HTML

Hirdetés

Címkék

Utolsó kommentek

  • Ivády Gábor: A legjobb a Semmi, vagy az Egy. Mondd ezt el a kínaiaknak, hadd töprengjenek rajta pár száz évet! ... (2012.12.19. 12:44) Melankólia
  • Mayol: Ez egy vers? Vagy a spagetti del mare receptje? Versnek jó. Feelingnek nem. Ahogy Kínában mondják:... (2012.12.19. 11:39) Melankólia
  • francsiska: Gratulálok Gábor,nagyon szép szavakkal írtad le az estét amikor harcot vivtatok a halállal szemben... (2012.10.16. 07:25) Erzsinek...
  • Ivády Gábor: Le a kalappal mindenki előtt, akik mindent megtettek Erzsiért, és akiket a megemlékezésben névvel ... (2012.10.15. 01:24) Erzsinek...
  • tesz-vesz: találtam egy nagyon érdekes dolgot, az ökopolisz alapítvány vezető tagja Rauschenberger Péter, ez ... (2012.10.12. 19:31) Hétfő
  • Utolsó 20

Naptár

december 2014
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  <
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31

Tan tárgy

2014.12.19. 16:33 Ivády Gábor

orarend.jpgMisi, mi a kedvenc tantárgyad?

Nekem a tolltartó. Neked mi volt?

Szólj hozzá!

Avar

2014.12.11. 08:36 Ivády Gábor

a-walk-in-autumn-autumn-19018573-800-600.jpgSilánnyá kopasztom a fákat.

Őszapó vagyok.

Látnom kell, hogy van-e még váz, van-e valahol gerinc,

hogy ami messziről masszív lomb, az csak rengeteg levél, s ha elrohad akkor avar, amin taposhatok.

Most végre átszűrődik a napsugár, szövevényes lett az árnyék, és ugyan nem találom az alagutat, de legalább látom a fényt.

De csak a végén.

Szólj hozzá!

Gyúrok vazze.

2014.12.08. 14:31 Ivády Gábor

how-i-felt-on-the-first-day-in-the-gym.jpgA bátyámmal régóta terveztük  - szeretjük tervezgetni -, hát most eljöttem végre egy konditerembe edzeni.

Egyedül. 

Akciósan, kuponnal - egy próbát megér - három szintet kapok egy ezresért. Csillagszemű magyarázza a recepcióban, itt az óra, a törölköző, a kardió van legfelül...

- mondom, mi?

- az az aktív, a megerőltető, középen a súlyzók, a kondi, azt tudom hogy mi, ugye?

- dagadt vagyok, nem hülye.

- a wellness van legalul, jakuzzi, meg szauna, meg masszázs,

- és mi van lejjebb? kérdem

- a mélygarázs. 

Elindulok, ténfergek, kellene egy idegenvezető, bár az nincs benne az árban, így csak pislogok mint egy szú az irodaházban.

Nem idegenvezető bocsánat, hanem személyi edző. Belőlük sok van, mindegyik Barbie baba, fenékhez simulós fekete sortban, szépek, szexik,

kár hogy nem csak Barbiek vannak, hanem sok itt a Ken is.

Ráállok a gépre, taposom keményen, azt sem tudom, hogy sétálok, futok, vagy mászok éppen, de közben a kezeimben két kar is mozog, szóval lehet, hogy sífutok. Eltelik öt perc, tíz perc, unatkozom, fáj a lábam, a kilátást meg zavarja egy monitor a tájban, mire rájövök, hogy az az enyém, bekapcsolom és ekkor minden megváltozott, mert már Monkot nézek, meg National Geographickot, és az idő szalad és csak fáradok, meg izzadok, és a reklám alatt gépet váltok, lépcsőt mászok, újabb reklám tovább megyek, majdnem fekve tekerek, közben pedig nem győzök csodálkozni, hogy milyen nehéz Alaszkában aranyat ásni.

Egy teljes órát mozogtam, Bear Gryllsel együtt majdnem kiszáradtam, és ha a kitartásom - holnapig - örök, akkor azt hiszem a bátyámmal is eljövök.

Szólj hozzá!

Magánmikulás

2014.12.07. 09:43 Ivády Gábor

mikulas_4.jpg

Ezt meg kell beszélnünk, Apa! - Miska rohant ezzel haza a suliból, mert ő már semmit sem ért, meg olyan kusza minden, és hogy a hit meg az ész, és abban biztos, hogy nincsen Fogtündér, de most jön a Mikulás, vagy nem(?) és ez így nem ér, mert Zsombor azt mondta, hogy létezik, de hogyha tényleg él, akkor hogy megy mindenhová és hogy hogy nem fél, hogy elmarad egy-egy ajándék - mondja egy szusszal, de folytatja még - és honnét tudhatná ki mit kért, és szerinte bár ez a tudat rosszabb mindennél, de a Mikulás sosem élt. - magába törve, szájbiggyesztve, az arcom kutatja reményért, de inkább ő folytatja halkan - de ha ott van neki egy egész éj, akkor talán végig ér, nem elérhetetlen a sok kémény, de még akkor sem tudja, hogy hova, mit, miért...azonban - és csillogás ébred  szemében - ha mindenkinek van egy saját Mikulása, akkor világossá válik az egész, -meg van a kulcs, meg van a széf -, de ezt ő senkinek el nem mondja és engem is erre kér, mert ha saját Mikulása van az mindent hall, mindent ért és  a végén még virgácsot kap szegény.

 

Szólj hozzá!

Forralt csábítás

2014.12.07. 00:05 Ivády Gábor

forralt-bor-3.jpgForraltam bort, benne forrt a vérem,

ittam volna, de nem volt szabad,

egyedül az akarat,

de nem kértem poharat,

nem kértem vért sem,

sem forralt bort.

Majd máskor

Vagy még akkor sem.

Szólj hozzá!

Szűrő

2014.12.02. 09:17 Ivády Gábor

if_i_tell_a_lie__stick_a_needle_in_my_eye_by_darkstar797-d4kum6k.jpgGombostűvel előremeresztettem szememben a pillantást

majd bedobtam a szénakazalba,

hogy ne lássam mi van mögöttem,

mi halad mellettem,

mibe lépek alattam,

mi zuhan épp felettem.

Szólj hozzá!

Tejesember

2013.11.12. 07:54 Ivády Gábor

Tejesdoboz-photoKallosBeaMTI.jpgMiska előrefutott Virággal, mire Zsombor utánuk kiáltott:

- Várjatok meg bennünket, különben nagyon gyorsan egy tejes doboz oldalán találjátok magatokat!

Szólj hozzá!

Címkék: család humor megtörtént

Egy ideje a Parlamentben...

2013.09.18. 07:55 Ivády Gábor

mosaic-wall-decorative-ornament-from-ceramic-broken-tile-abstract-pixmac-picture-86838330.jpg
 nem lépek a fúgára a lapok között...

Szólj hozzá!

Címkék: politika kritika

Zsákolás csont nélkül

2013.06.10. 23:31 Ivády Gábor

arviz4_MTI_0610.jpg

Homokzsák serceg a fogam alatt, a bakancsoban Duna-Tó, melyben mélyen, bokáig tocsogok, a derekam meg az éggel együtt majd’ leszakad; érzem, hogy kívül-belül elmos a mocsok. Sziszifusz és Pelikán klónok rajzanak köröttünk, közöttük galambok, vagy angyalok, osztják a kávét a vizet, előbbiek az észt, zsíros deszkával terítik meg az asztalt: vacsora, árvizi parasztnak (ennyi földet csak a földműves parasztok mozgatnak). A szememet a média, a kezemet a hangya csípi, az utóbbit nem bánom, ő az életét, míg a politikus csak a pozícióját félti. Darwini megfigyelés: a sajtó úgy rögzül a képviselőre, mint a hangya gerinctelen testére a potroha.  Árvizi devolúció. Ez sem változik meg soha, bár voltak, voltunk ott páran, akik csak önkéntesek voltunk, nem képviselők, de sajnos tényleg csak néhányan. Sötétedik. A teherautó ütemet tolat a hajtogatáshoz: fogom a zsákot, lábra állítom, magam felé fektetem, kicsit megpaskolom, elfenekelem, behajtom egyszer, majd kétszer, utolsó hajtás a homoknál, majd a sarkaihoz fogva fejtetőre áll. Megfordul vele együtt az egész világ: sós víz fakad a homlokomnál és torkollik bele az édes Dunába úgy térdmagasságban. Fáklyák fényei lazítanak a feszített húrokon, várunk, hogy megmondják hol folytassuk, hova összpontosítsunk;  addig pihenek én is egy kicsit a fehér nejlon párnákon, mert nehéz már a levegő, rossz a vétel, bambulva hallgatom a sztorit amit a szomszéd mesél el a Tiszáról, kétezerhatról, az árról, a vízről, a kárról, aztán egy kicsit az otthonról és a családról, mert most ballag a gyerek és milyen jó tanuló és jövőre már egyetemista lesz, nem is akármilyen, hanem joghallgató! Repülő zúg el felettünk, az egyik mondja a tipust, a számot, és hogy ő most tartalékos és hordott ő már megannyi zsákot, de nem kézzel, hanem helikopterrel, csak hát leszerelték, pedig repült volna még akár seprűvel, vagy biciklikerékkel, de nem kellett már. Ő a magyar számkivetett, a pilótából lett hordár és még sem sajnáltatja magát, mert az élet megy tovább és ez legyen a legnagyobb baj…azt hiszem ők egy kihalófélben lévő, vezélyeztetett madárfaj. Körbenézek, csupa egyenruhát látok, terepszínű csillagkavalkádot és rájövök, hogy a tartalékosoknál nincs hierarchikus rendszer, az őrnagy együtt pakol az őrmesterrel. Mondják, hogy tegnap tábornok is járt itt…lapátolni. Szólnak, hogy menjünk előre, mert buzgár lett a gáton. Indulok rögtön, s közben azon mélázok, hogy ki adott buzgár nevet a buzgárnak és hogy sokat agyalt-e rajta, vagy csak a gát mellett várt, s ahogy buzgott benne a tetvágy jobb híjján kitalálta a buzgárt. Fiatalok között vagyok, ők veszélyesek, mert olyan tempót diktálnak amibe belemerevedek, s üvölt bennem az ín, a szalag, s az ereimben vészharang szalad az agyamig, hogy ha nem hagyom abba a rohanást, jön a fájdalom s a végén a sztrájk, s majd ők rávesznek akár erővel, hogy úgy üljek le a földre, hogy néhány óráig ne kelljek fel. Pakolom a földet, az se könnyebb, tartom a zsákot, abba a derekam gebed meg, építem a gátat, de ha percenként a kezedbe adnak a zsákból vagy százat, azt sehogy sem bírod. Még úgy sem, ha a fogad a gyökeréig szívod. Patakzik rólam a verejték, a tüdőmben ott hörög negyven év, aztán ahogy fogynak a zsákok, úgy lassul le minden, s hirtelen úgy érzem, hogy akár reggelig is bírnám ilyen ütemben. A fáklya nem irányt mutat, hanem újra hangulatot áraszt, végre meglátom az embert is, nem csak a zsákhoz tartozó kezet meg lábat, és végre újra viccelődünk, beszélgetünk -munka közben-, alkalmi barátságok szövődnek, olyan jó értelemben, ahol csak keresztnév van, meg egy-egy történet, s lassan nem csak a Rómait mentjük meg, hanem az egész Földet.

Éjfél van, a kocsi felé ballagok, s ahogy minden lépésnél a testemben négy-öt napos fájdalom sajog, magamban mosolygok, hogy holnap ez az érzés meg az izomláz fog emlékeztetni a Parlamentben arra, hogy ember vagyok. Egyetlen egy, de nem a háromszáznyolcvanhatból, hanem egy a százezerből, akik velem együtt izzadtuk tele a Dunát, akikre büszke lenne Pelikán elvtárs, és akiknek pont mint nekem megadatott, hogy azt érezzük megoldottuk, megoldjuk a feladatot. 

Szólj hozzá!

Címkék: politika gondolatok megtörtént

Pápai látogatás

2013.06.05. 23:20 Ivády Gábor

papa-afesz-papai-aruhaz-.jpg

Ülök a székemben, megint öltönyben, közönyben. Az ablak előtt hajók úsznak,  nddehogy úsznak, cammognak; árral szemben időt túrnak. Dunai medvék. Vagy vizidisznók. Bambulok, mien emlék amit felednék ott fodrozódik a hátam mögött és az arcomba fröcsköl hangokat, szagokat, elnagyolt képeket, nem csorbuló éleket, mindent ami Pápáról megmaradt. Kulcs a nyakmaban, Camping bicikli, betört plexi és lopott csók a garázsok kiugró pereme alatt.  Döme aki egykerekezik, a mittudomén milyen Gyula aki az első ETZ-be feledkezik könyékig, Gyusza a legjobb barát, Pufi, Tüske, Safi, és ki ne hagyjam Zitát, Helgát, vagy Mayát. A lányok, a Fáyról, a Leninről…lassan felállok a székemből, de a közöny ott marad, pedig aki ismer tudja, hogy nekem az emlék csak olyan mint egy daganat, ami nem jó, vagy rosszindulatú, csak van, mint MiciMackó a fák alatt. Látogatóba jönnek hozzám néhányan, megnézni a Tisztelt Házat. Úgy öt kilométer per év sebességgel hoznak magukkal mindent amit régen otthagytam, én meg közben ballagok a bejárathoz zavartan, hogy mit mondok majd nekik, hogy a szükőket tegeztem, vagy magáztam, hogy mit meséljek nekik inkább, hogy annakidején a Dühöngőben mekkorát taknyoltam, vagy hogy a múlt héten sárba ragadtam. Aztán meglátjuk egymást, mosolygós puszikkal takarjuk el a viszontlátás zavarát, és talán csak engem bánt hogy sem én, sem ők nem hatódtak meg igazán. Megismerkedem a lányokkal, a lányok lányaival, akik nagyjából annyi idősek, mint amilyenek mi voltunk akkor amikor utoljára… átkozott daganat. Kupola, erkély, korona, s míg kerülgetünk Másokat, soha ennyire nem érzett idegeneket, én titkon keresem rajtuk a régi vonásokat, vagy ami megmaradt; közben pedig a két legfiatalabb segít épen tartani magamban a falat. Fogják a kezem s közben azon mosolygok, hogy pont ennyi idősen szerettem volna az édesanyjaikét megfogni titokban, de féltem… Ők vagyunk mi, csak régebben. Apa vagyok, nem régi barát, felnőtt, aki elmeséli a gyereknek a Parlament sorsát, pont mint ahogy Prokiék mutatták annakidején nekem Pápán, hogy a vadászgépen hogy adnak fáklyát.

Aztán elbúcsúzunk. Nem kaptam és nem adtam át sorsokat, úgy maradtunk mindannyian magunknak mint néhány meg sem kóstolt falat, de a végén, amikor a szemükbe néztem – és bevallom elérzékenyültem – megláttam bennük minden el nem mondott szót, és az elmúlt huszonöt évet egyszerre éreztem - de lehet az is hogy csak beleképzeltem. Amit most érzek az a hála, hogy Bandi bácsi, Ica néni, Zita, Helga, Maya egy napra segítettetek jó irányba forgatni agyamban ezt az fránya emlékdaganatot, hogy ma úgy érezhettem újra kisgyerek vagyok. Köszönöm!

És ha huszonöt év mulva újra találkozunk, nem kérem mást, csak ne felejtsük el a végén megölelni egymást.

 

Szólj hozzá!

Címkék: gondolatok emlékek megtörtént

Mosolygós döbbenet

2013.01.16. 15:39 Ivády Gábor

parlament4op.jpgA minap egy negyedikes osztályt láttam vendégül a Parlamentben. A látogatás végén tartottunk egy bizottsági ülést az egyik teremben, amit különösen élveztek, hiszen szót kellett kérniük, megnyomhatták a gombot amire kigyulladt a kis piros led a mikrofonon és úgy kérdezhettek, hogy minden kis hangszóróból az ő hangjuk szólt. Volt köztük egy különösen érdeklődő srác...Nagyon aranyosak voltak, elhalmoztak a kérdéseikkel. Valahogy így:

Copfos kislány: Mikorra kell bejárnia dolgozni?

Szemüveges fiú: Honnét tudja, hogy kell szavaznia?

Szőke kislány: Hány képviselő van?

Barna fiú: Most hol van a miniszterelnök?

Érdeklődő srác: Ha egy külföldi zenei producer be akarja hozni Magyarországra a zenéjét, akkor azért kell fizetnie?

:D

Szólj hozzá!

Címkék: politika humor megtörtént

Melankólia

2012.12.18. 11:38 Ivády Gábor

Ma valahogy meghallom a zene között a zajt, a léptekben a fenyegetést, az ereimben a súrlódást.
Ma sajnos látom a végét, látom hogy a csoda csak trükk, s hogy a fényben mily erős a félhomály.
Ma tudom, hogy meggymagra harapok, hogy keresztbe fekszek és bal lábbal élek.
Ma csak nézek, csak bambulok, ma szólnom is és hozzám szólni is vétek.
Ne tegyétek.
Amit ma adok, azt ne vegyétek.
Komolyan.

2 komment

Címkék: gondolatok

Mindenható illúzió

2012.12.12. 14:39 Ivády Gábor

Szólj hozzá!

Címkék: gondolatok

Nevezzük nevén...

2012.11.27. 21:35 Ivády Gábor

Christmas_Funny.jpgHétfőn ülök a Parlamentben, éppen a híreket olvasom a neten az LMP-ről, az újra régi frakcióvezető-helyettesről (Karácsony Gergőről), amikor is mögöttem egy képviselőtársam kissé elmerengve az élet dolgain és hogy mennyire szalad az idő, megjegyzi:

 - Gábor, hát nem szörnyű, hogy már megint itt a Karácsony?!

Először nevettemben lefejeltem a laptopom, majd egyetértettem,  bár megjegyeztem, hogy nem pont ugyanarra gondoltunk.

:)

Szólj hozzá!

Címkék: politika humor megtörtént

Telefonszex

2012.11.13. 15:52 Ivády Gábor

news-20080916-11221867-thumbnail.jpgAlig egy órája történt, még alig hiszem, a feleségemnek is éppen csak most mesélem, hogy felhívott egy nő. Csillám hangú éneklő, és azt búgta, hogy felmérés, meg diszkréció, és ha nem túl zavaró, akkor őt most nem érdekli semmi más, mint a szexuális szokás, és pont az enyém, mert hány éves is vagyok,

mondom 39

az milyen jó, mert végre egy fiatalabb hang, és már unta az időseket és jött a sallang, majd hogy tegeződhetünk-e, mert egyébként is édes a hangom.

mondom tessék?

bocsánat, hogy így, meg a stílus, de én mivel is foglalkozom?

mondom képviselő vagyok és nem biztos, hogy válaszolok.

Azt mondja dehogynem, ő nem újságíró, pláne nem telefonos zaklató. Kérte, hogy ne jöjjek zavarba, de ehhez a kérdőívhez ez kell, közvetlenség, és nekem hetente hányszor áll fel, illetve hányszor szeretkezek

mondom hááááááát

hogy ez milyen édes, és ettől ő elolvadna, de inkább kérdez, szóval hányszor

hazudom egyszer-kétszer százszor

pedig minden nap kellene, ő naponta kétszer, és hogy romantikus vagyok-e, vagy vad, vagy esetleg korbácsot tartok-e az ágy alatt

mondom kicsit romantikus, kicsit vad, de legalább jegyzetel, vagy csak simán zaklat?

Ó, az milyen jó, mert ő is pont ilyen és szereti a romantikát, de azt is ha jó durván meg...ák.

mosolygok, és agyalok, vajon az Index az, vagy inkább a haverok?

Szeretem-e a játékszereket, mert ő nagyon, és még mindig milyen édes a hangom.

mondom én nagyon nyitott vagyok, és még egy kérdést kuncogok, hogy ez még mindig a kérőívhez tartozik-e, vagy már sima önszorgalom?

hagyjuk azt a kérdőívet, ő engem látni akar

gondoltam kiderítem a búgás kit takar, és mondom hogy jöjjön el a Parlamentbe egy kávéra, adja meg a nevét hogy a kapu őre beengedje, feltéve ha nincs belépője

jajj, de jó, ott még úgy sem csinálta

mondom kávéra!

azt mondja az orális szexszel hogy vagyok, mert ő bírja, de csak a nagyot, és jó mélyen és még mindig azt hiszi hogy torokra, - bocsánat - horogra akadtam éppen

mondom az nem semmi

ő a számát majd küldi, de mindenképpen hívjam, hogy az alakját lássam a hangját nyaljam és még mindig édes a hangom

én meg azóta ezen mosolygok, mert lehet ez provokáció, vagy simán csak egy buja nő, de humorral elütve rettentő szórakoztatő

Szólj hozzá!

Címkék: humor megtörtént

Dobhártya

2012.10.25. 10:50 Ivády Gábor

DESCENDING_STAIRCASE_Wallpaper_i29ry.jpgSüllyedünk.

Messze még a föld, de már elszakadt az ég.

Az előbb még a szárnyon ültem, szaladgáltam, sorra kiabáltam hol Adios-t, hol Guten abend-t attól függően, hogy éppen ki volt elanyátlanodva alattam a mélyben. Narancsra hunyorogtam a horizontot; lassan a Nap is elhagyott, pont ott, ahol a szabadság hagy ott, minden hozzám hasonló madarat. Néhány ezer lábon, egyedül. Egyre sűrűbb a levegő -a lélegzetem még visszatartom, szabadtüdős sas vagyok - kilométernyi oszlop nyom egyre lejjebb no meg húz a pályázat, a bérhitel, a törvények, a parkolócetli, egyszóval minden, ami magasan nincsen. Profilba görnyedek, hátha termelek még egy kis felhajtóerőt, de nem megy, az erőm rég elhagyott; és nem csak a felhajtó.

Süllyedünk. A szénszálas acél szúnyog megbabonázva hasít a kék fénycsík felé, pont mint nyáron a kicsik a teraszon.

Csak a dobhártyám tiltakozik, és sírásig feszíti a nyomást, a fejemben tartva mindent, amihez én is ragaszkodok. Egyáltalán nem bánom, ha szétrobbanok.

Szólj hozzá!

Erzsinek...

2012.10.15. 01:12 Ivády Gábor

Mourning-Angel.jpg

Este van. Késő őszi este. A hivatalban faipari pályázatot ráncolok éppen a homlokomon, és örvénylek az űrköbméterek, kilogrammok fűrészporos barázdáin.

A kocsma fekete-fehér egyhangúságban leheli ki az alkoholgőzös zsivajt, a szomszédban színes szüreti bált tartanak azok akiket a kocsma mindig kívül tart. Ünnep van. Palóc fiesta.

