét ismerjük egymást, ami külön ciki azért, mert az tisztán itt van a fejemben, hogy sokat beszélgettünk és hogy jókedélyű, szimpatikus csevegés volt és hogy már régóta láttam, hogy itt van, de nem tudtam előbányászni a konkrét emlékeket, szóval hálás lennék, ha erre fényt deríteni és hogy azt gondoltam sokkal nagyobb sutyerákság elmenni haza köszönés nélkül, mint idejönni és bátran elmondani ezt az egészet, szóval még egyszer bocsánat és nagyon hálás lennék, ha felfrissítené a memóriámat és mennyire örülök, hogy látom.

 

Pillanatnyi csönd következett be, fürkésztem az arcát, hátha kilogikázom mire gondol, de nem ment. Vett egy nagy levegőt és elkezdett beszélni. Lengyelül.

A közelben volt valaki, aki értette mit mond, ő fordította le, hogy ez az ember egy szót sem beszél más nyelven, életében először jár Magyarországon és hogy ő a lengyel testvértelepülés küldöttségének a busz sofőre, és hogy reméli nem gond, hogy feljött enni egy kicsit, de az ő polgármestere megengedte és elnézést, ha bajt okozott.

Megkértem a fickót, hogy fordítsa le, hogy én meg azt mondtam neki magyarul, hogy ki ne hagyja a vaddisznóragut krumplikrokettel, na meg a túroshabos desszertet és talán megérti, hogy ezeket a szavak nem jutottak eszembe lengyelül…

 

Szólj hozzá