A hivatal félig nyitott ajtaja mögötti sötét vászonra rajzolódnak fel ismerős sziluettek, miközben izgatott, túlfűtött morajok szinkronizálják a képet. Mozgókép rulez. Néhány főszereplő belép, megkérdezi hogy vagyok. Most tényleg érdekli őket, igazi szürkebarátok. Aztán kollégák jönnek, de nem vagyok képes fűrészport szórni csillogó szemükbe, engedem őket, had csillogjanak másnak valahol.

Erzsi jön be, leül, hol szipog az élet keservén, hol mosollyal néz a holnap felé, én meg néhány percre megint hagyom a forgácsot száradni az asztalon. A pályázat a homlokomról a vállamra zuhan, még nem nyom nagyon, hát hagyom. Aztán még néhányan jönnek-mennek, mint Udvardi Anna versében az évek, csak itt se cseresznye, se hab nincsen.

Mégis idill.

Hirtelen valaki berohan, hogy hívjak mentőt, gyorsan, mert Erzsi elesett. Vagy elájult. Tárcsázok, sajnos ilyet sem először csinálok, sietek a helyszínre, hogy tudjam a választ a még fel sem tett kérdésekre. Pulzusom alacsony, de nem a közöny nyert csatát az izgatottságon, egyszerűen csak teszem a dolgom, amit a köz, az ész, a szív, vagy amit én magamtól elvárok. Erzsi egy kis helységben a földön fekszik, felül meztelen, mondanám, hogy tegyenek alá valamit még megfázik szerencsétlen, de nem szólok. Nekik nem. Míg fülemmel a diszpécser nyugodt hangján évődök, és szememmel kontaktust keresek, nézem Zolit, sorolom a válaszokat a kérdésekre, addig ott az egyik tüdő a másikkal viaskodik. Ahol alig egy órája remények jártak táncot, ott most egy ujj matat a nyelvét kutatva, én meg csak zavarodottan, mereven bámulom szája szélén a jól ismert ráncot. Hirtelen nem tudok jobbat. Aztán a diszpécsernek csak annyit mondok, hogy siessenek.

Erzsiből, a nőből, az ismerősből, barátból megmentendő test lesz. Vagy inkább lélek, bár az övét nem kell megmenteni, mert már megvan. Segítek, nyomkodom a mellkasát, ütemesen, az én szívemhez igazodva kicsit hevesen és csak remélem, hogy jó helyen. Zoli befúj, a szájában matat, nem gondolok semmire, nehogy elsírjam magam. Az ütőereken pulzust tapogatok, de nem tudom hogy azért nem érzem, mert hideg, zavart ujjam rossz helyen kutat, vagy mert egyszerűen nincs.  

Hirtelen Erzsi kinyitja a szemét, szusszan egyet, mi megkönnyebbülten egymásra nézünk és végre mosolygunk. Egy kicsit. Erzsi újra Erzsi lett, nem egy megmentendő test, csupasz felsőtestét látván még el is szégyellem magam.

Az egész mindössze egy pillanat, a szeme félig újra az arcára tapad a szája pedig olyan mozdulatlan mint „kőben a megkövesült csigaház”. Tükörért szaladok, azon látjuk ha lélegzik, s míg visszafelé rohanok, azon gondolkodok, hogy miként tudok majd reggel belenézni. Újra görnyednek, görnyedünk, Erzsivel együtt halunk és élünk. Csörög a telefon, de annyira oda nem illően, hogy körbenézek elnézést kérően, pedig csak a diszpécser az. A mentő jön, addig is kihangosítom és egy ismeretlen egri hang ugrik a csatasorba ütemet tanítva…30 nyomás, két befúvás, 30 nyomás, 4-6 centi mélyen, egy perc alatt százszor… Jön a mentő, felszabadító a szakszerűség, és hogy nem a kezemmel egy mellkast, hanem a lábammal egy pumpát nyomkodok. Érkezik az orvos, hozza az időt. Nézi a vénát az órát, a pulzust,  az órát, a pupillát és az órát. Nem siet, csak számol. Nem csak mi, azaz mindenki, de mintha még Erzsi is őt nézné félig nyitott szemmel, kérdőn, hogy „akkor én most meghalok?” Valahogy nem hangzott ridegen, amikor azt mondta, hogy igen. Ha csoda történne, és újraéledne, az agya már akkor is halott. Szerintem mindannyian egyszerre vettünk levegőt, jó nagyot, és hálás voltam, hogy megtehetem, hogy még működik a szervezetem.

Erzsi pedig megmentendő testből, halott lett. Állókép. Egy nyomorult pillanat alatt. Lélektelen. El sem hiszem.

A pörgés elszenderült, az adrenalin a lelkével együtt elpárolgott. Ottmaradtunk magunkra és a józan ész azt súgta, hogy mindent megtettünk. De amit nem foghatunk fel ésszel, csak szívvel, hogy talán ha másként, vagy hamarabb, vagy mit tudom én hogyan, akkor most Erzsi nem takarná el az arcát is a pléddel. Mintha látni sem akarna minket.  

Ülök a lépcsőn, újra öltönyben, közönyben, nézem a semmit, és míg ennek az egésznek az értelmét kutatom, Szabó Lőrinc vállon vereget, és a fülembe súgja:

„…a hála, hogy élek, hogy voltak csodák,

hogy oly szép, oly gyönyörű a világ,

mikor

mikor

mikor minden csak játék, s butaság.”

 

Nyugodj békében Erzsi!

2 komment

Címkék: gondolatok emlékek ivád megtörtént

Őszi magány

2012.10.10. 12:41 Ivády Gábor

autumn-fall-leaf-lonely-orange-red-Favim.com-91219_large.jpgS egyszerre a csillagok diszkógömböt játszanak, a szarvasok szexért bőgve nyalják le a házról a falat, én meg ott lebegek helyben futva, fölöttem csak a tető, ütőeres sztetoszkóppal hallgatom, keresem a hőt, mert fázom, miközben rohanok, repülök, süllyedek s meg sem mozdulok, körülöttem minden s mindenki éltes bokán csoszog, csak én vagyok merev, a világ serdül egyet körülöttem, egy fej megpattan az eremben, aztán szétfolyok, testemben az illúzió szilánkot hagy, a sötét a reggelbe belefagy, barát a baráttal egész éjjel borotvaéleket fent, még a szarvas is, csak egyedül én nem.

Szólj hozzá!

Címkék: gondolatok ivád

Hétfő

2012.10.08. 16:44 Ivády Gábor

hétfő.jpg Mint a köröm alá szorult szempilla. Nem fáj, csak kellemetlen.

6 komment

Címkék: humor gondolatok

Kakínos

2012.10.06. 18:10 Ivády Gábor

kulcs-1.jpgAmikor a művelődési házban vásár van, olyankor az árusítók elkérik a kulcsot úgy tíz óra körül és visszahozzák azt olyan öt-hat körül.

A minap egyedül voltam a hivatalban, illetve ott volt még Szentes Laci,  - aki csak ahhoz kellett, hogy ne egyedül röhögjek összegörnyedve kb. egy fél órát.

Szóval kettő-három óra körül bejött a vásáros, és ideadta a kulcsot. Lássuk be elég szokatlan volt ilyen korán abbahagyni mindent, ezért miközben elvettem tőle a kulcsot megkérdeztem, hogy: Ennyi volt? Legalább megérte? Remélem azért sikerrel zárja a napot...

A fickó zavartan rám nézett, kissé értetlenkedve lesütötte a szemét és közölte, hogy ő csak a wc kulcsát hozta vissza.

Azóta gondolom mindenhol azt meséli, hogy Ivádon olyan figyelmes a polgármester, hogy egy szimpla székelés részletei után is mély érdeklődést mutat,  na és hogy ha valaki Ivádon elmegy a mosdóba, akkor azt nagyon halkan használja, mert vagy a falak vékonyak, vagy az önkormányzat valamilyen érthetetlen perverzió által vezérelve bemikrofonozta azt.

Szólj hozzá!

Címkék: humor ivád megtörtént

Ősz Ivádon

2012.10.03. 16:51 Ivády Gábor

ősz.jpg

Benn tiszta-csend-élet, a párkányon hűvös ősz, a füleddel szinte eléred, a szarvast amely a kertben bőg...

Szólj hozzá!

Címkék: gondolatok ivád

Óvodai puki

2012.10.01. 18:07 Ivády Gábor

fart-pillow.jpgMisike úgy megörült nekem, hogy csapot-papot hátrahagyva rohant ki a csoportszobából a szekrényéhez. Alig értünk oda, amikor pukizott egy alattomosat. Arról pedig tudjuk, hogy halk, de nagyon büdös.

Miközben kifejeztem mélységes gratulációmat a felnőttektől sem kis  teljesítményért, két csoporttársa ugyancsak kijöttek a szekrényeikhez, és mélyen letüdőzték a még mindig ott cirkuláló bűzörvényt. Vádlóan egymásra néztek, majd az egyik megkérdezte a másikat: -Te voltál?  -Én nem. Te voltál? -Én sem.

Körbenéztek. Misi olyan respekttel rendelkezhet a csoportban, hogy elegánsan átsiklottak fölötte, majd gyanakvóan a szemembe néztek, szúrós szemmel rám mutattak, majd kórusban azt mondták: - Te voltál!

Hirtelen Misire néztem, bízva abban, hogy megvéd, vagy beismeri tettét, de ő csalárd mosollyal felém emelte mutatóujját és azt mondta: - Te voltál!

Szólj hozzá!

Címkék: család humor megtörtént

Villáminterjú - Schmitt Pállal

2012.01.21. 13:27 Ivády Gábor

Bede Márton emléke: Schmitt Úr, igaz, hogy igazságtalannak tartja, hogy plágiummal vádolják, miközben a plágium egy dél-amerikai édesvízi ragadozóhal?

Schmitt Pál: Igen.

Bede Márton emléke: Köszönöm az interjút!

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: politika kritika humor bede

Nem a mi napunk

2011.10.26. 08:57 Ivády Gábor

Pedig az elején úgy tűnt, hogy az lesz. Az sem szegte kedvem, hogy amikor a teraszon éppen egy-két cserepet próbáltam megigazítani, és meglazítottam az alsó borítást, akkor legalább két kiszáradt madárfészek, és egy nagy halom guanó hullott a nyakamba. Ágota közben a házban úgy döntött, hogy tökipompost csinál céklasalátával. Jó sokat, mert beteglátogatóba készültünk. Egész délelőtt gyúrt, dagasztott, szeletelt, kent, és kutyult, de mindezt olyan elszánással, hogy az élesztő magától kelt meg a tej mellett. Koradélutánra fantasztikus illatok terjengtek a házban, a fiúkkal az asztalon dobolva követeltük az ebédet. A tökipompos meg csak sült, meg sült, meg sült, majd egy szúrópróba után megint sült, majd még egy kicsit tovább sült, miközben én már azért is kezdtem bosszankodni, hogy soha nem kerül rám a sor, és nem tudom elkészíteni a szeletekre vágott, mézzel vékonyan bekent sütőtökeimet. Közben kaptunk néhány szelet párizsis kenyeret ebédre, a gyerekek újabb adagot uzsonnára. A tökipompost tovább sütni már nem lehetett, mert megbarnult a teteje, a tésztája azonban még mindig nyers volt, szóval sütőből ki, kukába be. Ágota magába zuhant, én igyekeztem menteni a helyzetet azzal, hogy a céklasaláta még mindig ott van, gyorsan csinálunk mellé valamit. A céklasaláta azonban ehetetlenül ecetes volt. Ment a kukába, ami meg is telt ettől a két adag kajától, szóval nem kis mennyiségről volt szó. Sebaj, még mindig ott a tök, amiből látogatóba is vihetünk, hiszen rengeteget szeleteltem fel. A tök is csak sült, meg sült, meg sült, aztán megszurkáltam, és megint sült, miközben szépen beesteledett. Végre elkészült, majd rögtön ki is derült, hogy ez nem sütnivaló tök volt, hanem olyan halloween-es kivagdosós, ami jó nagy, de legalább ízetlen. Ekkor már képesek voltunk röhögni magunkon, szóval legalább a jókedvünk visszajött. Persze nem szegte kedvem a sikertelenség, és Ágota kifejezett kérése ellenére, az egészet pürésítettem, és tökös brownie-t kezdtem csinálni belőle. Ez végre jó volt, legalábbis tudtam, hogy a tészta finom, már csak meg kell sütni. Ahogy beraktam a sütőbe, egy szikrát láttam az egyik konnektor felől, majd teljes sötétség lepte el a házat. Az aljzatnál szétégett az egyik vezeték. Az, amelyik a sütőből jön ki. Kihúztam amit ki kellett, visszakapcsoltam a biztosítékot, majd a brownie-t átraktam a mikróba, mert abban is lehet sütni. Újra kivágta valami a biztosítékot. Ekkor kihúztam a hűtőt, biztosíték vissza, sütés indul, majd újra töksötét. Lekapcsoltam a kazánt, mert az is tele van elektromos kütyüvel, biztosíték vissza, sütés újraindítva, majd 10 perc múlva biztosíték levágva. Miután a tévétől kezdve a villanyborotváig mindent kihúzkodtunk, csak a mikró ment tovább, Ágota megemlítette, hogy immáron a brownie-t is órák óta sütöm az előírt 35 perc helyett (hogyne sütöttem volna, amikor még buborékok pukkantak szét a tetején, azaz nyers volt), és inkább hagyjuk a csudába az egészet, mert kezd kihűlni a ház a kazán nélkül. Mondtam, hogy tegyünk egy utolsó próbát. 10 perc múlva végérvényesen és visszakapcsolhatatlanul vágta le valami a biztosítékot. Este 11-kor ott álltunk fűtés és áram nélkül, egy félig sült brownie-val, egy hatalmas adag kidobott tökipompossal, és egy olyan ecetes salátával a kukában, amely szinte marta a műanyagot. Fanyar mosollyal csak abban reménykedtünk, hogy csupán egyetlen óra maradt ebből az átkozott napból, és ha mozdulatlanul befekszünk az ágyba, akkor már nem történhet velünk több baj.

1 komment

Címkék: család ivád megtörtént

Független Kerékpárt

2011.04.23. 10:32 Ivády Gábor

És eljött a kedd reggel. Az Alkotmány úton volt Pali bácsihoz, én meg a biciklimmel az irodaházba. Nem találkoztunk, de ez még nem viselt meg olyan nagyon, hiszen korábban se mutattak be bennünket egymásnak, azonban ahogy közeledtem az épület felé egyre feszültebb lettem. Eszembe jutott a sok levél, amelyet az alkotmányozás során kaptam magánemberektől, civil szervezetektől, szakszervezetektől, kamaráktól, ombudsmanoktól, és hogy egyetlen egy kérésük sem került meghallgatásra a Fidesz részéről. Az irodaházat meglátva eszembe jutott milyen volt itt lenni egyedül hajnalig bogarászva a tervezetet, a kéréseket, és szinte alvás nélkül írni a módosítókat az utolsó pillanatig, melyekből végül egyetlen egyet fogadtak be, de azt is csak félig. A több tucat javaslatomból sikerült egy olyat kiválasztaniuk, amelyben mindössze két szó változtatást javasoltam, ebből egy csatolt módosítóval az egyiket elvetették, szóval az új, végleges alaptörvényünk egyetlen szóval rövidebb lett az eredeti fidesz-tervezetnél - a heteken át tartó áldásos tevékenységemnek köszönhetően.

Elképzeltem, hogy ha bekapcsolom a gépemet, akkor hány elkeseredett levelet kell végigolvasnom, és azon kaptam magam, hogy nem akarok leszállni a biciklimről. Az irodaház előtt megfordultam, elindultam vissza, és azon töprengtem, hogy most hova menjek. Legszívesebben Ivádra szerettem volna, de… Miért is ne?! Délelőtt 11 óra van, ha most elindulok bicajjal, akkor úgy este 7-8 körül ott leszek.

Fótig nagyon élveztem. Mogyoródon már eléggé utáltam a folyamatos szembeszelet és az emelkedőket. Gödöllőre két óra alatt értem, hőhullámaim voltak, így ettem egy fagyit, ittam kb. két liter vizet, aztán indultam tovább. Aszód még soha nem tűnt ilyen messzinek. A falu utáni emelkedőn leelőzött egy lepke. Hatvanban megálltam egy régi barátoméknál, ittam újabb egy liter folyadékot, feküdtem a padlón úgy negyedórát, majd mentem tovább. 4 órája tekertem ekkor.  A 21-es úton vettem egy autómosó szivacsot és egy plédet, amit az addigra szinte teljesen érzéketlen fenekem alá gyömöszöltem. Lőrinci környékén úgy gondoltam, hogy jobb lett volna sportruhába öltöznöm indulás előtt, és esetleg a laptopomat is letehettem volna az irodában. Miután két szlovák, egy magyar és egy ukrán kamion szinte lerepített az útról, az egyik benzinkútnál Petőfibánya környékén félreálltam, felkéredzkedtem egy furgonra, amely elvitt Bátonyterenyéig. Innét más csak 20 kilométer Ivád. Még egy darabig egy irányba haladtunk, de aztán elváltak útjaink, én pedig újra a kőkemény nyergemen akrobatikáztam. Ha jól emlékszem, akkor ebben a pillanatban a szembeszelet jobban gyűlöltem, mint az új alkotmányunkat. Este hat körül értem Ivádra. Ha nincs a furgon, akkor még most is úton vagyok.

Hogy mire volt jó ez az egész? Nem tudom. De még így is több értelme, és haszna volt, mint ami miatt elindultam: az új alkotmánynak és a hozzá vezető útnak.

Lapzárta utáni tanulság: Egy mountain bike pont annyira alkalmatlan az országúti biciklizésre, mint amennyire a Fidesz az alkotmányozásra. Egyik sem alkalmas a feladatra.

Végső tanulság, hogy az élet értelme: 42!

11 komment

Címkék: politika kritika gondolatok ivád önkritika

Bódultság, gyere haza...

2011.02.07. 15:47 Ivády Gábor

Öregszem. Az öregedésnek pedig van egy olyan szövődménye, hogy amit korábban szinte automatikusan elemzésnek vetettem alá, azt most könnyedén elfogadom ténynek. Ritkábban nézek magamba. Most viszont rájöttem egy összefüggésre olyan dolgok között, melyek első pillanatban elkülönülnek egymástól.

 

 

 

1.       Nem keresem az okát, hogy miért iszok csak nagyon ritkán alkoholt, elintézem azzal, hogy nem ízlik és kész.

2.       Megállapítottam, hogy a zene szinte teljes mértékben kimarad az életemből (pedig nagyon szeretem), de mit kellene ezen gondolkodni?! Nincs rá időm, koncertekre nem megyek, mert kire hagynánk a gyerekeket, én ugyan nem állok neki zenéket töltögetni a netről, a cd-k meg nagyon drágák. A zajt, zsivajt, hangzavart nem szeretem, tehát a háttérzene sem jön be nálam, magyarul már a rádiót sem kapcsolom be. Na jó, ez nem teljesen igaz, mert például amikor kampányidőszak volt, és az országot jártam nap mint nap, akkor ha órákat vezettem, többnyire szólt a rádió, de ennek az ellentmondásnak sem kerestem az okait. Bekapcsoltam, mert jobb volt vele, mint nélküle. Ennyi.

3.       Nem járok moziba, és olyan filmet, amit korábban még nem láttam, évente talán egyet nézek meg. Az okok ismertek: nem töltögetek semmit a netről, dvd-t nem veszek, a mozi pedig macerás a gyerekek miatt. Szeretem azonban a dokumentumfilmeket, az ismeretterjesztő csatornákért egyenesen odavagyok.

4.       Nagyon éberen alszom. A legkisebb zajra is felébredek.

Biztosan lehetne még folytatni a sort, de ennyi is bőven elég ahhoz, hogy meg próbáljam felkutatni az okokat. Nem kívánok olyan mélységekig menni, hogy vajon mindegyik ugyanarról a (számomra) egyetemleges tőről fakad-e, mint a tehetetlenség érzése, de valamilyen rendező elvet szívesen találnék közöttük.

Nézzük meg, hogy mit igényelnek a pontokba szedett cselekvések egy embertől, vagy annak milyen hatása van ránk. Az alkohol gátlásokat old, de mindezt úgy teszi, hogy csökkenti a beszámíthatóságot, kizökkent a valóságból és egy bódult, lényegesen kevesebb problémával rendelkező világba repít. A zenehallgatás – ha azt valaki komolyan veszi – teljes figyelmet igényel, azaz minden mást (többek között a külvilágot) ki kell kapcsolni a teljes élvezethez. A filmeket csak akkor lehet maradéktalanul élvezni, ha nincsen olyan zavaró körülmény (pl. reklámok, gyermekek, stb.) amely megakadályozza, hogy eggyé váljunk a történettel, átérezzük a szereplők helyzetét, hagyjuk magunkat sodortatni a cselekménnyel. Azaz ki kell kapcsolni a külvilágot. Az alvás akkor zavartalan, és pihentető, ha nem zavarja meg azt semmi, vagy, ha azokról képesek vagyunk nem tudomást venni. Azaz ki kell kapcsolni a külvilágot.

Erre vagyok én képtelen. Nem tudom miből fakad, hogy a nap minden percében készen kell hogy álljak minden külvilági ingerre, hogy a tudatomat nem hagyom sem bódítani, sem elcsalni a valóságtól, de ez a tény - amit ha fiatalabb és lelkesebb lennék, akkor tovább elemeznék. Most azonban nincs hozzá kedvem.

 

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: gondolatok önkritika

Első könyvünk - Gyerekszem V.

2010.10.02. 22:11 Ivády Gábor

Amikor kézhez kaptam a könyvet, aznap este ebből meséltem a gyerekeknek.

Van a könyvben egy kép, ahol Zsombor szomorúan ül az ágya szélén, mellette pedig ugyancsak szomorúan ücsörög egy rossz álom.

Nem jutottam tovább, Zsombor itt leragadt. Nem értette, hogy miért ül mellette a rossz álom, miért szomorú, és így tovább. Láttam rajta, hogy nagy hatással van rá ez az oldal, próbáltam menteni a menthetőt, elmondtam neki, hogy azért szomorú a rossz álom, mert jó szeretne lenni, és a rossz álom nem is létezik a valóságban, hiszen amikor felébredünk el is illan, de a könyvben sehogy nem jutottunk tovább.

Amikor jött hozzánk valaki, akkor csak ezt az oldalt mutatta, ő is magyarázta, hogy mi miért van ott, miközben úgy éreztem, hogy igyekszik feldolgozni a látottakat. Este, elalvás előtt, amikor lekapcsoltuk a lámpát megkérdezte, hogy van-e most mellette rossz álom, vagy nincs.

Azt hiszem, hogy a könyvnek ez a két oldala beleégett a kis tudatába.

Misire azonban semmilyen hatással nem volt.

Ennek tudatában mennyivel komolyabb az a kérdés, amit Superman tesz fel a fenti képen!

5 komment

Címkék: család irodalom

Első könyvünk - Gyerekszem IV.

2010.10.01. 21:53 Ivády Gábor

Megmutattam Zsombornak az elkészült könyvet.

Sok mindenre már nem is emlékszik, a kérdéseket pedig már nem feltenni, hanem megválaszolni akarta.

Igen, tudom, hogy fantasztikus lenne egy másik könyvet írni vele, amelyet összehasonlítva az elsővel, érdekes következtetéseket lehetne levonni, de most Misin van a sor. Legalább ennyire érdekes az is, hogy mennyire különböznek egymástól a fiúk, pedig ugyanúgy neveljük mindkettőjüket, ugyanazokkal a játékokkal játszanak, és  -ahogy ebből a könyvből is kiderül - sokszor ugyanabban a ruhában járnak.

Szólj hozzá!

Címkék: család irodalom

Első könyvünk - Gyerekszem III.

2010.09.30. 21:44 Ivády Gábor

A könyv illusztrációit Takács Mari készítette.

Marival még a reklámszakm ából ismerhettük volna egymást, de egyikünk sem emlékszik a másikra. :)

Persze ez nem nagy csoda, mivel Ő a kreatív, míg én a médiaosztályon dolgoztam, nem mellesleg ő a McCann-nél, én meg a Young-nál. :)

Aztán eltelt néhány év, én már régen polgármester voltam és semmi közöm nem volt a marketinghez, amikor  elkészült ennek a könyvnek a kézirata. Illusztrátort kerestem és a  sok régi ismerős Marihoz irányított. Megnéztem addigi munkásságát, a díjakat amiket nyert, a könyveit, és abban reménykedtem, hogy vele készül majd el az első könyvem.

Mari tüneményes teremtés. Neki is nagyjából akkora kisfia van, mint Zsombor, így pontosan értette minden szavát a kéziratnak, és elmondása szerint, ezen a könyvön dolgozott legszívesebben az utóbbi időben. Fantasztikus munkát végzett, köszönöm!

Hamarosan személyesen is találkozunk, hiszen október 12-én öt, fél hat körül lesz a könyvbemutatónk az Akácfa utcai Fogasházban.

Velem ott lesz Zsombor is és Misi is. Ha ő is elhozza a kisfiát, és a gyerekek jól összebarátkoznak, akkor a következő könyvbe - melyet Misivel írunk - szerintem ők is bekerülnek...:)

Várok mindenkit nagy szeretettel a könyvbemutatón!

(Mariról bővebben: http://marilandblog.blogspot.com/ , http://www.mariland.hu/ )

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: család irodalom

Első könyvünk - Gyerekszem II.

2010.09.29. 12:50 Ivády Gábor

A könyv címében van egy kis csavar, ami szerintem rajtam kívül senkinek nem tűnik fel. :)

Egy négyéves kisgyermek gondolatvilágát nem lehet felnőtt fejjel megérteni. Sajnos legtöbben már túlságosan is felnőttek vagyunk ahhoz, hogy tiszta fejjel, szélesre tárt,  nyitott aggyal, sztereotípiák nélkül meg tudjuk hallani a hangjukat. Enélkül azonban nehéz ezt a könyvet megérteni, de érdekes módon, pont ezek a gondolatok, ez a 68 oldal segíthet abban, hogy újra gyermekek legyünk egy kicsit.

Az élet rendje az, hogy napról napra öregszünk. Sajnos én is öregszem. Amikor ezt a könyvet olvassuk, akkor kénytelenek vagyunk megfordítani ezt a folyamatot, hogy értsük a leírtakat. Tehát amíg a könyvet lapozom, addig nem öregszem, hanem éppen ellenkezőleg: gyerekszem.

(Kérlek benneteket, hogy ne ostorozzatok majd a hozzászólásokban azzal, hogy ez eröltetett! Nekem tetszik, akinek pedig nem, annak mondjon csak annyit a cím, hogy "gyermeki szemmel látott világ", valahogy a "gyerekszáj" mintájára.)

2 komment

Címkék: család irodalom

Első könyvünk - Gyerekszem

2010.09.28. 12:29 Ivády Gábor

Tavaly előtt azt kérte tőlem a feleségem, hogy karácsony és szilveszter között ne dolgozzak, csak velük, a családdal foglalkozzak. Ne csak fizikailag legyek közöttük, hanem szellemileg is. Hét napra felejtsem el a falut, a politikát, és minden mást.

Zsombor akkor volt körülbelül négy éves, és a bő egy hét alatt egy új világot ismertem meg általa.

Esténként lelkesen jegyzeteltem, leírtam mindent amiről aznap beszélgettünk, papírra vetettem a gondolatait, kérdéseit.

Az elején könnyű feladatnak tűnt "gondolatatkákat" írni, hiszen röviden kellett megfogalmazni mindent, majd a végén egy olyan kérdést tettem fel, amely Zsombor szájából hangzott el, amely önmagában is megállja a helyét, sőt a szövegkörnyezetből kiragadva a felnőtteknek igazán elgondolkodtató. Később egyre inkább érzetem a rövidség kényszere miatti nehézségeket, de végül megszületett a könyv.

Most pedig elfogódottan forgatom a lapjait annak a könyvnek, melyet a nagyobbik fiammal közösen írtunk. Ennél büszkébb egy apa talán nem is lehetne.

 

8 komment

Címkék: család irodalom

Robogós fenegyerek

2010.09.11. 09:31 Ivády Gábor

Robogós fenegyerek:

- Vazze, nem megy a mocim rendesen, szerintem az egyik hengerem beszart!

Szerelő: - Neked egy egyhengeres, kétütemű robogód van!

Robogós fenegyerek: - Komolyan?! Akkor eltűnt belőle egy ütem?! Meg tudod csinálni?

3 komment

Címkék: kritika humor megtörtént

Csak egy vicc...amin mostanában nem röhögök

2010.07.10. 22:31 Ivády Gábor

Sokan kérdezik mostanában, hogy érzem magam. Egy vicc jut eszembe állandóan:

A kismalac kérleli a nyuszikát, hogy menjenek fürdeni a folyóba.

- Dehogy megyek, ott van a krokodil, aki rögtön felfal bennünket! - mondja a nyuszika.

- Ugyan már, én rengetegszer fürdök ott! - kérleli a malacka

- Nem hiszek neked...de...tényleg szoktál ott fürdeni?

- Igen, és látod, hogy semmi bajom!

Nagynehezen elindulnak, beleugranak a tóba, éppen kezd a nyuszika is önfeledten lubickolni, amikor megkérdezi a malackát:

- És hogy hogy nem szokott bántani téged a krokodil?

- Hát mert néhanapján hozok neki egy nyuszikát!

 

Szólj hozzá!

Címkék: politika kritika humor gondolatok

Parlamenti gyöngyszemek...

2010.07.08. 01:08 Ivády Gábor

A magyar nyelv védelme az egyik legfontosabb dolog számomra, erről nem is polemizálnák tovább. Ez nem lehet secondary feladat.

Schmitt Pál köztársaságielnök-jelölt úr az LMP frakció előtt

10 komment

Címkék: politika kritika humor

Politikusi jellemrajzok - a bekiabáló

2010.06.30. 18:48 Ivády Gábor

Külső megjelenése nehezen behatárolható, azonban erősen hasonlít egy átlagos, volt tsz elnök szamarára. Figyelme hullámzó, néha maga elé révedve azon gondolkodik, hogy is került be a parlamentbe, majd egy hirtelen váltással – talán magyarázatot adva az előbbi kérdésre- figyelni kezd, és az első adandó alkalommal ijedtében bekiabál a felszólalót kritizálva. Sajnos a humor generációkra visszamenőleg elkerülte a családot, így simán csak alpári és sértő. Testének belső mozgása gyakran megfordul és a feneke helyett a száján jön ki fekália bekiabálás formájában. Ennek befejeztével már azt nézi, hogy párttársai körében sikert aratott-e, és ha nem, akkor azt hívén, hogy a többiek nem értették mit mond, többször is megismétli azt. Társai aztán vagy megértik végre epés megjegyzését, vagy megunják az ismételgetést és valamilyen reakciót csiholnak ki magukból. A bekiabáló roppant kitartó, azonban rejtőzködő fajta. Általában a hátsó sorokban ül, bekiabálásánál kissé összehúzza magát, majd a tetszési index függvényében egyenesedik föl, vagy görnyed tovább. A bekiabálás után genetikailag képtelen azonnal csöndben maradni, kissé halkabban még úgy fél percig folytatja mondanivalóját, vagy padtársainak magyarázza igazát, vagy érdektelenség esetén magának motyog tovább. A bekiabáló sérthetetlen. Visszakiabálással, stílusa kritizálásával nem lehet elhallgattatni, nem is érdemes vele próbálkozni. A mikrofon taszítja, hozzászólást ritkán kér, azonban minden ellenoldalon ülő képviselőnél bekapcsolt mikrofon irritálja, bekiabálási ingert vált ki nála.

 

2 komment

Címkék: politika kritika humor

Politikusi jellemrajzok - a bájgúnár

2010.06.29. 17:15 Ivády Gábor

Megjelenése mindig kifogástalan. Tolla rendezett, a gyakori nyalogatástól fényes. Sminkje tökéletes, még akkor is, ha hím. Soha egyetlen pillanatra sem esik ki a szerepéből, sármos, vagy hölgy esetén csábos mosolya még akkor is ott figyel a csőre szegletében ha éppen eszik, vagy ásít. Pláne, ha tömik! Gesztikulációs tárháza nagyon széles, bár minden szárnycsapása túlzó, színpadias. Csapkodása ellenére repülni nem tud. Mimikáinak száma túlmutat a szókincsében szereplő szavak számánál, bár ez nem jelenti azt, hogy ne lennének kitűnő kommunikátorok. Beszédeit finom fordulatokkal, szakmai zsargonnal fűszerezi, és bár utólag kevesen tudják felidézni, hogy miről is beszélt, a benyomás pozitív marad. A műmájer, bocsánat, bájgúnár többnyire vezető pozícióban van, egy egész nyáj követi, ez kell is ahhoz, hogy ragyogó csőre, a zselé a tollán megcsillanhasson az ülésterem fényében, mivel az első sorokban jobbak a fényviszonyok. Nyájas társai csak úgy tudnak beszélni vele, ha odamennek hozzá, ő csak kivételes esetben hagyja el helyét. Egyszer becamppel oszt jól van. Szeme érzékeny, folyton fürkésző. Beszélgetés közben sűrűn néz körbe, hogy a képviselők és a kamerák kellőképpen figyelnek-e rá minden pillanatban, ha beszédet tart, akkor gyakran néz fel a kivetítőre és nem csak azért, hogy ellenőrizze mennyi ideje maradt még, hanem szereti olvasni a nevét. A bájgúnárok hihetetlen gazdagságra képesek szert tenni, de a végén mindig levágják őket és a májukat szétosztják a szegények között. 

 

2 komment

Címkék: politika kritika humor

Parlamenti gyöngyszemek

2010.05.26. 11:56 Ivády Gábor

"Képviselőtársaim, ne őröljünk a mókuskerékben!"

Jobbik frakcióból valaki.

1 komment

Címkék: politika kritika humor

Parlamenti gyöngyszemek...

2010.05.26. 11:01 Ivády Gábor

"Gazdaságilag lemaradtunk magunk mögött..."

Alakuló ülésen a Korelnök

Szólj hozzá!

Bemutatkozás

2010.04.12. 09:39 Ivády Gábor

Ivády Gábor vagyok, a Lehet Más a Politika országgyűlési képviselője!

10 komment

Címkék: politika gondolatok megtörtént

Temetésen

2010.03.30. 08:32 Ivády Gábor

Azt sem tudtam, hogy menjek el, annyi volt a dolgom. Kifogásokat kerestem magamban, arra gondoltam, hogy már megint elrabolnak egy órát az életemből, miközben csak állok és nem csinálok semmit.

 Végül mégis elmentem.

Álltam, toporogtam, fejben szinte visszaszámoltam és azt a részt vártam, hogy „kísérjük most utolsó útjára…” Néztem az órámat, irigykedtem a repülőre a kondenzcsíkjával amiért olyan gyorsan halad, és azon gondolkodtam, hogy szervezzem úgy az elkövetkezendő néhány órámat, hogy minden beleférjen.

 És akkor hirtelen valami meglökött hátulról. Nem nagyon, éppen csak annyira, hogy megforduljak. Nem volt ott senki és semmi. Mi ez? Hiszen éreztem! Talán egy szél? Nem, nem, szél nem lök így. Csak bambultam előre értetlenül, majd keresni akartam valakit, aki láthatta mi történt. Jobbra egy néni áll, zokog, balra egy fiatal férfi az orrát fújja és a szemét törli, előttem egy 50-es férfi lehajtott fejjel bámulja a betont. Előretekintek, egészen az urnáig, körülötte férj, unokák, gyerekek. És akkor az özvegy felnéz, egyenesen a szemembe (pedig nagyon sokan voltunk), talán biccent egy kicsit a fejével, még mindig néz, majd nagyon lassú mozdulattal, visszavezeti a tekintetét az urnára, átöleli zokogó lányát, és többé nem néz rám.

Csend van, csak a papot hallani halkan, illetve valahol a főúton egy busz robog tovább. A madarak néha csipognak egy kicsit, vagy énekelnek ha úgy tetszik, de azt a visszafordíthatatlan nyugalmat ami ránk telepedett semmi nem zavarja. Aki meghalt, tegnap talán pont úgy toporgott egy temetésen, mint én. Ma meg már minden mindegy. Nincs több befizetendő számla, meg tilosban parkolás, nem kell vacsorát főznie, és lecseréltetni a téligumikat az autón. Bárcsak lenne, bárcsak kellene.

Eldobtam magamtól mindent, mindent ami nem igazán fontos. Repült a kampány, a politika, a falu, szinte minden, csak a családom maradt. Nagymamám, a drága, édes asszony, aki lassan kilencven éves lesz, anyu, aki néha már panaszkodik az egészségére, apu, akit olyan ritkán látok. De a legjobban a gyerekeim hiányoztak és a feleségem. Fájt a felismerés, hogy egyszer én fogok ott feküdni és ők állnak majd körülöttem. Fájt a felismerés, hogy csinálhatok bármit, egyszer meg fogok halni.

3 komment

Címkék: család gondolatok emlékek megtörtént

A Rolls, a Répa, a Hóember és két füstölgő Nyuszi. Cső!

2009.12.15. 14:44 Ivády Gábor

Talán látták a Kate and Leopold című filmet, melynek majdnem egyetlen pozitívuma az igazi, lovagias férfit megtestesítő Hugh Jackman alakítása, aki a gigavádlis Meg Ryan kegyeit igyekszik elnyerni lenyűgöző stílusával.

Kate egy reklámügynökségnél dolgozik és „természetesen” rögtön kihasználja az időlyukon a sajátjához zuhanó, múltszázadbeli, arisztokratát. Ráveszi, hogy szerepeljen egy reklámfilmben, ahol egy vajat, vagy mi a rossebet akarnak rátukmálni a leendő vásárlókra. A forgatókönyv szerint a férfi mond valami szöveget, majd eszik egy kanállal a termékből (asszem mégsem vaj lehetett). A mi Leopoldunk elfintorodik, majd otthagyja az egész forgatást, mondván, hogy ő nem tudja azt a szart senkinek ajánlani, mert pocsék az íze. Amikor Kate értetlenkedik, akkor csak annyit kérdez vissza, hogy: Kóstoltad már?

 

Vajon nem-et kellett volna-e mondania az ügynökségnek egy ehetetlen undormányt gyártó, de nagy marketingbüdszével rendelkező cégnek? Túl kell-e látni a költséghatékonyságon, a meddőszórás minimalizálásán, a minél nagyobb coverage-en, és meg kell-e ízlelni a terméket is? Hol van a határ?

 

Vannak ügynökségek, amelyek nem vállalnak politikai ügyfeleket. Sajnos attól tartok, hogy nem az ideológia különbségek, vagy szakpolitikai kérdések miatt, hanem egyszerűen ma Magyarországon meghurcolják azt aki pártnak dolgozik. Tehát nem a termékkel van bajuk, hanem a saját üzleti jövőjükkel.

 

Vajon el kell-e vállalnia bárkinek is egy olyan hitelintézet reklámozását, amely előtt tűntettek az uzsorás magasságokat súroló kamatjaik miatt, akik kifejezetten a szegényebb, kiskölcsönökre apelláló réteget célozzák meg, tovább taszítva őket a szegénység, a mélyszegénység felé? Etikus-e heti 6-7 ezer forintos törlesztést hirdetni arra apellálva, hogy a sok figyelmetlen kuncsaft azt hiszi majd, hogy havi összegről van szó, és csak a szerződés megkötése után jön rá a turpisságra, amikor a cég pénzbehajtója minden héten az otthonában kopogtat? Ha David Ogilvy vett egy Rolls-Royce-t, hogy hitelesen tudja a terméket reklámozni, akkor felvettek-e a reklámmenedzserek is kölcsönöket ennél a cégnél, hogy hitelesen tudják hirdetni a hiteleiket?

Attól tartok, hogy nem. Az reklámszakmabeli erkölcs nem ennyire érzékeny. Talán egy tálib hirdetés amely dzsihádra szólít fel már túl van a határon, de ez még simán belefér. Nem kell mást tenni, mint a szakmaiságra hivatkozni, meg hogy egy reklámügynökségnek nem a termékfejlesztés a feladata, hanem hogy minél vonzóbb hirdetéssel, minél több embert vegyenek rá a használatra, és ez minél kevesebbe kerüljön az ügyfélnek.

A lényeg azonban abban van, amit a kisfiam kérdezett akkor, amikor a tévéreklámban két nyuszi meg akar enni egy répát, majd felfedeznek maguk mögött egy hóembert, akinek nincs orra, így odamennek és a répa egyik felét odaadják, mert szerencsétlennek éppen „csak egy kicsi hiányzik”.

A kisfiam pedig azt kérdezte, hogy a két nyuszi, miért eszi meg a hóember orrát, és miért csak a felét adják neki vissza?

Azért kisfiam, mert manapság a hóembereknek nem jár eleve orr, a répa másik fele pedig a kamat, amit már rögtön az elején elvesznek. Jövő ilyenkorra pedig már szeme sem lesz szerencsétlennek, mert a két nyuszi behajtja tőle valami THM-re hivatkozva, utána pedig azokkal fognak fűteni a jó meleg kis otthonukban. De ne izgulj, hamarosan jön a húsvét (meg a vadászidény)!

Ő pedig elballag a szobájába, miközben azt énekli, hogy „hóembernek se keze, se lába, hóembernek pici szeme szén, lustán pislant, fadugó az orra…”

1 komment

Címkék: kritika reklám gondolatok

Yacht Life

2009.12.15. 11:31 Ivády Gábor

Én már akkor fuldoklom, ha valaki vizet spriccel a szemembe. Nem víziszonyom van, úszni is tudok, de a közeg olyan távol áll tőlem, mint a pacalpörkölttől a rozskenyér. Erősen töröm a fejemet, hogy ültem-e már valaha hajón a balatoni kompon kívül. Igen, rémlik, mintha ugyancsak a Balcsin ringatóztam volna egyszer, sőt, most jut eszembe, hogy egyszer Horvátországban is hajókáztam a legjobb barátom invitálására. Tulajdonképpen nem is volt rossz, bár én egy kissé korlátozva éreztem magam a szabadságomban. Ez milyen érdekes, hiszen a hajósok nagy észe biztosan azt mondja, hogy annál nagyobb szabadság nincs, mint vitorlázni a tengeren, hiszen övéké a végtelen, és az egész világ, hiszen arra mennek, amerre akarnak. Jó-jó, ezt értem, de azért csak hozzá vagyok láncolva egy néhány tucat négyzetméternyi alapterületű szerkezethez! A hajó bármerre mehet, na de én?!

Persze el is hagyhatom a hajót, de ahhoz meg kell várnom, míg kikötünk valahol, illetve a tengerbe is ugorhatok egy kis fürdőzésre, de szerintem a sós víz tésztafőzésre és nem úszásra való.

Ilyen hozzáállással, ekkora prekoncepciókkal fogadtam el az egyik barátomtól a Yacht Life magazin egyik számát. Nem akartam megbántani, ezért nem utasítottam vissza, de sajnáltam a papírt, a festéket, amit most miattam elpazarolnak. Arra gondoltam, hogy lehetne csinálni az után gyűjtőhelyeket, ahol bárki lerakhatja a kiolvasott újságját, magazinját, és akkor más is hozzájutna olyan sajtótermékekhez, amelyek egyébként teljesen érdektelenek a számára, de egyszer talán azért belenézne.

Ha már a kezembe került, gondoltam a hirdetések miatt mindenképpen belekukkantok (ez foglalkozásbeli ártalom), no meg nem is rossz tájékozódni, hátha egyszer megjelenik az ügynökség ajtajában Hook kapitány, hogy szeretné egy hirdetéssel elérni az elveszett gyermekeket.

A borító belső oldalán rögtön egy bankhirdetés van, amelyik egy olyan kart mutat (háttérben egy iránytűvel), amin van egy kapcsoló, UP és Down felirattal. Röhögök magamban, hogy ezzel akkor most repülni is lehet, vagy a hullámokat irányítja joystikkal a kapitány? Hö-hö. A hirdetés egyébként nagyon igényes. Tartalomjegyzék jön, képekkel, egyik hajó a másik felett, az egyiknek nincs vitorlája, a másiknak van, kb. ennyi a különbség. A vitorlanélküliek jobban tetszenek, mert félnék, hogy fejbe vág az a rúd, ami a vitorla alján van és állandóan ide-oda csapkodja magát, de az ereimben meg zöld vér folyik, szóval ha kicsit jobban érdekelne a dolog, akkor dilemmázgatnék, így viszont továbblapozok.

Először egy vitorlást mutatnak be, gyönyörű képekkel (szövegbe nem olvasok bele), de nem kezd el vérezni az orrom a hirtelen magasra szökött vérnyomásomtól. Már éppen úgy venném a kezembe a magazint, hogy hátulról előrefelé végigpörgessem, és nem egyesével lapozgatok, de adok neki még egy esélyt.

A következő oldalon egy szobabelsőt mutatnak. Nem mondom el tudnám képzeli az otthonomnak, de mi köze ennek a magazinhoz? Lapozok. Basszus, hiszen ez egy jacht belseje! Micsoda hálószoba! Étkező hátul a nyitott fedélzeten, pamlagok, és bárpult, na és a fürdőszoba…! Hevesen lapozok tovább, átugrom a különböző szögben fekvő vitorlásokat bemutató fotókat, majd egy újabb jacht. Gyönyörű! Kisebb, mint az előbbi, de döbbenetesen fel van szerelve. Az sem érdekel, hogy fehér minden, mert gyönyörű (vagy ezt már írtam?), ezt még a gyerekek sem tudnák összepiszkolni. Beleolvasok a cikkbe. Jézusom, hiszen ezt arra építették, hogy minél nagyobb élményt nyújtson egy film megnézése! Szórakoztató központ! Én meg be akartam költözni a gyerekekkel, miközben nem is arra való! Lapozok tovább, újabb vitorlás, nem érdekel, haladjunk, haladjunk, de…álljunk csak meg egy pillanatra! Hiszen ez is gyönyörű! És micsoda kényelem ebben is! Lapozok tovább, és arra riadok, hogy a billentyűzetre csöppen a nyálam. Hiszen én akarok egy jachtot! Én olyan gazdag akarok lenni, hogy csak azért legyen egy hajóm, hogy a haverokkal azon nézzük meg a focivébét, vagy a Macskafogót, vagy akár a Süsü összest extrával. Én ott akarok ébredni, azokban a hálószobákban! Még hogy hozzá vagyok láncolva, néhány tucat négyzetméter alapterülethez? Bárcsak lennék! Ki a rossebnek fordulna meg a fejében, hogy elhagyja ezeket a gyönyörűségeket?! Ha Greenpace-nek lenne egy olyan akciója, ahol valami ellen való tiltakozásul ilyen jachtokhoz láncolják oda magukat, akkor azonnal jelentkezek aktivistának.

Húúú, próbálok lecsillapodni. Jachtom nem lesz még egy darabig, ezt tudom, de most akkor mit csináljak? Vegyek jacht-szimulátort, vagy ragasszak képeket a wc falára és adjak magamnak napi 5 perc álmodozást?

Esetleg fizess elő a magazinra! – mondja a barátom, én meg ott vergődök a képzeletbeli jachtjának oldalán, a pecabotja végén, számban a csalival, amit rendesen benyeltem.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika humor gondolatok önkritika

Rágó

2009.10.27. 12:40 Ivády Gábor

A minap egészen intim kapcsolatba kerültem egy idegennel. Talán perverz, vagy aberrált lehetett, mindenesetre úgy próbált meg orális kontaktusba kerülni a fenekemmel, hogy a rágóját egy széken hagyta és én beleültem. Ettől már tényleg csak egy lépés, hogy a nyálával átitatott rágót kiiktatva, közvetlenül cuppanjon rá a hátsómra, bár ettől is legalább annyira borzongok, mint a rágós történettől, de legalább kevesebb bosszúságot okozna vele. Nem akarom az olvasókat a részletekkel undorítani, csak annyit üzennék ismeretlen barátomnak, hogy ha ez csak a kezdet volt, akkor szóljon, és szívesen küldök neki vizelet, vagy széklet mintát, hogy további igényeit a velem való fizikai kontaktus nélkül is ki tudja elégíteni. 

1 komment

Címkék: kritika humor gondolatok megtörtént

Politikusi jellemrajz

2009.10.06. 22:13 Ivády Gábor

 

Jellemrajz (Nagy Lajos után szabadon):

A POLITIKUS

A politikusok faji besorolása még ma is vita tárgyát képezi. Gerinc hiányában sokan a puhatestűek törzsébe, azon belül (mivel ők is a maguk által kiválasztott nyálkán haladnak előre) a csigák osztályába sorolják, pláne amiért testük nekik is fejre, lábra és zsigerzacskóra (más szóval zsebre) tagolódik. Akár csak a csigáknál jellemző szervük a köpeny - hátoldalon levő bőrredő - melyet előszeretettel forgatnak. Testük legfontosabb szerve a zseb, mivel agy, szív és gerinc hiányában ez a szervük irányítja minden cselekedetüket.

 A politikus nagyon veszélyes állat! Gyermekek - felnőtt kísérete nélkül – soha ne közelítsék meg őket, mert gyógyíthatatlan ideológia fertőzést kaphatnak, melynek végső stádiumában ők is politikussá válhatnak. Mindenekelőtt azonban saját fajtársaikra jelentenek veszélyt, mert míg a többi élőlényt csak eltiporják, megalázzák, becsapják, addig fajtársaikat - nem táplálkozási céllal – akár meg is ölik. Általában hátulról támadnak és ehhez olyan mértékű megtévesztési tárházzal rendelkeznek, melyről most azért nem írok, mert a horgászati nagy lexikon második kötete a Csali, egy egész fejezetet szentelt nekik.

A politikusok etetése szigorúan tilos! Így is az Önök kenyerét eszik, de a direkt módon történő élelmezéssel az egyébként sem kis mértékű mohóságuk tovább nő.

Szájszervük nagyon fejlett ami nem meglepő, mivel ez az egyetlen használható testrészük. Kommunikációs készségük átlagon felüli, melyet az álcázás, a táplálékszerzés, az utódnemzés és szavazatoptimalizálás érdekében bárhol és bármikor használnak. Kísérletek kimutatták, hogy álmukból felriadva is képesek beszédeket tartani, így megállapíthatjuk, hogy ez nem tudatos, hanem ösztönös tevékenység és a kommunikáció témájától teljesen független.

A kakukkal és a szarkával is mutatnak némi rokonságot, hiszen más színű fajtársaik fészkébe is becsennek a saját tojásaikból, majd szarkaként onnét lehetőleg mindent ellopnak.

A bezártságot nehezen tűrik, ezért annak veszélyekor különös védekezési mechanizmust találtak ki, először vizsgálóbizottsággá formálódnak és elterelik az ellenség figyelmét, majd mentelmi jogukra hivatkozva kicsúsznak a szoruló fenyegetés alól.

Rengeteg színben megtalálhatóak, néhányan még változtatgatni is tudják azt. Állítólag láttak egy példányt Heves megyében aki narancssárgáról pirosra változott, de ez még a politikusok erkölcsi mércéje alapján is elítélendő, pedig ez már igazán a skála legalja, így egyenlőre meg nem erősített tényként kezeljük a hírt.

Közlekedése, tájékozódása: Fejletlenebb fajtársaik földön csúszva, állandó nyálkacsíkot hagyva maguk után, a fejlettebbek többnyire luxusautón (és a földtől elrugaszkodva) közlekednek. Tájékozódásuk nincs, nekik teljesen mindegy merre tartanak, mert mindig utólag magyarázzák meg, hogy ahol vannak az volt az úti cél. Mozgásuk jellegzetes, lefelé soha nem nézve (ezért mindenkin áttiporva) fejüket felfelé tartva nyelvüket magasra kinyújtják (a kígyókhoz hasonlatosan) és addig mennek míg ízlelőbimbójuk nem érez valamilyen szilárd tárgyat. Mivel - ahogy azt korábban említettem - nem csak a föd szintjén, hanem attól elrugaszkodva is képesek helyváltoztatásra, ezért a szilárd tárgy a leggyakrabb esetben egy kifejlettebb fajtársuk testének hasi oldala, mely a végbélnyílás közelsége miatt se nem túl esztétikus, se nem túl higiénikus látvány.

Friss hír: Állítólag tudósok felfedeztek egy teljesen új politikusi fajt, de még alig néhány példány van belőlük. Azt mondják, ezek gerincesek.

3 komment

Címkék: politika kritika humor gondolatok

Vasököl

2009.10.06. 22:12 Ivády Gábor

 

A minap olvastam ezt a kis megállapítást.

Asszociációba fordult aggyal, gondoltam kommunizmusra, rendszerváltásra, pártokra.

Csak nekem erős a párhuzam?

"A szénnek közönséges hőmérsékleten nincs oldószere. Néhány megolvasztott fémben azonban többé-kevésbé oldódik. E szempontból legfontosabb az olvasztott vas, mert ez a szénből aránylag legtöbbet old fel. A szén egy része a vassal vegyületté egyesül, más része azonban változatlan marad és lehűtés közben az oldatból szén alakjában válik ismét ki."

Szólj hozzá!

Címkék: politika kritika humor gondolatok

Gap

2009.10.06. 22:11 Ivády Gábor

 

Szeretem az éjszakát.

Olyankor a tegnapot már elfelejtheted, a holnapra pedig még nem kell gondolnod.

Az események ekkor tisztelegnek az idő előtt hallgatásukkal.

Minden alszik és ami lényegesebb, hogy nyugodtan és kiszámíthatóan pihen a világ.

Alszanak az emberek, nem kérdeznek, nem sírnak, nem nevetnek, nem hangoskodnak és nem hallgatnak tudatosan.

Nem vár el senki senkitől semmit.

Még a kutyám is alszik, ő sem fog ugatni, mert nincs miért.

Szólj hozzá!

Címkék: gondolatok

Vörös Nyilak

2009.10.06. 22:10 Ivády Gábor

Egész gyermekkorom azzal telt, hogy a barátaimmal együtt vadászpilótának készültünk. Ha csizmát húztunk, azt pilótacsizmának képzeltük, ha leckét írtunk akkor repülési tervet írtunk, ha bicikliztünk akkor repültünk. Mámoros évek voltak ezek.

Egyszer Gyula és Pufi úgy döntöttek, hogy eljátszák a Vörös Nyilak (Red Arrows) műrepülő csapat bemutatójának egyik látványos elemét: két repülőgép egymással szembe repülve az utolsó pillanatban térnek ki egymás elől. A légiparádékon ilyenkor felhördül a tömeg, mert az általuk húzott füstcsík amint elhagyják egymást összekeveredik, ami még közelibbnek hiteti a két gépet egymáshoz.

Tehát ott álltak egymással szemben Pápán a Lenin lakótelep 29-es tömbje mellett a garázsok előtt. A látási viszonyok jók, ugyan esett korában az eső, de az idő tiszta (néhány tócsa a kifutón), pilóta nyelven mondva jó a látás. Gyula is és Pufi is azonos repülőben ültek (Csepel Camping bicikli). Én voltam  a repülés irányító, ők a Vörös Nyilak. Felszállás előtti utolsó megbeszélésként egyeztettem velük: Torony: De tényleg az utolsó pillanatban térjetek ki, jó?! Pilóták: Rendben. Torony: Pufi, te jobbra térj ki, vetted? Pufi: Jobbra térek, vettem. Torony: Gyula, te balra térj ki, ok? Gyula: Balra térek ki, utasítás nyugtázva. Torony. Felszállás engedélyezve!

Mindketten nekilódultak. Elég messze álltak meg egymástól, hogy jól be tudjanak gyorsulni és szó se róla ez sikerült is nekik. Komolyan mondom, hogy emlékeim szerint még a madarak is megálltak a levegőben és lélegzetvisszafojtva várták az eseményeket. Még 5 méter. Látom a szemeikben az elszántságot, eddig egymás arcát néztek, de most már a repülőgép orrára koncentrálnak. Még három méter. Már nem tekernek, csak száguldanak egymás felé. Még egy méter. Megkezdik a manővert. Mind a ketten ugyanabba az irányba fordulnak! Hatalmas csattanás, a pilóták gép nélkül szállnak a levegőben. Pufi az aszfalton, Gyula az egyetlen olyan pocsolya közepén landol ami fellelhető a környéken. A tornyban néma csend és döbbenet. A közönség (egy nyugdíjas katonatiszt) felhördül. A kamerák ráfokuszálnak a pilótákra, akik végre megmozdulnak. Minden tagjuk fáj. Gyula a mellkasával letörte Pufi kormányrögzítő bakelitcsapjának tetejét (az köztünk szólva nem semmi!), Pufi arcán alig van bőr. Azonnal berendelem őket a toronyba (odaszalad hozzájuk a torony) kielemezni a repeseményt. Kiderül: én hibáztam. Egymással szemben állva ami az egyiknek jobb, az a másiknak bal. Ugyanarra térítettem ki őket!

Mindenki szerencséjére nem lettem repülésirányító.

2 komment

Címkék: humor emlékek megtörtént

Bungee Jumping

2009.10.06. 22:09 Ivády Gábor

Ugrottam!

Adrenalint könnyeztem, míg az egyre süvítőbb szél új redőket rajzolt az arcomra. 

Megszűnt körülöttem a világ; csak én voltam és a végtelen szabadság. 

Zuhanás közben beleharaptam a repülésbe, karmoltam a szabadesés hátát, a józan ész pedig lent duzzogott a földön.

Amíg a realitáson hasadt repedésbe vetettem magam, szétzúztam a szépen felépített értékrendemet, leszakadtak rólam a rámszáradt dogmák. Jól esett!

Legközelebb a szemem is kinyitom! 

1 komment

Címkék: humor gondolatok önkritika megtörtént

Vajon a tenger medre félig tele van, vagy félig üres?

2009.10.06. 22:08 Ivády Gábor

Vasmacska vagyok. Itt fekszem a tenger fenekén.

 

Valaha egy óceánjáró éke voltam. Szolgáltam őt hűségesen, ha megkért víz alá buktam és megállítottam, ha kérte visszabújtam odúmba és feszülten vártam következő parancsát. Nem szóltam, nem visítottam, nem zörögtem hangosan, pedig a sós víz csípte a szemem, a láncom olyan szoros volt, hogy majd megfulladtam, a tagjaim pedig úgy elgémberedtek a mozdulatlanságban, hogy a csobbanáskor felüdülés volt a hideg víz ölelése. Nyáron szárazan izzottam, télen fagyosan vacogtam és amikor végre olyan helyre értünk amikor a tengeren kívül mást is láthattam volna akkor rendre a víz alá küldtek. Ha sokáig maradtunk akkor undok kagylók és csigák tapadtak rám, a bőrömet rágták, a karmaimat harapdálták. Na és az a sok iszap, meg homok. Úgy összekarcolták a szemem fehérjét, hogy soha nem fogok már rendesen látni, bár nekem ez már mit sem számít. Itt fekszek mélyen, teljes sötétségben, még csak nem is dereng a napfény akárhogy nézek fölfelé.  A hajóm bajba került, hatalmas viharba és mint végső menedék engem kértek meg rá, hogy tartsam a testét egy helyben. Gyötrelmes küzdelembe kezdtem. A felszínen méteres hullámok háborogtak és mint a bika a hátán ülő embert úgy próbálta meg a víz ledobni magáról a hatalmas óceánjárót, miközben az ég azzal segítette, hogy dörgő villámokkal törte meg azoknak a lelkét akik addig még nem rettegtek a haláltól. Lent a fenéken csend volt és nyugalom, apró, színes halak nézték értetlenül, hogy miért dobálom a testem ide-oda, miért űzöm el a csendet fémes csikorgásommal, miért karmolok bele úgy a fenékbe, hogy hosszú, több száz méteres csíkot vések magam mögött felszakítva korallokat, sziklákat és miért kavarok akkora port, hogy az orrukig sem látnak. Én azonban csak borzoltam a hátamat, cibáltam a kötelékeimet, miközben a láncon keresztül hallottam a gazdám fájdalmas nyögéseit és egyre fáradó testének roppanásait, míg hirtelen megszűnt minden hadakozás. Azóta itt fekszem magányosan, bár emlékeim szerint a hajó is itt kell hogy legyen a közelemben, de meg sem próbáltunk szólni egymáshoz. Kudarcot vallottunk mind a ketten és most mint a háborús bűnösök akiket legyőztek az erősebbek várjuk a halált a világ legmélyebb halálsorán.

Valaha egy óceánjáró éke voltam. Olyan gyönyörűen fénylettem az oldalán, hogy egyesek szerint csak azért építettek körém hajót, hogy az körbevihessen a Földön mindenkinek megmutatni tökéletesre formált testem. Én voltam a parancsnok, mindenki engem szolgált. Csöndes voltam, de a szavamra azonnal odafigyeltek, ami helyénvaló volt, hiszen rendet kellett tartanom a hajómon. Tudta mindenki, hogy ha én nem döntök úgy, hogy a felszínre jövök akkor nem lesz indulás és akárhányszor a mélybe vetettem magam a hatalmas óceánjáró úgy cövekelt le, hogy a legerősebb motor sem tudott mozdítani rajta. Hálás voltam a tervezőmnek, mert akkora hajót kaptam születésnapi ajándékként, hogy arra tátott szájjal néztek a sokkal kisebb kollégáim a többi kis bárka oldaláról. Ha úgy tartotta kedvem, akkor napoztam és barnára süttettem magam, de ha túlhevült a testem akkor egy gyors csobbanással hűsítettem le magam. Mivel olyan kemény vagyok mint a vas, ezért még a csontig hatoló hideg sem érdekelt, csak a hajómat és a legénységemet sajnáltam ha ilyen helyen jártunk. Nagyon szeretek búvárkodni.  Ha türelmesen ülünk a fenéken, akkor még azt is elérhetjük, hogy csigák és kagylók másszanak ránk és akkor olyan közelről láthatod őket mint ami nagyon keveseknek adatik meg. Aztán szerettem mindenféle bolondos alakokat rajzolgatni a homokba, amit aztán egy áramlat – a kérésemre-  elmosott, így tartva meg az élményt magamnak és annak a néhány szerencsésnek aki éppen akkor arra járt. Egyszer éppen délutáni szunyókálásomból arra ébredtem, hogy úgy billeg a hajóm ide-oda, hogy még nekem is hányingerem lett a himbálózástól. Tűrtem egy darabig, de amikor az émelygés már erősen úrrá lett rajtam fogtam magam és a vízbe ugrottam. Lenn aztán csend volt és nyugalom, de a hajóm a láncon keresztül úgy rángatott, hogy kezdtem felbőszíteni magam. Senki nem piszkálhatja büntetlenül az oroszlán bajszát, így egy hirtelen mozdulattal letéptem magam róla, de úgy, hogy belőle is kiszakítottam egy darabot. Megérdemelte, hogy itt süllyedt el mellettem. Most még várok egy kicsit, nézegetem a halakat, de leginkább alszom egy nagyot, mert kimerített a sok utazás, aztán majd a tervezőm eljön értem és épít körém egy még nagyobb hajót.  

Szólj hozzá!

Címkék: irodalom gondolatok

Mozi-baki

2009.10.06. 21:52 Ivády Gábor

Néhány éve történt meg velem az alábbi eset.

Párommal moziba mentünk, mégpedig egy igazi, nagy pesti multiplexbe. Ahogy azt minden rendes, hízásra itélt ember teszi, mi is bevásároltunk az aranyáron mért perecből, kólából, pattogatott kukoricából és biztos ami biztos alapon még egy kis gumicukor is megbújt a zsebemben. Mint szinte mindig, most is majdnem utolsónak értünk be, így egy kicsit kellemetlenebb mindenkit felállítani a sorban, de megúszhatjuk a kötelezően ránk eröltetett reklámblokkot. Egy szónak is száz a vége, szépen elhelyezkedtünk, én magam mellé vettem a popcorn-t, ölembe a perecet és a karfa végén található pohártartóba beillesztettem az XXL-es Light kólámat és izgatottan vártam a filmet.

A Warner Brothers embléma még szinte meg sem jelent amikor én már bőszen fogyasztottam a jóléti társadalom szimbólumait, tapostam a globalizáció ösvényét és építgettem az egykori kockás hasam köré a zsírpárnákat. Akár hányszor ittam egyet, a mellettem ülő férfi először furcsán, majd rosszallóan nézett rám. Higgyék el, nem szürcsöltem! Még gondolkodtam is rajta, hogy ha chips-es zacskóval csörögnék, vagy csámcsognék azt megértem, de mit bántja őt az ha igyekszem egyensúlyban tartani folyadékháztartásomat. Még az is eszembe jutott, hogy talán azért aggódik, hogy ha ilyen ütemben öntöm magamba a barna löttyöt akkor majd ki kell mennem a mellékhelységbe ezzel megfosztva őt a film zavartalan élvezetétől. Majdnem szóltam neki, hogy ne aggódjon, sokkal tovább is ki szoktam bírni. Aztán már megjegyzéseket is tett a mellette ülő hölgynek, először halkabban, majd már úgy, hogy én is hallottam: "nézd, már megint iszik!" "hihetetlen egy alak!"

Innét kezdve a filmmel már mit sem törődve direkt úgy nyúltam a pohárért, hogy az el ne kerülje a figyelmét, majd miközben kortyolgattam kissé feléhajoltam és mélyen a szemébe néztem, sőt még a szemöldökömet is felhúztam, hogy na akkor most mi is a baj? Alig vártam a vetítés végét, hogy megbeszéljem vele a dolgot, de mire észbe kaptam ők már nagy lendülettel odébbálltak.

Gondoltam utánaszaladok, ezért sürgettem a páromat, hogy gyorsan szedjük össze a kajamaradékokat és az üres poharakat amikor szólt, hogy ott felejtettem a kólámat a kettőnk közti tartóban. Mondtam, hogy az az övé, én a másik oldali tartót használtam. Mondta, hogy ő is. Szóval egész mozi alatt a mellettem ülő srác italát fogyasztottam, ráadásul amikor ez neki nem tetszett akkor igazi paraszt módjára még felé is hajoltam, felhúztam a szemöldököm, stb. Utána akartam szaladni az érintetlen kólámmal és elnézést szerettem volna kérni, de már nem találtam őket.

Most, így évek mulva itt kérek tőlük bocsánatot!

 

5 komment

Címkék: humor önkritika megtörtént

És az országban a törékeny falvak...

2009.10.06. 18:47 Ivády Gábor

Van egy süket-néma ismerősöm. Nem tud egyetlen hangot sem kiadni, a hangszálai nem alkalmasak rá, mégis ha valami nagyon fáj neki, akkor egy, az ember szívéig hatoló kiáltás, vagy inkább sikoly hagyja el a torkát, amely nem túl hangos, de mi, akik szeretjük és akiknek Ő fontos még a legnagyobb zajban is mindig meghalljuk. Valószínűleg a levegőt préseli össze oly módon, ahogy a beszélni tudók képtelenek megtenni.

Egy csendes kis faluban élek a Mátrában, messze a nagyvárosoktól, messze a fővárostól és legmesszebb az Országháztól. Akik jártak már ilyen településen és meg is szálltak egy-két éjszakára azok nagyon jól tudják, hogy mit is jelent ez a csend. Olyan halk, olyan szelid hangot ad ki a község, hogy a városiaknak kell legalább egy nap mire megszokják; az első éjszakájuk nem is telik el mély pihenéssel. Nyomasztó a csend. Hozzá kell szoknia a hallójárataiknak a vidéki élet “zsivajához”, ahhoz, hogy a falu másik végén csaholó kutya is olyan mintha a kapunk előtt torzsalkodna. Így télen azonban az ebek sem ugatnak, estefelé még a hópelyhek koppanását is lehet hallani, de tiszta, hideg, csapadékmentes időben “üvölt a csend”, amelyet nehéz némán elviselni. Nem tudom, hogy hidegben jobban terjed-e a hang mint melegben, lehet-e bármi köze a sötétségnek a hangerőhöz, de a téli faluhoz képest a nyári tele van mindenféle zajjal. Persze csak fül, vagy inkább hallgató kérdése, hogy különbséget tud-e valaki tenni zsivaj és érthető üzenet között. Vegyük például a harangozást.

Harangoznak reggel, délben és este. A déli és az esti között az a különbség, hogy este a harangozás befejezése után még “kondítanak” egyet a kis haranggal. Amikor halott van a faluban, a harangozásból még azt is meg tudjuk mondani, hogy férfi, vagy nő-e a halott. Ilyenkor először mindig a nagy haranggal kezdik, a kicsi ekkor még néma marad. Kettőt csendítenek a naggyal, majd ezt követi egy nagyon rövid szünet, aztán megint kettőt, megint rövid szünet és ha nincs több csendítés hanem kezdődik a harangozás akkor női halottunk van, ha még kettőt csendítenek akkor férfi. Ez csak figyelem és fül kérdése, aki nem itt él nem hallja meg. Aztán másképp ugat a kutya ha ember és másképp ha róka van a közelben. Ez is csak figyelem és fül kérdése. Persze nem várhatjuk el senkitől, hogy ezeket az apró részleteket ismerje, hogy elég érzékeny legyen a hallószerve az árnyalatnyi különbségek elkülönítésére, de talán nem lenne nagy kérés, hogy legalább az akarat legyen meg ahhoz, hogy az egészre, mint egy nagy egységre figyeljen. Mert a kistelepüléseknek van egy alapzöngésük is, mely tartalmazza mind a harangszót, mind a kutyacsaholást, de benne rejlik az éppen aktuális időjárás, az idei termés minősége és mennyisége, a patak vízszintje, az elmúlt farsangi bál forgataga, a lakosok minden panasza és öröme és minden fogösszeszorított kapavágás is amely cserzetté teszi a tenyerünket. Ezt már illik mindenkinek meghallania.

A szakemberek a hallás taglalásánál azt mondják, hogy a hallószervünk feladata a hangokat tudomásunkra juttatni, bennünk hangérzéseket kelteni. Ezt nem csak a hangadó testek által keltet levegőhullámokkal lehet elérni, hanem például a fülbe vezetett elektromos árammal is. Ezek szerint ezen érzékszervünk több kell hogy legyen mint aminek eddig gondoltuk. Vajon meg lehet-e hallani hangulatot, vagy annak változását? Vajon mi kell ahhoz, hogy ezen képességünket tovább fejlesszük? Vajon el tudjuk-e csitítani magunkban a hangoskodó énünket, amely legalább annyira süketté tehet bennünket mint a bevezetőben említett barátomat, hogy másra tudjuk figyelmünket fordítani?

Itt lenne az ideje elgondolkodni ezen, mert a vidéki kistelepülések segítségért kiáltanak. No nem hangosan, mert azt sose szoktuk, hanem csak mint a néma barátom, a levegőt préselve, alig hallhatóan, de az életünkért könyörögve, mert most már higgyék el nagyon fáj. Fáj, hogy nincs kisiskolánk, fáj, hogy nincs postánk, fáj, hogy egyre értelmetlenebbnek tűnnek a mindennapjaink és kilátástalanok a holnapjaink, fáj, hogy ez rajtunk kívül senkinek sem fáj. Mit kell tennünk, hogy a döntéshozók hallójárataiba jutó ingerek között egy kis helyet mi is kapjunk? Miért kell ehhez tüzet gyújtanunk, aláírást gyűjtenünk, utcán masíroznunk? Mondják meg, hol fogják a csendet hallgatni ha mi már nem leszünk? Mondják meg, hogy ha a kistelepülésekért szól majd a halotti harangszó, előtte hányat csendítsünk?

Ha most lehunyják a szemüket és jól fülelnek, akkor hallhatják miről beszélek, de siessenek, mert már nem tart soká…

( a képre kattintva József Attila Levegőt című versét olvashatják, külön kiemelném az ötödik versszakot!)

1 komment

Címkék: politika kritika gondolatok ivád

Emlékfoszlány - Diploma előtt

2009.10.06. 10:37 Ivády Gábor

Egész éjjel viaskodtam magammal, hogy inkább pihenjek a másnapi államvizsgára, vagy igyekezzek még egy-két tételt átnézni azok közül amelyeknek már a címét sem értettem és félretettem azzal, hogy akkora lúzer úgysem leszek, hogy pont azt húzzam. Mivel ezekből a tételekből volt több, ezért hajnalig csomóztam gordiuszokat az agyamra, majd hullafáradtan beültem az autóba és elindultam Pestre. Frissen borotvált arccal, lenyalt hajjal, kezemben egy, szemem alatt két bőrtáskával, jóval a megadott idő előtt értem a főiskolára. Direkt. Gondoltam, majd szépen megkávézgatok, elfoglalom a legtutibb megfigyelői helyet a terem közelében, ahonnét gyors szökkenéssel az ajtónál teremhetek, ha úgy látom jónak, de ahol el is tudok rejtőzni mindenki elől, ha a villámstratégia úgy kívánja.

A portás kérdőn néz rám, hova megyek, mondom államvizsgázni, ő mosolyogva mondja, hogy az első emelet mittudoménhányas szobájában lesz. Megköszönöm, közben morogva duruzsolom magamnak, hogy most könnyű kiröhögni, de néhány óra múlva már diplomás ember leszek, ő viszont soha nem lesz az – és az sem zavar, hogy mennyire szánalmas a portásokról alkotott prekoncepcióm.

Én vagyok az első! Megnézem a kiírást, hogy milyen a bizottságom összetétele, de mivel csak vizsgákra jártam be, ezért még a nevek sem mondanak az égvilágon semmit. Körülöttem meg csak az üres folyosó, sehol egy pedálos, nyaller akitől információkat nyerhetnék. Leülök, előveszem a jegyzeteimet, szépen kirakom egymás mellé az asztalra, eljátszom, hogy tételt húzok, közben kávézgatok, a táskámban megtalálom Müller Péter Madárember című könyvét, nekiállok olvasni. Kilenckor kezdődik az egész felfordulás, most alig múlt el hét, szóval az alsótájéki görcshöz képest a lehető legkényelmesebben lazulok. Elszundítok. A fenét szundítok, olyan mélyen alszok, hogy a saját horkolásomra riadok. Negyedtízkor. A sok rohadék nem volt képes felébreszteni, negyedórája tart az eligazítás a termekben, én meg itt folyatom a nyálam a nyakkendőmre! Kopogok, nyitnék be, az ajtó zárva. Az lehetetlen, hogy ekkora lenne a szigor! Elnéztem a termet! Rohanás a tanszékre, leellenőrzöm a teremszámot, futás vissza – eddig is jó helyen jártam. Spuri vissza, megkérdezek valakit, hogy most mi a csuda lesz, az lehetetlen, hogy három év szívás után itt nyalok el. A tanszéken senki. Persze, hogy senki, hiszen mindenki be van osztva valahová vizsgáztatni! Újra a terem előtt zihálok, a nyakkendőm félrecsúszva, hátamon folyik a víz, az ingem lucskos, sorban tépem fel a többi terem ajtaját. Mind be van zárva. A tanszék elé visszaérve úgy érzem mintha egy Cooper teszten futottam volna 3500 métert, a köhögő roham közben azon szitkozódom, hogy az én rohadt drága tandíjamból tudtak ekkora épületet megálmodni. Mivel megszólalni úgy sem tudok és ideje lenne lehiggadni, várok. Közben még egyszer leellenőrzök mindent a kiíráson. A nevem Ivády Gábor. Igen, ez kétségtelen, nincs a csoportban sem másik Ivády, de még Gábor sem, ez az én lapom. A terem száma stimmel. A kezdés időpontja 9 óra. A dátum stimmel. Illetve ma hétfő van, oda meg kedd van írva. Megnézem a naptáramat: a dátum sem stimmel. Egy nappal korábban jöttem.

A portás csak annyit mond: Holnap találkozunk?

 

Szólj hozzá!

Címkék: önkritika megtörtént

Tisztelet

2009.10.05. 11:09 Ivády Gábor

Furcsa álmot láttam az éjjel. Magas hegyek közt egy zöldellő völgyben sétáltam, lábamon saru, testemen tóga, mellettem pedig egy hallgatag bölcs. A tiszteletről kérdeztem, hogy kit kell igazán megilletni ezzel, ki érdemli meg leginkább a földön, de ő nem válaszolt, csak karon fogott és egy domb tetejére vezetett melynek tövében furcsa sokaság gyülekezett.

Mindenki a maga igazát bizonygatta, szerették volna a többiekkel elhitetni, hogy ők a legrátermettebb teremtmények a világegyetemben, ők érdemlik a legtöbb tiszteletet. Sokan tolongtak a szent asztal körül, melyre mindig egy valaki állhatott fel szólásra. Éppen egy szarvas szökellt fel és azt mondta: Én vagyok az ügyesség, az erő és maga az egészség! Testem vonala gyönyörű, öröm rám tekinteni, ki lehetne nálam érdemesebb a címre? Hatalmas fa lépett a helyére: mit kezdenél te nélkülem, ha nem engedném, hogy gida korodban zsenge hajtásaimat edd, akkor meg sem érnéd a nyár végét. Én vagyok a legrátermettebb! Évszázadokig állok szilárdan, ki nem tud mozdítani semmi a helyemről, hatalmasra növök és nélkülem még levegőtök sem lenne ami életben tart! Egy víztócsa nőtt egyre nagyobbra, majd amikor a fa is lemászott az asztalról, apró hullámok keletkeztek a felszínén ahogy a többiekhez szólt: Nem lennél fa ha én nem vagyok, még csak a magod sem kelne ki nélkülem, ott halnál szomjan ahol állsz és néhány év múlva csak emléke lennél a földi életnek. Mindannyitok szomját én oltom, ha kell esőt adok, ha kell kiáradok, majd visszavonulok, testeteket gyengéden megfürdetem, nyáron enyhe felfrissülést hozok, de ha kell megmutatom az erőmet is, elpusztítok mindent egy szempillantás alatt, vagy szépen lassan, évek alatt porlasztok el sziklatömböket. Tűz gyulladt hirtelen, harsány hangon vette át a szót. Csak megjelentem és máris elillantál, ahol megjelenek, ott a víz a felhőkig menekül. Én vagyok minden energia őrzője, belőlem fakad a fény és a meleg, ki merné kétségbe vonni, hogy nekem jár a legtöbb tisztelet! Ha úgy van kedvem békésen hasznotokra válok, megsütöm a húst, megfőzöm az étketeket, melegséggel töltöm el lakhelyeteket, azonban ha felbosszantotok villámként sújtok le rátok és égetek el mindent az utolsó porig! Engem nem lehet nem észrevenni, már messziről sugárzom fényemet, hőmet, vagy hatalmas füstoszloppal írom az égre, hogy a világon a legerősebb vagyok! Szellő telepedett az asztalra és susogva beszélt. Csak megbokrosodom, és azonnal elfújlak, csak egy kis parázs marad utánad. Ha akarom, szellő vagyok, ha akarom tornádó! Én vagyok a leggyorsabb köztetek, még gondolatban sem érhettek utól! Üthettek, verhettek, kárt mégsem tesztek bennem, de én bárkit földre döntök egy pillanat alatt. Ki lenne nálam lenyűgözőbb? Egy ember kapaszkodott fel, megfordult és beszélni kezdett. Én kisebb vagyok mint ti, de mégis hatalmasabb. Szarvashúst eszek, amit fával hevített tűzön sütök, majd vizet iszom, a szelet pedig vitorláimba fogva a magam szolgálatába állítom. Mindegyikőtök ura vagyok, engedelmességgel tartoztok nekem! Itt minden úgy van, ahogy én akarom, és ha bárki szembeszáll velem, akkor géppel és technikával töröm le lázadó kedvét! Tiszteljetek, mert bár nem én teremtettelek benneteket, de ha akarom, egy pillanat alatt véget vetek az életeteknek!

Hirtelen hatalmas morajlás hallatszott, megremegett a föld, a túloldalon lévő hegy középen kettéhasadt, rémületében mindenki összekuporodva lefeküdt a fűre és várta a világvégét. Néhányan sikítoztak, hogy földrengés, másoknak még a lélegzet is a torkán akadt.

Az asztal szélén eddig senki nem vette észre azt a kis földkupacot, amely most megszólalt. Nagyon sajnálom, de megborzongtam abba, amit itt műveltek. Én nem kérek tiszteletet, én mindegyikőtöknek megadom azt. Ha csak egy is hiányozna közületek, szegényebb lenne a világ és felborulna az a harmónia amit olyan fontos megőriznünk magunknak. Egyikőtök mit sem ér a másik nélkül! Elegem van a versengésetekből! Ide figyelj te szarvas, én hordozlak a hátamon, nevelem kicsinyeidet, adok helyet vackodnak, ha egyszer kicsúszok alólad, csak repülsz a semmiben céltalan. Fa! Én táplállak a saját testemből, nélkülem gyökereid a levegőbe csapkodnának tápanyag után hadonászva. Azért állsz olyan szilárdan, mert én úgy tartalak. Víz! Belőlem fakadsz, én adok medret testednek, és arra folysz, amerre én mutatom. Elég lenne magamba szívnom és semmivé válnál. Jól figyelj rám Tűz! Egy maroknyit magamból rád szórok és azonnal megfulladsz. Minden mi éltet azt én nevelem, nélkülem nem lenne mibe vájnod vörös fogaidat. Szél! Csak egyetlen pillanatra megállok forogni és máris megszűnsz létezni. Én gerjesztelek és én is állítalak meg. Ember! Te fájsz nekem a legjobban! Amikor a Teremtőt magatokra haragítottátok azzal, hogy a tiltott gyümölcsből ettetek, én könyörögtem, hogy ne öljön meg titeket, hanem száműzzön rám, majd én anyaként vigyázom további lépteiteket. Azóta mérgezitek testem, belém vájtok, fúrtok, robbantotok, kivesztek belőlem mindent ami kell és belém teszitek a szennyező mocskot. Csak ráznék magamon egy nagyot és bár maradna víz, tűz, fa, szél, de ti örökre eltűnnétek, senki nem is emlékezne rátok. Egyikőtök sem jobb, sem rosszabb a másiknál. Tiszteljétek egymást és akkor majd viszont ti is mindenkitől megkapjátok!

Oldalra fordultam és kérdőn néztem a bölcsre, mire ő: menjünk, éhes vagyok!

Szólj hozzá!

Címkék: irodalom gondolatok

Én a Sellő

2009.10.05. 02:14 Ivády Gábor

Van nekem egy nagyon régi, kedves barátom a Gyula. Együtt jártunk óvodába, általános iskolába, középiskolába, sőt együtt szertornáztunk egészen kiskorunktól fogva.  Azonos céljaink és álmaink voltak, mindketten pilóták akartunk lenni, de nem csak olyan gyermeki fellángolással, hanem tiszta szívből és teljes meggyőződéssel. Olyan jó barátok vagyunk, hogy az esküvői meghívónkra a következő szöveget írtuk a feleségemmel: „Azon gondolkodtunk, hogy vajon ismeritek-e a Gyulát. Mindenesetre mi összeházasodunk, meghívjuk  Gyulát is és titeket is aztán majd kiderül.”
Egy szónak is száz a vége, Gyula elkezdett búvárkodni, mégpedig palack nélkül. A szabadtüdős búvároknak nem Magyarország a fellegvára, ezért rendszeresen járt külföldre edzeni, sőt valahol a franciáknál még edzői minősítést is szerzett.
Néhány évvel ezelőtt megkérdezte, hogy nincs-e kedvem vele tartani egy horvátországi kirándulásra és annak ellenére, hogy a víziszony határmezsgyéjén kapálózok igent mondtam.
A hajón hamar kiderült, hogy mekkora respektje van Gyulának, mert a többi búvár úgy tekintett rá mint a XIX. század orosz sztyeppéjén a nép cár atyuskára.
Én a korlátnál álltam és a tengert bambultam amikor is Gyula kedvenc filmünkből, a Nagy kékségből idézve így szólt hozzám: „Mindig megrémít, ha így nézed a tengert!”. A hatás nem maradt el, a búvárok szemében a félisteni, azaz Gyulai magaslatokba emelkedtem, amit azzal tetéztem, hogy egy szót sem szóltam, mivel fogalmam sem volt, hogy mi volt erre a válasz a filmben.
Később lehorgonyoztunk valahol a tengeren és mindenki lázasan készülődött a merüléshez. Én akkor láttam először élőben búvárpalackot és uszonyt, így természetesen papírom sem volt arról, hogy képzett búvár lennék, de az isteneket, félisteneket soha nem igazoltatják, így automatikusan hoztak nekem is egy adag felszerelést. Amikor felvettem a ruhát (azzal kezdtem, mert azt simán felismertem, de a palackkal már féltem, hogy esetleg  fordítva veszem fel) rá kellett jönnöm, hogy vagy egy számmal kisebbet kaptam, vagy természetes módon nem lehet ebben mozogni, mindenesetre ott ültem egy padon szétterpesztett végtagokkal, mint egy béka és vártam, hogy valaki segítsen, vagy a vízbe dobjon. Eszembe jutott egy jellegzetes rész a filmből amit rögtön idéztem is: egy csettintés mellett azt mondtam: „Gyula, az uszonyomat!”. Ő pedig – mint ahogy a vásznon Jean Reno öccse – szaladt hozzám és felhúzta a lábamra a békalábakat. Azt hiszem ez a pillanat volt amikor félisteni státuszból istenivé avanzsáltam, hiszen például  a hajón tartózkodó búvároktató megkért,  hogy vigyem le magammal azt a fiatal hölgyet akinek csak néhány éves búvártapasztalata van, had tanuljon egy kicsit tőlem. Elhárítottam a felkérést, majd a vízbeugrással azt hiszem minden addig felépített mítoszt leromboltam magam körül.
Nem bocsátkozok részletekbe, maradjunk annyiban, hogy hamar kiderült, hogy nem sok közöm van a tengerhez, sőt csoda, hogy nem taszított ki magából, vagy nem nyílt meg alattam hogy ne kelljen érintkeznie velem mint azt tette néhány ezer évvel korábban Mózesnél. A merülésből arra emlékszem, hogy igyekeztem mindig biztosra menni és megpróbáltam egy slukkal kiszívni mindent a palackból, hogy ha baj van akkor felérjek a felszínre, bár magam fölé tekintve (20 méteres vízoszlop) alig adtam esélyt annak, hogy baj esetén ezt túlélhetném. A teljes megalázás akkor következett be amikor éppen azon morfondíroztam, hogy milyen nemtelen dolog ha az ember utolsó szava az hogy ”Buggy”,  amikor Gyula barátom palack és búvárfelszerelés nélkül, egy szál fürdőgatyában, 20 méteres mélységben, alám úszva, arccal felfelé belemosolygott a szemembe, majd viccesen megkocogtatta a szemüvegemet.
A délutáni merülés helyett a gazdag búvárok plázacicáival - egyedüli férfiként a fedélzeten - süttettem a hasam és hallgattam a legújabb műköröm-ragasztási technika előnyeit, de közben hatalmasakat haraptam a sós tengeri levegőből és félelmetes murénák helyett a fölöttem vitorlázó sirályban gyönyörködtem - és irigykedtem rájuk.

Szólj hozzá!

Címkék: humor emlékek önkritika megtörtént

Ne haragudjatok a mai napomért!

2009.10.04. 22:10 Ivády Gábor

  

Néha az őrület határán érzem magam.

Nagyon nehéz kideríteni, hogy miért, már csak azt veszem észre, hogy szinte megbolondulok.

Bosszant a munkatársaim lassúsága, értetlensége, miközben nincs velük baj, csak nem úgy történik minden ahogy én azt elképzelem. Talán el sem mondom pontosan, hogy mit várok tőlük, egyszerűen csak bosszankodom ha azt nem tudják teljesíteni.

Bosszantanak a feleségem kérdései, mert esetleg olyankor teszi fel amikor kizökkent egy mélyen beásott gondolatból ahonnét még nem akartam kijönni. Pedig nem Ő a hibás, honnét is tudhatná otthon, hogy mit csinálok az irodában.

A legrosszabb az, hogy ez az állapot le is bénít, miközben telik az idő és egyre feszültebb vagyok attól a tudattól, hogy nem haladok semmivel. Mint amikor téblábol az ember a lakásban azzal a szándékkal, hogy az egészet kitakarítja, de csak járkál föl-alá, mert a sok tennivaló között nem találja a szál elejét amit meg kellene ragadnia. Le kellene törölni a port, de ahhoz előbb el kellene rakni az előhagyott könyveket, de mielőtt azok a helyükre kerülnének le kellene törölni a helyüket és a kör bezárult. Közben a feszültség meg olyan nagyra nő, hogy kigyulladnak a villanykörték amerre járok. És higgyék el ez csak a kezdet, mert ezen túl lehet lendülni.

Amikor ez az egész tehetetlenséggel párosul az minden emberi érzésnél rosszabb. Ott le kell feküdni fehér zászlót lobogtatva, hogy aztán egy kis szusszanás után legyen honnét talpra állni. Tápászkodás közben pedig nem árt elnézést kérni mindenkitől magunk körül.

Ne haragudjatok a mai napomért!

Szólj hozzá!

Címkék: gondolatok önkritika

Cocom

2009.09.11. 16:43 Ivády Gábor

Számomra nem sok idióta reklám létezik. Elkötelezettje vagyok a hirdetéseknek, még a legpocsékabb-ban is meglátom a szándékot, a koncepciót, még ha a kivitelezés olyan rosszul is sikerül, hogy mondjuk sajnálom a pixeleket a tévében, hogy ehhez közre kell működniük. Na jó, kezdjük újra: szerintem van jó pár idióta reklám, de inkább sajnálom azt aki ezeket csinálta, jóváhagyta, kifizette, mint hogy felbosszantanám magam rajtuk.
Azonban van egy-kettő, amelyek kitalálójának a fejét legszívesebben hozzáverném egy CityLighthoz, arcon végighúznám a metró mozgólépcsői között húzódó balisztrádon, lenyeletnék vele egy Sokol rádiót, tranzisztorokat dugnék a hátsójába, majd repülőgéppel vontatnám körbe a Balaton fölött, mint egy hirdetést. Csak sokkal alacsonyabban. A reklámozott terméket pedig a saját Cocom listámra helyezem, és a halálos ágyamon csak azon leszármazottaim között osztom szét a repülőimet, kastélyaimat, hegyekben álló részvényeimet, akik megígérik, hogy soha nem kerülnek kapcsolatba az említett termékekkel.
Elmondom mi bosszant fel ennyire.
Otthon teszek-veszek, játszok a gyerekekkel, közben a háttérben megy a tévé, anya főz, bogárkarika forog a lámpa körül. Egyszer csak csörög a mobilom. Mire odaérek, elhallgat. Megnézem, de nincs nem fogadott hívásom. Nem értem. Visszamegyek, tologatom a machboxot, várat védünk a töröktől, majd újra megtörténik. Hallucinálok, vagy a mobilom ment tönkre?! Megnézem, hátha sms-em jött. Nem. Megnézem a beállításokat: csak a csörgésre van ez a dallam hozzárendelve, máshoz nincs. Visszamegyek, egyre gyakrabban és egyre durvábban karambolozok a kisautókkal, a törököknek tövestől tépem ki a karjukat, mielőtt dinamitot kötök a hátukra, amivel a plafonig repülnek. Nem hagy nyugodni a dolog, kimegyek, kikapcsolom a telefont, kiveszem a kártyát, és az aksit, majd visszateszem őket, újra bekapcsolom, hátha csak összezavarodott az agya, mint nekem. A pinkódnál tartok, amikor megint csörög. Nem a kezemben, hanem a tévében. Valamelyik roppant kreatív barom belerakta a reklámba a csörgést. Nem úgy egyszerűen őt szidom, hanem minden egyes sejtjét külön-külön. Aztán beülök az autóba és elindulok a benzinkúthoz, közben még mindig a szerveit trancsírozom fejben egy körömvágó ollóval. Rámdudálnak. Hátra sem nézek, csak az egyik ujjammal jelzem, hogy átlépte az ingerküszöbömet. Megint dudál. Belenézek a visszapillantó tükörbe. Nincs mögöttem senki. Oldalt. Ott sincs. Mielőtt kikapcsolom a rádiót, még felírom a termék nevét, amelynek hirdetésébe dudaszót raktak. Nem jegyzem meg, nehogy célt érjenek a reklámmal, csupán a Cocom listát gazdagítom.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika reklám gondolatok

Az ács

2009.08.09. 16:11 Ivády Gábor

Eger felé a Bükkben láthatunk egy fantasztikus reklámot.

Egy ács úgy gondolta, hogy önmagát hirdetve, üzenetekkel nem túlbonyolítva, kiszögez egy kartonpapírt az út mellé az egyik fára:


ÁCS 06 30 xxxxx.
 

Ennyi.
 

Döbbenetes hatással van rám. Minden alkalommal, amikor arra kocsikázok, hosszú percekig agyalok azon, hogy mi a csuda vitte rá ezt az embert, hogy pont az erdő közepére rakja ki hirdetését.

Mivel nincs rajta kívül másik őrült, aki ezen a szakaszon hirdetne, ezért a SOV-a 100%, magyarul nem csak nagy szeletet szakított ki a tortából, hanem az egész az övé. Ő sütötte.

Az asszociációs háttér sem rossz, hiszen mi keresnivalója lenne mondjuk egy kőbányában, vagy egy horgászparadicsomban, egyértelmű, hogy munkásságának alapanyagára helyezi ki kis kartonpapírját, hogy a sok hülye autós, ne feledje el azt a tényt, hogy az ács fával dolgozik. Persze a gyönyörű környék, a természet lágy öle, a döbbenetes csend közepén nem esik jól elképzelni, ahogy a mi kis ácsunk neki áll kidönteni a fákat a hirtelen megnőtt kereslet miatt. Olyan ez, mintha egy hentes élő disznókra festené fel a hirdetését.
 

A célcsoport meghatározása tökéletes volt. Aki ácsmunkát igényel, valószínűleg olyan jövedelmi kategóriába tartozik, hogy egy autót is megengedhet magának. Ezért van az út mellett a reklám. Mesteremberünk a környéken lakhat, nem is szívesen utazgatna messzebbre 20 kilométernél, ezért van Pétervására és Bükkszék között félúton a hirdetés. Sehol máshol.
 

A kontaktusszámra is gondolt (ezt valószínűleg minimum kettőben határozta meg), mert a túloldala is elhelyezett egy kartonpapírt, így jövet-menet kapcsolatba kerülünk vele. A kampány hossza: örökös, vagy amíg le nem rohad a kartonpapír a fáról.

Az érdekes az egészben, hogy amikor már kezdett megszokottá válni a kis táblácskája, akkor újítások következtek. Nem hinném, hogy ő áll a háttérben, de még ezt is kinézném belőle. Először az egyik oldalon illesztettek egy „i” betűt az „ács” végére, így lett belőle „ácsi” ami a környék hétvégi fiataljainak gyakori szavajárása úgy este 10 után, és amire egyáltalán nem szoktak emlékezni másnap. Eltelt egy-két hét, mire a túloldalon valaki egy „r”-t illesztett a szó elejére (más betűtípussal), így lett belőle „rács”. Később az „ácsi” elé még egy „b” is került, így lett belőle „bácsi”.

Igazi, vidéki, interaktív kampány.

1 komment

Címkék: humor gondolatok

Névnap

2009.08.09. 16:06 Ivády Gábor

Most volt a kisfiam névnapja. Tudják mit kapott ajándékba?
 
No, ne szaladjunk ennyire előre, hamarosan megkapják a választ a kérdésre, de előtte ismerkedjenek meg szülői döntéshozatali eljárásommal, avagy hogy haraptam a saját farkamba.
 
Mi egyáltalán nem ellenezzük a televíziózást. Megválogatjuk, hogy mit nézhetnek meg a gyerekek, de nem tiltjuk el tőle őket, sőt például a Spongyabobot velük együtt vihogom végig.
 
Aztán jön a reklám. Nem tudok elég gyors lenni, és elkapcsolni, rögtön jön az ostrom, hogy „apa, ugye veszel nekem olyan transzformerszt, és arra a kilövős autóra is nagy szükségem lenne….” Nagyon egyszerűen hárítom a rohamot azzal, hogy nem is biztos, hogy olyat lehet kapni, meg hogy az nagyon drága, és majd megnézem, mit tehetek, ha a boltban járok. Már csak arra kell figyelni, hogy elkerüljük a játékosztályt, ha a gyerekek is velünk vannak, mert Pavlovnak a kutyája egy darab tégla volt a reakciójával, a gyerekekhez képest.
 
Stratégiát váltottunk, kiválasztottunk nem túl erőszakos, szerethető, és tutira reklámmentes meséket. A Bob Mestert imádom, mert ökoházakat épít, megújuló energiával, és újrahasznosított anyagokkal, a 4 éves fiam pedig azt játssza reggelente, hogy ő az erőmű, a rántotta pedig a biomassza. Aztán ott van a Toy Story, amiben imádnivaló játékok tanítják móresre a játékait nem szerető és sanyargató fiút, Buzz Lightyear a csillagharcos vezetésével egymást mentik meg mindenféle helyzetekben, miközben a gyerekeim egyre nagyobb szorgalommal pakolják össze esténként a szanaszét szórt csecsebecséiket. Én meg röhögtem magamban, hogy jól kiszúrtam az összes hirdetővel, mit nekem lézerkard, meg távirányítású béka, a gyerekek lassan azt sem tudják mi az a reklám, azt veszek nekik ajándékba amit én akarok.
 
Kellő reklámmentes idő után elvittem a nagyobbik fiamat egy kis túrára, hogy kipuhatoljam minek örülne a legjobban névnapjára. Sétálgattunk, közben beszélgetünk, amikor egyszer csak azt vettem észre, hogy eltűnt mellőlem. Hátrafordultam, és ő ott állt egy kirakattal szemben, akkora szemekkel, mint egy aranyhalnak, nyitott szájjal, mereven bámulta az üveget. Közelebb mentem, és akkor megpillantottam a bolt legdrágább játékát, magát a szárnykinyitós, lézerfényes, űrsisakos Buzz Lightyeart, a csillagharcost. Azt választotta.
 
Most azon gondolkodom, hogy a szülők követelhetnék a csatornáktól, hogy előre mondják meg mikor, milyen reklámokat fognak leadni, mi pedig kiválasztjuk azokat amik szóba kerülhetnek későbbiekben ajándékként, és csak azt engedjük megnézni a gyerekeknek.

Szólj hozzá!

Címkék: humor gondolatok önkritika játszótér

Ínyenc.

2009.07.22. 15:38 Ivády Gábor

Van egy nagyon jó barátom. Akkora gourmand, hogy cuppogás és csettintgetés nélkül már a vizet sem képes lenyelni, és harminc méterről kiszagolja a trágya alatt megbújó zsályát. A múltkor kivágták egy borkóstolásról, mert másfél óra elteltével addig jutott, hogy az Irsai Olivérben felfedezte az enyhén áfonyás pikantériát, majd hosszasan ecsetelte a borok közt felszolgált pogácsa egyediségét, melyet a bizonyosan nádcukorral megbolondított langyos tejben felfuttatott élesztő adott. Finoman fogalmazva átlépte a jelenlévők tolerancia küszöbét. 

Ő jött hozzánk ebédre. Gondoltam illatos, omlós csirkefalatokat csinálok, teszek bele neki szójaszósztól elkezdve, szerecsendión át, a rozmaringig mindent, aztán majd elücsörög magába (jobban mondva a szájába) fordulva néhány órácskát, amíg kielemzi a gasztro-orgiát.

Bő olajban sütöttem ki a husikat, de ezek úgy szívták magukba a zsiradékot, hogy fél kiló húsnál eltűnt vagy két liter olaj, ennyit még az orosz katonai Zilek sem ettek a tajgán, szóval úgy döntöttem, hogy hacsak nem kanállal akarjuk megenni, akkor kipréselem belőlük a felesleget. Nyúltam a papírtörlő után, de elfogyott. Akkor jó lesz a vécépapír, végül is csak a mérete más, az meg sem a csirkéket, sem engem nem érdekelt. Jól kinyomkodtam az olajt, elhasználtam két gurigányit az eredeti funkcióját szem elől vesztett papírból, majd tálaltam az ebédet.

Ahogy kell, jött a cuppogás, meg hogy "nagyon jó lett", és érzi a rozmaringot, szerecsendiót, meg mindent, de aztán tényleg magába fordult úgy jó negyedórára. Csak motyogott magában, néha rám nézett, ingatta a fejét, cinkosan mosolygott, felém lőtt egy-két „te,te…” megjegyzést és olyan képet vágott, mintha roppant furmányos módon vizsgáztatnám egy szigorúan titkos összetevővel. Szaglászott, harapott, ízlelt, szerintem még az orrába is dugott egy kevéske csirkét, mire végül felkiáltott: Megvan! Ravasz vagy, de nem fogtál ki rajtam! Kamillát is tettél bele! Éppen csak egy nagyon keveset, de tettél! Igaz?!

Igaz. - válaszoltam, és próbáltam elrejteni a második tekercs kamillás vécépapír maradványait az asztalról, és arra gondoltam, ha véletlenül az óceán illatával szagosítottat vettem volna, akkor még most is ott ülne az asztalnál, valószínűleg szanaszét szakadt tudattal.

 

1 komment

Címkék: humor ivád önkritika

ok-okozat; konklúzió, mint érvelés; a rosseb se érti az egészet

2009.07.14. 09:19 Ivády Gábor

Nem vagyok egy filozófus alkat, de azért ez a tudomány közelebb áll hozzám mint laboratóriumban disznót klónozni, vagy részecskéket gyorsítani egy centrifugában. Persze így is bandzsítok Hegel "abszolút eszme" okfejtésein, és az Abszolútum elméletét is elég egyedi módon határoztam meg (tetszik tudni az "Abszolútum - tiszta Lét" fogalom párból én azt szűrtem le, hogy ebben az Abszolútum nevű országban, vagy városban, mindenki be van jelentve és senki nem dolgozik feketén, így valósul meg, hogy mindenki tiszta lét kap), de az élet döbbenetes példákat hoz, melyek után csak ülök az asztalomnál, és pixeleket számolgatok a monitoromon.

Kopognak az ajtón, "belép" egy "ügyfél". A macskakörmök azért lettek elhelyezve, mert egyik sem felelt meg teljes mértékben a valóságnak, ha már Hegelnél tartottunk a bevezetőben, akkor rá hivatkozva úgy mondanám, hogy a különállónak tűnő dolgok, melyekből a világ látszólag felépül, nem egyszerűen érzékcsalódás eredményei: több-kevesebb realitással mindegyikük rendelkezik, ez a realitás az egész azon aspektusában áll, amely az, aminek akkor látjuk, ha helyesen nézzük.

Értik? Nem? Nem baj, én sem nagyon, a lényeg az, hogy beesett az ajtón egy csontrészeg alak. Azt mondja nekem: - Héé! - Szemöldököm úgy felszalad a homlokomon, hogy valahol a seggemnél áll meg, de szerencsére tompítja az idegrendszeremet a három méter távolságból is mindenkit letaroló alkoholgőz. Szememet lesütöm, tudom, hogy nem nagyon beszélünk majd sem Hegelről, sem Kantról, viszont jó lenne legalább a köszönésig eljutni 5 perc alatt. Közben a tekintetem az asztalomon álló barométerre vetődik, amely elképesztő eredményeket mutat. - Adjon nekem segélyt, mert nincsen pénzem! - Forró kása, meg a macska sehol, de elaglább haladunk a konklúzió felé. - Hogy hogy nincs pénze, hiszen most kapta meg a segélyt? Nem hiszem el, hogy egy nap alatt elitta, meg elgépezte! - Felháborodottan megpróbál megkeresni a szobában, majd a mellettem lévő polc felé fordulva kissé indulatosan folytatja. - Értse meg, nincsen pénzem és itt vannak ezek a számlák, amiket ki kell fizetnem! - Sárga valamiket lobogtat, talán számlák lehettek egykor. Tudom, hogy egyetlen nap alatt ő sem tud mindent elverni, ezért tovább erősködök. - Szerintem van még pénze, csak nem akarja számlákra "elfecsérelni"! - A hang nem a polcból jött, újabb vizuális felderítésbe kezd, de végül (mint új célpont) megállapodik a korábbi polcnál, továbbra is hozzá beszél. - Higgye el, nincsen pénzem! - Nem süllyedünk a három fázisú hegeli dialektikáig az már biztos. - Szerintem pedig van, csak letagadja, hogy szerezzen még egy kis pénzt! - Válaszolom elmésen, mire rájön, hogy még mindig rossz irányba küldte eddig nagyon morcos tekintetét, és szemével maximum a KSH Statisztikai Évkönyvének gerincét verte a polcon, nem engem. - Nincs pénzem, és ezt be is tudom bizonyítani! - Hoppá, úgy tűnik megoldás következik! - Hogyan? - Kérdezem és várom, hogy kiforgassa a zsebeit, levetkőzzön meztelenre, behívja a család kivűl toporgó tagjait tanuként, esetleg tételes elszámolást mutasson egy nappal korábban kapott juttatásának minden forintjáról. Nem, ő verbálisan oldotta meg a dolgot, mondhatnám szétrágta, sőt szétmarcangolta azt a bizonyos gordiuszit. - Bebizonyítom, nézze meg, nincsenek befizetve a számláim, tehát nincsen pénzem.

Hegel és a többiek úgy forognak a sírjukban mint egy centrifuga, és alighanem részecskéket gyorsítanak.

3 komment

Címkék: humor gondolatok ivád

...

2009.06.12. 08:42 Ivády Gábor

 

"Nem támogatom

szépségedet, csak tűröm.

Süssem a Napot?"

Fodor Ákos

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: család

Választások előtt, kampány közben, egy lakossági fórum után.

2009.06.11. 09:08 Ivády Gábor

Beülök az autóba, valami idegen helyen. Este van. Jól esik magamra csukni az ajtót, újra az én kis külön világomban találom magam. Most jön néhány óra zavartalan nyugalom, nem kell készen állnom egy-egy fondorlatos kérdésre, nem kell erőt sugárzóan mosolyognom, és egyáltalán nem kell beszélnem, beszélgetnem senkivel. Szürreális biztonság és nyugalom egy éjjel, őrültek és vadak között poroszkáló autóban. Bekapcsolom a GPS-t, megnyomom az „otthon” gombot és megnézem mikorra érek haza. Körülbelül három és fél óra múlva, éjjel egyre. Tulajdonképpen mindegy. Az utakon alig jár más, akár gyorsabban is mehetnék, de nincs kedvem. A kocsit a felezősáv és az útpadka között tartom, közben azt saccolgatom, hogy vajon milyen távolság lehet két útjelző bója között. Szól a Kossuth, egy dramaturg beszél arról, hogy nem tudtak vizesblokkot kialakítani valahol és ilyen körülmények között nem lehet dolgozni. Abból tudom, hogy haladok, hogy néha jobb, néha rosszabb az út minősége. Átmegyek egy hídon, de már nem látok a korláton túl, mert teljesen besötétedett. Azt sem tudom pontosan mi fölött haladok el, talán tudhatnám, vagy kitalálhatnám, lenne rá időm bőven, de nem teszem, inkább keresem a kólámat az anyósülésen. Üres. Pedig most vettem. Vagy tegnap? Mindegy. Fiatal gyerek stoppol, megállok, felveszem. Lekéste a buszt, újságolja, hogy Rákóczifalvától eddig gyalog jött. Az igen! – mondom elismerően, miközben azt sem tudom hol vagyok, nem azt, hogy Rákóczifalva hol van. Kiderül, hogy nemrég jöttem keresztül rajta. Kérdezem, mit csinál – tanul; és a szülei- munkanélküliek, az anyja gyárban dolgozott, elküldték, apjának vállalkozása volt, de tönkrement. Most tanfolyamokra járnak, hátha úgy találnak valamit. Mondom neki, hogy álljon mellettük, mert nehéz idők ezek nekik. Valamit válaszol, én bólogatok és a gyerekeimre gondolok. Hiányoznak. A srác kiszáll, nagyon hálás, becsukja az ajtót, rám zárja a kis külön világomat. Újra útszéli bóják, felezővonal, hirtelen egy elütött macska az úton, nem tudom kikerülni, zökken a kerék. Egészen furcsa gondolatok között találom magam, ahol keveredik az Eu Iváddal, az LMP a családdal, az élet a halállal, az útjelző bóják fényvisszaverő macskaszeme az előbb látott macskáéval. Pittyen az üzemanyagjelző. Nem hiszek a szememnek, hiszen most tankoltam annál a kútnál amit 10 perce hagytam el. Ja, nem. Az tegnapelőtt volt. A Kossuthon megszólal a Himnusz. Vele énekelem. Ez olyan esti szertartássá vált, mint korábban vacsorázni a családdal, megfürdetni a gyerekeket, enni adni a kutyának, és a nap végén főzni egy finom teát. Most a Himnusz ad keretet a napjaimnak. Még hátra van másfél óra, de erre már a kátyúkat is mind ismerem. Előveszem a telefont és megnézem a mai e-maileket. Elolvasni talán kettőt tudok, a többinél csak a „tárgy” részt ellenőrzöm, hogy tudjam mik a hírek. „Élelmiszerbiztonság!”. Aztán: „re: Élelmiszerbiztonság!” . Aztán még néhány „re: Élelmiszerbiztonság!” utána csend. Ezek szerint kialakult az álláspontunk. Elrakom a telefont, mert erős fénye bántja a szememet. Hirtelen fáradt leszek. Olyan erővel tör rám, hogy az egészen elképesztő, ilyenkor félre kell állnom úgy negyedórát aludni. Lekanyarodok az egyik pihenőnél és beállok egy román és egy bolgár kamion közé. Hátradőlök és 4 másodperc múlva alszom. Húsz perc elteltével felébredek és megyek tovább. Frissnek érzem magam, de azért leengedem az ablakot, a kezem kiteszem és játszadozok a szembeszéllel. Kanyarogni kezd az út, végre hegyek között vagyok. Minden éjjel látni szoktam egy muflon családot Bátonyterenye és Nemti között a nagy tisztás utáni egyenesben, már alig várom, hogy odaérjek. Ma nincsenek ott, csalódott vagyok. Még 8 kilométer, 12 kanyar és hazaérek. A faluba érve látom, hogy beültették a virágfalat, elhordták a tűzoltószertár mellől a föld nagy részét. Hálás vagyok a munkatársaimnak, ők is jól tűrik a kampányt. Otthon csend van. A gépet már nem kapcsolom be, nem válaszolok a levelekre, nem nézem meg hova megyek holnap. Majd reggel.

3 komment

Címkék: politika gondolatok megtörtént

Hallóóó...

2009.04.04. 00:46 Ivády Gábor

Egy mai telefonbeszélgetés:

-Jónapot, akkor most nekem jár a szocsegély, vagy nem?

-Jó napot, én Ivády Gábor vagyok! Nem tudom hogy jár-e, nem tudom ki Ön és nem ismerem az ügyét. Eddig járt?

- Igen.

-Akkor úgy gondolom most is jár.

-Na, hát ezt mondom én is. Viszhall!

Szólj hozzá!

Címkék: humor megtörtént

Gáláns

2009.02.27. 09:16 Ivády Gábor

A minap megkértem Szentes Laci barátomat, hogy jöjjön el velem Egerbe, mert néhány dolgot vásárolnom kell és nem szeretnék egyedül menni.

Éppen beléptünk volna a boltba, melynek bejáratánál egy piszkos, szőrös, kellemetlen szagú koldus állt aki Lacit is megszólította:

-Segítsen a szegény szerencsétlenen!

Mire Laci: - Már segítettem rajta, bejöttem vele Egerbe.

Szólj hozzá!

Címkék: humor megtörtént

Dilemma

2009.02.13. 23:32 Ivády Gábor

Amikor  a reklámokat figyeljük, csupa olyan embert látunk akikkel szeretnénk vagy azonosulni, vagy ágyba bújni.

Modelleket láthatunk a magazinok címoldalán, akiket irigylünk kinézetük miatt és úgy gondoljuk (például mi férfiak a férfiakról), hogy nekik aztán könnyű dolguk van, azt a lányt döntik le a lábukról amelyiket csak akarják.

De vajon tényleg ők vannak a legjobb helyzetben?

Az emberek amikor párt választanak maguknak, akkor olyan személyekre figyelnek fel elsősorban akikről úgy gondolják, hogy hozzájuk való. Minél szebb valaki és minél inkább ennek tudatában van, annál inkább leszűkül a potenciálisan szóba jöhető partnerek száma, hiszen csak hasonlóan jól kinéző emberekre  néz vágyakozva.

Ebből a gondolatmenetből kiindulva a címlapon szereplő modellek amikor az utcán közlekednek rengeteg csúnya embert látnak akik nem mozgatják meg sem az agyuk, sem a hormonjaik legapróbb molekuláját sem. Viszont a világ legrondább férfija bármerre is néz (mivel saját magához igazítja a mércét) csupa szép, csinos, szexi, lehetséges partnert lát maga körül. Neki nem kellenek magazinok, ő csak leugrik a boltba és úgy érzi magát mintha Playboy nyuszik közé csöppenne. Ha pedig még pénze is van...

Nos akkor ki a legboldogabb?

(a képre kattintva egy Szabó Lőrinc verset olvashattok erről. Érdemes)

Szólj hozzá!

Címkék: kritika gondolatok

Zaccmentes

2008.11.24. 17:51 Ivády Gábor

Szeretem a biztos pontokat az életemben, a megszokottság biztonságot és nyugalmat ad.

Nagyon ritkán vannak kiszámítható reggeleink mostanában. Néha Misi követeli korábban a reggelit nagy oázással, máskor Zsombor ébredés utáni magyarázatai (ott alszik a nagy majkoló) kurjongatásokkal vegyítve ver fel mindenkit aki még aludna egy kicsit. Ez hajnal öt órától fél nyolcig bármikor bekövetkezhet.

Aztán mint a hangyaboly elkezdi tenni mindenki a dolgát, én Zsomborral kűzdök egy pelenkacserével, Ágota szoptatja Misit, de közben már főzzük a teát, melegedik a kakaó. Persze valami mindig kiborul amit fel kell takarítani, vagy ha ezt megússzuk akkor nekünk kell átöltözni mert rajtunk landolt a jól átázott csokis müzli nagy része. A gyerekek hol sírnak, hol nevetnek de az biztos, hogy egyetlen percre sem marad abba a folyamatos ricsaj, lárma.

Aztán Misi jóllakottan elalszik, Zsombor kimegy az udvarra a Nagyival, vagy Ágotával és akkor jön el az a várva várt pillanat amikor a finom tejeskávémat magamhoz véve nyugodtan leülök a számítógép elé és megnézem a leveleimet, majd elolvasom a legfrissebb híreket.

Tudják mi ebben az egészben az állandó, biztos pont? A soha el nem felejtett, gondosan az asztalra készített tejeskávé. Nem kérem, Ágota adja minden reggel. Egy csészényi  szeretet, mert a gyerekek mellett arra sem emlékszünk, hogy megpusziltuk-e egymást ébredés után.

Én pedig minden alkalommal - nem rutinszerűen, hanem tiszta szívből - megköszönöm neki.

Szólj hozzá!

Címkék: család gondolatok

2008 augusztus 27.

2008.09.01. 16:49 Ivády Gábor

Keveseknek adatik meg, hogy olyan

örömben legyen része mint nekem egy

szép augusztus végi napon. Nem csak

összességében volt tökéletes minden,

nem csak a génjeimben éreztem

ösztönösen, hogy valami jó érintette

meg a lelkemet, hanem minden apró

szösszenet, minden pillanat örök

élménnyé kovácsolódott össze azon a

ponton ahol a tudat és a lélek válik

eggyé. Roppant hálás vagyok érte és

nem fogom elfeledni soha ezt a napot!

!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Repültem. Össze adtam egy fiatal párt. Mindezt egyszerre.

Már el is felejtettem mit szerettem annyira nyagyon korábban a repülésben, pedig emlékszem, alig vártam, hogy fölé emelkedhessek a világnak. Most minden felrémlett: ahogy a földtől elszakad a gép, úgy szakad le minden probléma, baj és bonyodalom is az örvényekkel együtt rólam. Nincsenek határidők, kitöltendő papírok és az aggasztó gondolatokat is mind otthagyom valahol a dunakeszii 12-es pálya küszöbén. Annyira tiszta odafönn minden. Tudom, hogy mit miért csinálok, mi a célom és mikor fogom azt elérni. Még a zavaró körülmények is tiszták, vagy tisztán megoldhatók. Jön egy oldalszél és kicsit korrigálok az irányszögön és máris minden rendben van. Alattam pedig az ismerős településeket látom, a kistérség összes tagját, de nem a logopédia, vagy az oktatási társulás sötét szemüvegén át, hanem köd és piszok nélkül. Utcák, házak, templom és temető, minid mind arról győzköd, hogy a világ nem azon múlik ki nyer pályázatot és ki nem, kinek lesz falugondnoki kisbusza és ki marad le róla. Talán fizikailag is fölé kell emelkedni mindezeknek ahhoz, hogy meglássuk a lényeget.

Hátul pedig ült egy fiatal pár és arra kértek, hogy Ivád fölött a közreműködésemmel erősíthessék meg korábban egymásnak tett örök esküjüket. Már házasok, egy gyönyörű gyermekük is van, de fontosnak találták, hogy újra egymás szemébe nézzenek és az együtt töltött idő, tapasztalat tudatában is kimondják: ők egymásnak lettek teremtve és egymással kívánják leélni életüket. Olyan biztosak voltak egymásban, olyan elkötelezetten szeretik egymást, hogy még a gép is simábben repült az ivádi égbolton. Nem szoktam, de meghatódtam.

Ez a két élmény együtt tette feldhetetlenné 2008 augusztus 27-ét. KÖSZÖNÖM!

Szólj hozzá!

Címkék: család gondolatok emlékek megtörtént

2007 július 18

2007.07.18. 11:04 Ivády Gábor

Múlt vasárnap a terveknek megfelelően megtörtént az első próbaugrásunk a házasságkötés előtt.

Úgy beszéltük meg, hogy 11 körül megyünk oda, mert nem tudjuk pontosan melyik felszállásnál kerül majd ránk a sor, jobb minél előbb ott lenni. Később kiderült, hogy ennél sokkal jobb akkor ott lenni amikor valóban kell, mert egy repülőtér a nyár kellős közepén, kánikulában, hosszú órákon keresztül tartó tétlenségben roppant unalmas és fárasztó. Régi péri (Győr melletti repülőtér ahol annak idején vitorlázórepültem) emlékek jöttek elő agyam rejtett zugaiból, amikor is reggel hattól talpon voltunk és estig kinn szívtunk a reptér kellős közepén (tulajdonképpen egy hatalmas rét az egész), cipeltük és tologattuk a gépeket pusztán azért, hogy estefelé egy-két iskolakört mi is tudjunk repülni. Szóval erős MHSZ érzéssel vártam a soromra.

A készülődés már kisebb izgatottságot hozott, a pulzusszámom 30-ról 34-re emelkedett, de aztán ezt megtoldottam még százzal amikor elpróbáltuk a földön a kiugrás menetét. Na nem az elképzelt élmény miatt, hanem mert olyan hosszan kellett tartanom magam félig guggolt pozícióban, hogy még másnap is alig tudtam lábra állni úgy fájt mindenem.

Pörgessünk bele az eseményekbe egy kicsit. Az overálom fekete volt aminek szerintem a többiek nagyon örülhettek, mert a körülöttük lévő meleget és napsugarakat is én gyűjtöttem össze. A lábam volt a leghűvösebb helyen a fekete, magas szárú bakancsban. A nyakamon sál, jó sokszor körbetekerve, mivel szigetelni kellett a gégemikrofont. A hevederek úgy meghúzva rajtam, hogy testem egységbe merevedve nézett rám azt kérdezve, hogy most miként fogunk mozogni. Fejemen bőrsisak ami egy számmal kisebb volt a fejemnél, így ha felvettem akkor a halántékomon futó ütőér többnyire egyenletes zakatolásán kívül nem sok mindent hallottam. A repülőgép szerintem a gyár mérnökei szerint 10 utas befogadására alkalmas, de szűkösen akár 15 embert is szállíthat. Mi huszonegyen ezen a kalkuláción kb. 20 percet agyalhattunk, miközben a meleg már elviselhetetlenné vált és a komfortérzetemen az sem sokat segített, hogy szorosan hozzátapadtam egy 50 éves, fülbevalós olasz pasihoz, sőt a jobb lábamat az ő combján pihentettem. A figyelmemet tisztességesen eltereltem azzal, hogy a feladatomra koncentráltam. Ezerszer játszottam le az agyamban: szorosan kiugrunk, stabilizáljuk a helyzetünket, megkeresem a tekintetemmel a menyasszonyt, megnyomom az ujjamon lévő gombot, majd megkérdezem, hogy "kijelenti-e ön...", eztán elengedem a gombot (jajj, ezt el ne felejtsem!) és a biztonság kedvéért intek is felé, hogy most jön az "igen", ha a beszéd nehezen kivitelezhető, akkor a fejemet hátraütöm, így nem az arcomba jön a levegő és máris könnyebb lesz a kommunikáció, megkeresem tekintetemmel a vőlegényt, megnyomom a gombot, felteszem a kérdést. "kijelenti-e...". Gombot elengedem, intek felé is. Jön az "igen", mire újra megnyomom a gombot és befejezem, hogy a Magyar Köztársaság Családjogi törvényének értelmében, ön x-zy és ön xy házastársak. Intek egy nagy keresztet, hogy befejeztük a szertartást és szétválva ernyőt nyitunk. Ott aztán majd ujjongatva gratulálunk az ifjú párnak, kurjongatunk, sikongatunk és minden porcikánkban érezzük milyen szép is az élet.

Kiugrottunk. Csak azt éreztem, hogy nagyon erős a szél, de egy kis türelemmel voltam, hogy stabilizáljuk magunkat. Amikor már soknak traláltam az eltelt időt, elkezdtem beszélni. Ez nem sikerült. Amint kinyitottam a számat az megtelt levegővel, sőt a tüdőm is, de szerintem a májamtól a vesémig minden úgy nézet ki mint a kis gömböc. Gondoltam eltakarom az arcomat a bal kezemmel, hogy meg tudjak szólalni. Sikerült is, de a mozdulattól elkezdtünk pörögni ami a szemkontaktus tartását nem segítette túlságosan, konkrétan nem csak azt nem tudtam, hogy hol an a pár, hanem azt sem, hogy mi hol vagyunk. Végül elmondtam amit kellett, az igeneket felfedezni véltem az éterben, de abban már ott biztos voltam, hogy zen javítanunk kell. Végül kinyílt az ernyő, mire a hevederek olyan hülye pózba kényszerítettek amitől levegőt sem nagyon kaptam és minden mozdulat fájt. Kurjongatás és üdvrivalgás helyett alig vártam, hogy földet érjünk. Közben kb. 800 méteren a rádiókészülék leakadt rólunk és gondolom most is ott van valahol a kukoricásban a földbe fúródva úgy húsz centi mélyen.

Landolás után az eltorzult póz miatt még feküdnöm kellett egy kicsit a földön, miközben szépen lassan elhatalmasodott rajtam az elkeseredés. Életem egyik legszörnyűbb élményén voltam túl, ráadásul a házasságkötéshez is kell még egy csomó módosítást eszközölnünk.

A többiek nagyon élvezték, tulajdonképpen nekik nem volt feladatuk, csak az igent kimondani a megfelelő időpontban, így ők tudtak magukra is koncentrálni. Még egy óra múva is a föld fölött lebegtek fél méterrel olyan fantasztikus élményt kaptak.

Hogy mi a tanulság? Zárt sisakra van szükségem, amit tesztelni fogok úgy, hogy az autópályán a száguldó autóból kidugom a fejem. Ott még gyakorolhatom is majd a mondókámat. Aztán a rádiót jobban kell rögzíteni és technikailag minimális fejlesztéseket kell végrehajtanunk. Megfelelő overál és hevederzet kell, hogy a kényelmetlen viselet és az ebből adódó pozitúra ne csökkentse a koncentrálóképességemet. Fejben ezerszer el kell játszanom az egészet, hogy minél több minden automatikusan menjen a házasságkötésnél. Ki kell egészítenem a feladatlistámat olyan dolgokkal, mint a stabil helyzet mielőbbi megtalálásához szükséges testhelyzet felvétele, a levegőben való tájékozódásra való nagyobb koncentrálás, stb. További 6-8 kilót le kell adnom, mert szerintem ez is akadályozott sok mindenben. Mindenképpen kell még legalább egyet ugranom az éles bevetés előtt. Ja és a legfontosabb, SZPONZORT KELL TALÁLNUNK, aki kifizeti a kb. 1,5 milliós költségeket (ezért lényegesen nagyobb értékű megjelenést kap)!

Ma augusztus 16-a van és nincs szponzorunk, így a házasságkötés sajnos tolódik.

1 komment

Címkék: önkritika megtörtént

2007 június 13.

2007.06.13. 13:54 Ivády Gábor

Engem megmagyarázhatatlan érzelmi szálak fűznek minden egyes autómhoz.

Első kocsim egy Citroen Kacsa volt. Nagyszerű éveket töltöttünk együtt, tökéletes választás volt egy kezdő sofőrnek. A többiek toleránsak voltak, néha megmosolyogtak és soha nem haragudtak rám ha valamit rosszul csináltam. Mivel akkoriban nagyon sokat dalolgattam a János vitézből valaki adott egy műanyag játékkardot. A piros lámpáknál egyszerűen csak felálltam a letekert tetőn keresztül, magasba tartottam a kardot és sárgánál csatába szólítottam a többieket. Szép idők voltak. Az autó hátul az udvaromon áll.

Második autóm egy Skoda Felicia volt. Akkor jelentek meg az utakon az első olyan Skodák amelyek már VW konstrukciók voltak. Csodás autó volt, már egyáltalán nem volt hóbortos, de tökéletes volt benne a fűtés, a motor és minden. Csodaszép kocsi volt, büszke voltam rá. Ezt újonan vettem és kb. hat évig használtam, miközben 220 ezer kilométert utaztunk együtt. Soha nem hagyott cserben. Még most is használom, nem adtam el.

Harmadik autóm egy Citroen C3 volt ami a kacsás érzést hivatott visszahozni. 1,6-os motor és rengeteg extra volt benne, de soha nem tudtunk összeszokni rendesen. Rengeteg hibája előjött (egy ideig folyamatosan égett a féklámpám, nem működött a légkondi, a CD-ét nem húzta be rendesen, a tempomat nem működött, a hátsó ajtót nem tudtam télen becsukni...) ám haragudni sosem tudtam rá. Most is itt áll a ház előtt, négy éves és 120 ezer km-t töltöttünk együtt az utakon.

Közben letettem a vadász-vizsgát és bár soha nem lett puskám és soha nem lőttem vadra, mégis vettem egy Gaz 69-est arra az esetre ha meggondolnám magam és az erdőt járnám szabadidőmben. Sikerült egy szinte teljesen újat vásárolnom, eredeti orosz motorral és mindössze 7000 kilométerrel.  Természetesen soha nem mentem vele az erdőre, mert annál sokkal értékesebbnek tartom. Eddig fedett helyen állt, de egy éve az udvarra kényszerült amit nem tudok tovább elnézni. Ez lesz az első autóm amitől megválok. Remélem olyan ember veszi meg aki nem egy terepjárót, hanem egy igazi kincset lát benne és nem kínozni, hanem gyönyörködni szeretne benne (kb. hétszázezer forintot kérek érte, szóval nem is drága).

Ha Ön ilyen ember, akkor kérem keressen meg.

 

Szólj hozzá!

Címkék: emlékek megtörtént

2007 május 19.

2007.06.03. 11:38 Ivády Gábor

Két hete született meg második kisfiunk Ivády Mihály.

Sokan kérdeztek sok minden részletet a szüléssel és Misivel kapcsolatban, így most jobbnak látom itt közzáadni az élményeimet, hogy aztán a következő érdeklődőnek azt mondhassam: Ezek szerint te nem olvasod a blogomat?!

Apás szülés volt. Szerintem ez nem is lehet másképpen, hiszen nincsen éles határvonal aközött, hogy ott vagy a párod mellett és fogod a kezét ha fáj, vagy csak várjátok a fájások megjelenését órákon át és aközött, hogy egyszer csak már kinn van a baba feje. A fájások alatt igen is támaszt kell nyújtani, viszont a tolófájások, azaz a születés már csak percek kérdése az egész esemény végén, azalatt még elszaladni sincs ideje az embernek.

Éjjel folyt el a magzatvíz úgy két óra körül. Már Pesten voltunk, így beértünk a Máv Kórházba negyed négyre. Azért ilyen későn (az út fél óra lett volna), mert Ágota előtte még ragaszkodott ahhoz, hogy menjünk el vásárolni, ne siessek annyira semmivel, mindezt azért, hogy ne zavarjuk fel az éjszakásokat a szülészeten. Mint kiderült a magzatburok oldalt repedt meg és mivel nem folyt el az összes magzatvíz ezért nem is indultak meg a fájások. Ezt dél körül provokálták ki egy infúzióval. Közben én elmentem úgy másfél órára és vizsgáztam egyet a főiskolán. Szóval délután egy órára megérkeztek a fájások és a normál menetrend szerint 15:57-kor megszületett Misi. Ágota igazi hősnő volt, nagyon keményen viselkedett, büszke voltam rá. A szülésznők és az orvosunk minden elismerést megérdemelnek, végig nagyon kedvesen és figyelmesen törődtek velünk.

Misi 3450 grammal és 53 centiméterrel jött a világra. Mivel a születés utolsó fázisában a köldökzsinór a nyaka köré tekeredett, ezért egy kicsit lila volt amikor világra jött, de ennek semmilyen káros hatása nem volt és nincs is. A köldökzsinóron egy olló segítségével rögtön a születés után bosszút álltam. Mivel Misi lila volt és csak két nagy orrlyukat láttam amikor be volt bugyolálva, ezért ha kérdezték milyen, azt mondtam olyan mint a Milka tehén :) . A valóságban azonban gyönyörű volt és napról napra egyre szebb. Az éjszakákat nagyjából (eddig) átalussza és egyébként annyit eszik mint az apja.

Zsombor (most két éves) nagyon jól fogadta az öccsét, megszeretgeti, simogatja és roppant toleráns ha az anyjának mennie kell a kicsihez. Egyedül a "szép takaróját" kellett levenni Misiről, de utána helyreállt a rend.

4 komment

Címkék: család megtörtént

2007 április 3.

2007.04.03. 04:07 Ivády Gábor

 

Ma csalódtam valakiben.

Szerencsére ritkán, de azért előfordul néha, hogy valakiről többet, jobbat gondoltam mint ami a valóság, de néhány perc tűnődés után megy minden tovább a maga rendjén.

Hál’ istennek még ritkábban olyan arculütésszerűen ér a felismerés, hogy akiben addig bíztam, akire hallgattam, akire felnéztem és olyan gondolataimat is megosztottam vele amit kevesekkel, egyszer csak tőrt szúr a szívembe. Még akkor sem akarom elhinni, hogy meghazudtol, hogy a legalapvetőbb emberi értékekhez sem tartja magát amikor látom a véres kezét a kés markolatán amelyet jobbra-balra tekergetve igyekszik fájdalmamat megsokszorozni. Aztán a szemébe nézek és ugyanazt az arcot látom amit korábban mindig, kedves, mosolyog és megértően néz rám.

Az aljasság az álszentséggel hált és gyermekük született.

Most pedig itt ülök a számítógép előtt, éjjel van, vagy inkább már hajnal és nem tudom álomra csukni a szemem, mert a csalódás úgy dörömböl a szemhéjamon akárhányszor le akarom csukni, hogy szinte felszisszenek fájdalmamban.

Ma csalódtam valakiben. Ha majd a fiaim nagyobbak lesznek és először találkoznak ezzel az érzéssel ezt az esetet mesélem el nekik tanulságul.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika gondolatok ivád önkritika

2007 március 18.

2007.03.18. 00:57 Ivády Gábor

Ma megnézhettük a 2007-es szezon első forma 1-es futamát!

Alig bírtam kivárni. Már hetekkel ezelőtt követtem az eseményeket, ki hova igazolt, milyenek az új autók, stb.

Aztán valaki megkérdezte tőlem, hogy mi az élvezetes abban, hogy két órán keresztül azt lesem ahogy körbe-körbe autókáznak. Meredtem rá értetlenül, hogy ezt tényleg el kell magyarázni valakinek?! Egyáltalán hogy lehet Forma 1 nélkül élni?!

Később ráterelődött a szó a focira. Na, azt nem bírom nézni! Még a világbajnokság egy-egy meccsét esetleg, de a többit még erőszakkal sem. A kézilabda is unalmas, akár csak a vizipóló. A tenisz elmegy, de a lovaglás messze túl esik a határon.

Rájöttem, hogy annyira szubjektív vagyok, hogy magamat sem értem.

Szólj hozzá!

Címkék: humor gondolatok önkritika

2007 március 15.

2007.03.15. 00:07 Ivády Gábor

Én nem megyek tűntetni.

Félek.

Félek, hogy bajom esik.

Félek, hogy másnak baja esik.

Félek, hogy ez a fajta agresszív demonstrálás divattá válik.

 

Félek, hogy lassan tényleg csak arról szólnak majd a hírek, hogy ki kit támadott meg, mi volt jogszerű és mi nem, testre lőttek, vagy lábra, miközben olyan fontos dolgok pedig szinte vita nélkül dőlnek el, mint a bennünket sanyargató “reform” intézkedések. Én nem tudom, hogy ki a felelős azért, hogy március 15-én nem a régi jó filmeket nézzük majd a televízióban, hanem az utcán zajló harcokat.

Félek, hogy meg sem tudjuk mondani majd, hogy kin mi múlott, hiszen kell olyan is aki kimegy az utcára és harcot provokál és kell olyan is aki miatt annyira elkeserednek az emberek, hogy végül az utcán kötnek ki táblákkal a kezükben.

Félek, hogy újra tanulság nélkül zárul majd le minden és szorongva várjuk a következő ünnepünket.

Félek attól, hogy a megemlékezés helyett egyre gyakrabban írok én is ilyen bejegyzéseket a blogomba.

Félek hogy ennek sosem lesz vége.

Ha a márciusi ifjak látnák azt, hogy mi történt a forradalmuk óta és ennek a látomásnak a birtokában visszamehetnének 1848 március 14-e estéjére vajon “felkelnének” másnap reggel?

Szólj hozzá!

Címkék: politika kritika gondolatok

2007 március 14.

2007.03.14. 01:09 Ivády Gábor

Ma nem írok.

Pihenek.

Szólj hozzá!

Címkék: humor gondolatok önkritika

2007 március 13.

2007.03.13. 00:39 Ivády Gábor

 

Ma olyan metsző hideg szél fújt, hogy komoly erőt igényelt hazajutnom.

Biztosan tudják miről beszélek. 

Szabó Lőrinc tudta:

 

"A szíved majdnem megszakad,
szólnál, de szavad elakad,
szólnál, de görcs és fájdalom
fuldoklik föl a torkodon,

oly mélyről, mintha lelkedet,
a recsegő idegeket
húzná magával, úgy sajog
szád felé néma sóhajod.

S egyszerre oly gyönge leszel,
hogy szárnyas szédülés ölel,
fogaid közül valami
sírás, valami állati

nyöszörgés kínlódik elő
s azt hiszed: a következő
pillanat mindent, ami él,
elfúj, mint pókhálót a szél."

Szólj hozzá!

Címkék: gondolatok megtörtént

2007 március 9.

2007.03.09. 08:54 Ivády Gábor

 

Egy dolog miatt általában csak egyszer szoktam nagyon hülyén érezni magam, de most sikerült egyéni csúcsot döntenem.

Kezdjük az első alkalommal. A 90-es évek elején tudtam le a sorkatonai szolgálatomat, mégpedig úgy, hogy a  Bólyai János Katonai Főiskola hadtáp szakának hallgatója voltam. Nem volt ez sokkal jobb a „sima” sorkatonai kopaszságnál, így érthető, hogy én is igyekeztem idő előtt kibújni az egyenruhából. Ennek három módja volt akkoriban, az egyik ha az illető  bebizonyította, hogy az ő dolgos kezemunkája nélkül legalább öten halnak éhen otthon és neki dolgoznia kell,  második, hogy homoszexuálisnak vallotta magát, a harmadik pedig az egészségügyi alkalmatlanság.  

Én a harmadikat választottam.

Kitaláltam, hogy az egyik metrómegállóban petárdát dobtak el huligán-lelkű fiatalok amely pont az én fülem mellett robbant a levegőben, ezért az egyik fülemre nem igazán hallok. Mielőtt a Honvédkórházba látogattam volna két napig azt gyakoroltam, hogy ne vegyek tudomást azokról a hangokról amik a bal fülem irányából érkeztek. A lényeg, hogy elég gyorsan a süketszobában találtam magam,a hol egyetlen egy gomb volt amit meg kellett nyomnom ha a fülhallgatómban meghallok egy hangot. Teszteltek engem egy órán keresztül mindenféle frekvenciákkal, de én a bal oldalon csak akkor jeleztem ha már olyan hangos volt a hang, hogy szinte fájt. Gondoltam én, hogy eltúloztam a dolgot, mert csak azt láttam, hogy egyre több és egyre őszebb orvos-fejek kukucskáltak be az ablakon, olyan sajnálkozó pillantással mint amikor Gombóc Artúrt meglátta Picúr és Pompom amint éppen magába roskadva gyászolta utolsó falatnyi csokiját. Újabb teszt (ez már jobb lett), de itt már igyekeztem kiválasztani egy-egy hangot ahol nagyon nagyot hallottam, de a többinél valamelyest normalizálódott a helyzet. A vizsgálat végeztével bekísértek egy szobába, adtak egy pizsamát és két dolgot mondtak. Elsőként, hogy én már katona többet nem leszek, másodikként  pedig, hogy benn kell maradnom egy 8 napos Kavinton infúzió-kúrára, mert csak így lehet megmenteni a hallásomat.

Nagy dilemma. Ha most mindent töredelmesen bevallok, akkor nem csöpögtetnek az egyébként teljesen egészséges szervezetembe semmilyen löttyöt, de a hitelemet úgy elveszítem, hogy ha nyílt törésem lesz  és csontszilánkok álnak ki a testemből akkor is azt mondják majd, hogy szimulálok. Ha le akarok szerelni akkor viszont el kell viselem a teljesen felesleges tortúrát az összes újonc és a teljes véraláfutásig böködő nővértől kezdve a másfél hetes színjátékon keresztül a haldokló szobatársig. Ezt választottam. Ha rangsorolnom kellene életem legszebb heteit (8 napjait), akkor ez igencsak a lista végén helyezkedne el. A kórházi ágyban volt időm mindent átgondolni. Nem az erkölcsi értékrendem csorba sarkairól beszélek (annak éppen fizettem az árát), hanem a szimuláló-projektem lehető legjobb befejezéséről, azaz hogy a csudába fogom pont a korábban kiválasztott frekvenciáknál produkálni ugy a süketségemet, hogy az kellő mértékű legyen a leszerelésemhez. Eljött a nagy nap, megtörtént az újabb vizsgálat és szerintem a kórház történetében én voltam először elkeseredve amiatt, hogy mosolygó orvosokat láttam. Tudtam, hogy ez rosszat jelent.

11 nap (mert aztán meg kellett hosszabbítani a gyógykezelésemet még három nappal) tétlenség után, kb. 11 liter kotyvalékkal az ereimben, két elhunyt szobatárssal a hátam mögött és nem utolsó sorban erkölcsileg magamat a sárba tiporva szépen összepakolhattam a cuccomat, visszamehettem a kaszárnyába és folytathattam a majdnem derékba tört, de valami kisebb csoda folytán mégis a régi medrébe visszatért katonai pályafutásomat. Elég hülyének éreztem akkor magam.

Egy hete a Századvég Politikai Iskola egyik előadásán szóba került a Kavinton, mint az egyik közismerten olyan gyógyszer amelyben nincs hatóanyag. Értik ezt?! Nincs benne hatóanyag! Semmi! Placebo-t kaptam 11 napig és erről valószínűleg az orvosok is tudtak. Ezek szerint azt is tudták, hogy szimulálok. Minden vizit után ott kuncoghatott magában az egész osztály személyzete a takarítónővel együtt. Meghosszabbították a szenvedéseimet 3 nappal, hogy tanuljak a leckéből! Most megint elég hülyének érzem magam.

Szólj hozzá!

Címkék: humor emlékek önkritika megtörtént

2007 március 8.

2007.03.08. 09:26 Ivády Gábor

Azt mondják, hogy minden jelentős esemény, a világ életében fontos, sorsdöntő dolog mögött egy nő áll. Még a háborúk is mindig egy nő miatt robbantak ki és talán a béke is mindig egy nő miatt köttetett meg.

Nem tudja valaki a nevét és a címét?

 

 

 

Nagyon Sok Boldogságot Kívánok minden kedves hölgy ismerősömnek Nőnap alkalmából!

Szólj hozzá!

Címkék: család humor

2007 március 4.

2007.03.05. 15:30 Ivády Gábor

 

Furcsa volt az a reggel, mintha két felől kelt volna fel a nap, de ami még ennél is érdekesebb, hogy nem voltak árnyékok.

A Nap első sugarai egy hatalmas tükörből visszaverődtek a falura, így ölve meg a korábban oly hosszan heverésző árnyékokat.

Senki nem értette hogyan került oda, egyáltalán ki tudott ekkora üveget elkészíteni és aztán odaszállítani, arról nem is beszélve, hogy miért pont ide, a mi kis falunk határába. Több emelet magasságú volt és körülbelül 800 méter széles, azaz a falu elejétől a végéig nyúlt.

A kezdeti ijedtséget hamar lekűzdötte a település apraja-nagyja és pirkadat után nem sokkal már ott tolongtak az új „szerzemény” előtt. Döbbenetes volt látni ahogy az emberek csak bámulnak bele a tükörbe és mindenre úgy rácsodálkoznak, mintha akkor látnák először. Kezdetben csak a ruhájukat igazgatták, fésülködtek, az asszonyok sminkeltek, de aztán szépen lassan elnéztek maguk mellett és rengeteg dologra figyeltek fel.

Hamar kiderült, hogy ki, mikor, kivel beszél a másik ember háta mögött, mert az most az éppen kitárgyalandó társuk orra előtt zajlott. Ekkor írta le első feljegyzését az a lelkes antropológus-hallgató (aki éppen a faluba tévedt, hogy a hétvégét a természetben töltse), miszerint azon embereknek akik gyakrabban folyamodtak a másik háta mögötti pletykálkodásra a tartásuk egy kissé különbözött a többiekétől, de ezt már észrevették ők maguk is, mert a tükörben egyre kevésbé bírták fölfedezni a hátuk közepén kirajzolódó gerincvonalat.

Délre megjelenek az első újságírók, akik botrányt és tragédiát, de mindenképpen szenzációt szimatolva piócaként vetették magukat a jelenlevőkre, hogy egy-egy kis cikkel, ne adj isten  címlap-sztorival szolgálhassanak bulvárlapjuknak. Mivel nem nagyon álltak velük szóba a lakosok azt találták ki, hogy egymást kérdezik meg arról, hogy mi vonzotta ide a konkurens sajtó képviselőit, vajon miről készülnek írni a másnapi számba és egyáltalán kitől kapták azt a szigorúan titkos infót, hogy ide kell jönniük. Ha ez kiderül, akkor fejek hullhatnak a porba ami nem lenne rossz, hiszen kevés az újság és sok az eszkimó. Észtveszejtő kalamajka támadt, mert szinte fogócskának tűnve rohantak egymás után egy rövid, leleplező riport kedvéért. Aztán egyikőjük meglátott egy kollégát, akin látszott, hogy nagyon rámenős, senkit és semmit nem kímél a cikkéért és jó alanynak találta arra, hogy egy aljas kérdéssorozat után rávilágítson a gyenge pontra, kellemetlen helyzetbe hozza, belezavarja mondandójába, majd megalázva fényt derítsen az óriási csalásra. Elhatározta, hogy eléje vág, de mintha ő is ugyanezt akarná szaladtak egymás felé, végül hatalmas koppanás hallatszott ahogy lepattant a tükörről és vérző fejét fogva próbálta elemezni a helyzetet. Megállapította, hogy az az aljas ott szemben leütötte ami bosszúért kiált, így felugrott, neki a kollégának, újabb koppanás, még több vér, még több hév, újabb ugrás és így tovább. A többiek ezt látva fényképezőgépekkel szaladtak oda míg meg nem látták magukat a tükörben, futottak oda, majd koppanások sorát lehetett hallani.

Ekkor érkezett meg az első politikus. Hatalmas szócsövön keresztül hirdette a lakosoknak, hogy lám, ő egy nap alatt megduplázta a falu területét, az ingatlanok számát, de hogy ne kelljen azon az egy Napon osztozkodniuk még abból is hozott egy másikat. A gyors ügyintézésre hivatkozva elnézést kért, hogy nem új tervezésű épületeket állíttatott fel, hanem a régiek tökéletes mását, de ez ebben az esetben elenyésző dolognak tekinthető. Elkezdett ígérgetni, hogy ha továbbra is bizalmat kap a szavazóktól, akkor egy héten belül megnégyszerezi a falut, újabb égitesteket hoz ha kell és így tovább. Ahogy ezt mondta, szembe fordult a tükörrel és mélységes düh fogta el, mert egy ígérgető politikust látott maga előtt, aki a realitásoktól teljesen elrugaszkodott dolgokkal traktálta a lakosokat. Rögtön megcáfolta a mondottakat és elkezdtek vitatkozni egymással. A félreértés elkerülése végett, azaz hogy kiderüljön nem egy oldalon állnak-e véletlenül (mert akkor a frakciófegyelem miatt nincs helye vitának) megkérdezte a másikat, hogy ő jobb, vagy bal oldalinak vallja-e magát, mert ő személy szerint a bal oldalhoz tartozik és nyomatékul fel is emelte a bal kezét. Ugyanebben a pillanatban, ugyanazzal a mozdulattal és arckifejezéssel a szembenálló a jobb kezét tartotta a magasba, mire fel azonnal elkezdtek vitatkozni, de legfőképpen szidni egymás nézeteit. A hatalmas tükör előtt tehát az újságírók vérző fejű garmadája mellett az aktuális politikus is kibérelt egy helyet magának.

Hatalmas csattanás rázta meg a környéket, el is hallatott egy-két percre mindenki. A helyi fiatalok legmenőbbike ment neki frontálisan a tükörnek legújabb sportautójával. Miközben a mentők és a tűzoltók próbálták kiszabadítani még mindig azt hajtogatta, hogy a másiknak kellett volna kitérnie előle és hogy ő nem az a típus aki az utolsó pillanatban elkapja a kormányt. Mire kiszabadították már nem tudtak segíteni rajta, így ő lett a tükör első áldozata, bár néhány sajtó-munkatárs is a végét járta. Az antropólógus hallgató közben feljegyzéseket készített egy légyről aki folyton nekirepült a tükörnek, ami teljesen érthetetlen volt számára, mivel azt bizonyította, hogy adott esetben ha két légy a levegőben találkozik akkor képesek összeütközni mint sem hogy irányt változtassanak. Ekkor jött a csattanás az autóval és a megfigyelés végére azt írta, hogy erre az emberek is képesek. A beállt csendben néhány lányka kérlelte a tükröt, hogy mondja meg nekik ki is a legszebb a vidéken, miközben a legszebb lány a legszebb fiúval titkon a tükör háta mögött, mindenkitől távol és elrejtve szerelmesen összebújtak.

Csak az öregek ültek nyugodtan a házuk előtt a tornácon a fejüket csóválva, értetlenül, hogy egy egyszerű tükör hogy tudja így megváltoztatni az embereket. Össze is ült a vének tanácsa és meghozták a döntést: a tükröt följebb emelték, jó magasra a falu fölé, megdöntötték 45 fokkal, hogy aki belenéz az olyan messzire láthasson, amilyen messzi még képzeletben sem járt, ha pedig onnét visszanéznek azok akik a bársonyszékekben ülve a dolgokat igazgatják akkor ők is olyat láthatnak amilyet olyan messziről még soha.

A falut.

Szólj hozzá!

Címkék: politika kritika gondolatok

2007 március 3.

2007.03.05. 15:09 Ivády Gábor

Én könnyen elpirulok.

Nem tehetek róla, de kínos esetekben olyan vörös tud lenni a fejem mint a képen látható benszülötté. Így aztán hazudni sem nagyon tudok, mert csak az arcomra kell nézni és máris kiderül az igazság.

Sokáig úgy voltam vele, hogy ha lehetne három kívánságom a visszadobott aranyhalnál, vagy ha megkérhetném Tibi bácsit, hogy valamit intézzen el,  akkor az az lenne, hogy ez a tulajdonságom olyan gyökeresen tűnjön el, hogy ha valaki az arcpírról beszél azt se tudjam miről van szó.

Aztán polgármester lettem és egyrészt csodálkoztam másokon, hogy amikor mindenki számára teljesen nyilvánvalóan hazudnak akkor az arcukon semmi nem látszik, nem lesznek sem vörösebbek, sem sápadtabbak, másrészt úgy éreztem, hogy hátrányban vagyok a politikusokkal szemben, hiszen engem csupán egy kérdéssel is zavarba lehet hozni, míg ők mosolyogva ölelnek át - késsel a kezükben.

Azóta eltelt egy kis idő. Ma már büszke vagyok arra, hogy még el tudok pirulni, mert ez azt jelenti, hogy vannak morális értékeim. Örülök, hogy sok minden az arcomra van írva, mert így ha valamit mondok és nem pirulok el, akkor az tényleg úgy van.

Ha ma kívánhatnék egyet, akkor nem azt kérném, hogy nekem ne öntse el pír az arcomat, hanem hogy mindenki másét is ha hazudik, vagy még önmaga számára is elítélendő módon viselkedik. Milyen jó lenne ha ilyen képviselőink lennének a parlamentben! (rájuk gondolva elpirulok - helyettük)

 

Szólj hozzá!

Címkék: politika kritika önkritika

2007 március 1.

2007.03.04. 22:08 Ivády Gábor

Én nem nagyon szeretek visszaemlékezni semmire. Nem tudom miért van ez így, talán nem sok értelmét találom elmúlt dolgokon merengeni mert sokkal fontosabb a ma és a holnap, de néha én is azon veszem észre magam, hogy az emlékeim között kutakodok. Aztán még ritkábban az is előfordul, hogy kedvem támad autóba ülni és megnézni gyermekkorom fontos helyeit. Ekkor érnek mindig azok a pofonok amitől méginkább elmegy a kedvem a múltba révedéstől.

Körmenden születtem, és szinte csak egyetlen emlékképem maradt belőle, mégpedig hogy idősebb gyerekekkel 10 filléreseket raktunk a vasúti sínre amit aztán a vonat jól kilapított. Még arra is emlékszem, hogy valaki at mondta, hogy ettől kisikolhat a vonat ezért abbahagytuk. Amikor elköltöztünk akkor négy éves voltam. Később visszamentem a szüleimmel és hiába mutattak bármit semmire nem emlékeztem, de legnagyobb csalódásomra a síneknek is hült helye volt.

Pápán jártam óvodába. Néhány éve visszamentem nosztalgiázni, még izgultam is, hogy mit mondok majd az ovónőknek. Kiderült, hogy az ovi megszűnt, helyette kocsmát nyitottak a régi csoportszobámban, de még csak egy sört sem ihattam fricskát törve a sors kiszámíthatatlanságának orra alá ott ahol először építettem kockákból tornyot, mert mire odaértem már a kocsma is tönkrement.

Átmentem az általános iskolámhoz. Már nem az volt, hanem valami lánynevelde, vagy varroda, vagy a csuda tudja mi, de az biztos, hogy sem tanárok, sem tantermek nem voltak már ott évek óta. Legalábbis ezt mondták, mert még csak be sem tudtam menni.

Most kaptam a hírt, hogy a középiskolámban most ballag el az utolsó osztály és az is bezárja kapuit.

Ha ezt a bejegyzést nem írom ma a blogba, akkor évek mulva lenyomzhatatlanná válok, mint egy hajléktalan! Ennyi segítséget megérdemel a Nemzetbiztonsági Hivatal! (vagy lehet, hogy el akarnak tenni láb alól és először mindent felégetnek a múltamban?)

1 komment

Címkék: emlékek megtörtént

2007 február 26.

2007.02.27. 13:42 Ivády Gábor

Kaptunk egy felajánlást Veres Zoltán műrepülő Európa-bajnokunktól, hogy a játszótér átadójakor légibemutatót tart a vendégeknek.

A repüléstől félni buta dolog. Abba még senki nem halt bele. Zuhanásba már többen is, de senki nem földhöz csapódni akar, így ezzel a részével nem is akarok foglalkozni. Véleményem szerint az evolúció hatalmas hiányossága az ember szempontjából, hogy nem növesztettünk szárnyakat, vagy teista szemszögből azt mondanám, hogy amikor az embert teremtette isten akkor még egy kicsit időzhetett volna velünk. Ha már így adatott, hogy segítség nélkül nem tudunk levegőbe emelkedni, akkor legalább tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy szárnyalhassunk, vagy legalább becsüljük azt akinek ehhez mersze van.

Régebben én is vezettem vasmadarakat. Én még azon pilóták közül való vagyok akit megtanítottak a repülés, a repülőgép és a levegő tiszteletére. Ma is vannak ilyenek, de már megjelentek azok a gazdag ifjak akik mással terveztetik meg az útvonalat, már a járó motorú gépbe akarnak beszállni.

Dédapám azt mondta gyerekkoromban, hogy nem az a fontos, hogy mit csinálok, hanem hogy hogyan. A kenyér és a szalonna akkor lesz sokkal ízletesebb, ha nem állva, rohanva esszük meg, hanem megterítünk hozzá az asztalnál. A kávénak is sokkal jobb a zamata ha leülünk mellé, egy-egy korty után behunyjuk a szemünket és nem figyelünk semmi másra csak az ízekre. De még a fapakolásban is örömünket leljük ha tetszetősen rakjuk őket és minden darab fával csak szebbé tesszük a munkánkat.

A repülést rengeteg dolog előzi meg. Nálam ez mindig otthon kezdődött, ahol az asztal fölé görnyedve szépen lassan megrajzoltam a térképen az útvonalat, aztán kikerestem és kiírtam az összes olyan frekvenciát amelyen keresztül esetleg valakivel beszélnem kell. Kiszámoltam a sebesség függvényében a repülés hosszát, megnéztem az időjárás-előrejelzést, kiszámoltam a szögeket, majd amikor mindennel végeztem akkor leültem és átgondoltam mindent még egyszer. Lerepültem fejben az egészet, még a kezemet is úgy tartottam ahogy azt kell, bal kézzel a szarvkormányt fogom, jobbal hol a rádió gombját nyomom, hol a karburátor –fűtés, vagy féklap, vagy bármi mással foglalatoskodom. Mindent precízen összehajtottam, becsomagoltam, engedélyeket kértem, vagy bejelentéseket tettem és elindultam. Az autóban fejben lerádióztam az egész útvonalat, lehetőleg a frekvenciákat is megjegyeztem mert az a biztos nem a papír. A reptéren rögtön a gépet kerestem, hogy ott van-e, hogy áll a légcsavar (ebből ha tisztességes volt az előző pilóta és elforgatta, akkor meg lehet tudni, hogy használható-e a gép). A gép átvétele külön procedúra aminek nem csak az a célja, hogy műszakilag leellenőrizzük a repülőt, hanem közben már szépen össze lehet vele barátkozni. Megnézem a futóművet amellyel lehetőleg olyan finoman fogom érinteni a talajt, mintha csak odasimulnék hozzá. Leellenőrzöm az olajat abban a motorban amelynek köszönhetem, hogy az elkövetkező órákra még évek múlva is emlékezni fogok. Megmozgatom a kormányszerveket amelyek majd a lehető legnagyobb hűséggel követik végtagjaim legapróbb rezdüléseit is. Közben végigsimítom a szárnyat és elképzelem ahogy a levegő körülöleli, határréteggel, leválási ponttal és apró örvényekkel együtt mind azt szolgálva, hogy felejthetetlen emlékeket szerezhessünk egymásnak. Az üzemanyagot is megvizsgálom, ha van benne szennyeződés, vagy víz azt kiengedem belőle, mert nem akarom, hogy köhögéssel zavaródjon meg az a megnyugtató, monoton zúgás amivel a motor biztosít megbízhatóságáról.

Nem folytatom, mert hosszú lenne, hiszen még be sem ültem a gépbe, pláne nem emelkedtem vele levegőbe, de higgyék el ekkor már nem nagyon létezett más számomra csak a repülőgép és a repülés.

Vajon miért nem tudunk a nap minden percében mindenhez amihez hozzáfogtunk ekkora tisztelettel állni?

Vajon mekkora tisztelet kell ahhoz, hogy valaki egy-két méterrel a föld fölött háton tudjon repülni?

Köszönjük a felajánlást Zoli!

ui: Isten éltessen sokáig születésnapod alkalmából Édesanyám!

7 komment

Címkék: gondolatok emlékek játszótér

2007 február 25.

2007.02.26. 12:28 Ivády Gábor

 

Mostanában olyan érzésem van, mintha nem lenne semmire elég időm.

Nem arról beszélek amikor ki kellene vinni a szemetet és sajnos azt sehogy nem tudom beilleszteni a kisfiammal való játék és az internetezés közé, hanem amikor valóban úgy érzem, hogy rabolják, vagy rabolódik az időm.

Mondok néhány példát:

Zsombor elég nehezen szokott elaludni esténként. Úgy 45 perc mesélés után, mint minden köztiszteletben álló pedagógus az iskolákban én is követelem magamnak a szünetet amit kisfiamtól készséggel meg is kapok, hiszen addig sem nagyon érdekelte amit beszéltem. Ezután jön a „centrifuga”, amely elnevezés jogos, mert a nyüglődés olyan mértékű megnyilvánulásával találkozok, mely pörgésekkel, fészkelődéssel és hatalmas gurulásokkal egybekötve akármelyik centrifugának dicsőségére válna. Ha addig izzadt volt a gyerek mire elalszik csontszáraz rajta a ruha, de légörvényekkel még egy óra múlva is találkozhatunk a szobában. A baj az, hogy a „centrifuga” is eltart néha 45-50 percet, mely alatt csak fekszem az ágyon, nézem a plafont és imádkozok, hogy minél előbb jöjjenek már azok az átkozott álommanók és lehetőleg a legdagadtabb üljön rá Zsombor szemére, majd az ő szemére is üljön rá egy másik álomba ringatva egymást reggelig.

Aztán az is elpazarolt időnek tűnik amikor megállítanak az utcán (pláne hétvégén) és azt mondják, hogy csak egy mondat erejéig tartanak fel. Az ivádi nyelvújítók azonban olyan összetett mondatokat képesek alkotni, amely végére úgy összekavarodok, hogy Bábel tornyának, hideg, precíz és nemzetközi nyelvezetének végtelen egyszerűségére vágyok. Nem tudják miről beszélek? Akkor egy példa:

-Polgármester úr, csak azt szeretném megkérdezni, hogy az iskola mellett ami található árok, tudja az új kerítés mellett, illetve ezt Ön nem is tudhatja, hiszen azt még mi építettük az ötvenes évek elején ha jól emlékszem, mert akkor még nem voltam nős, viszont a helyi rezesbandát éppen akkor szerveztem, amely aztán a szomszédos településeken is akkora sikereket ért el, amit még Lagzi Lajcsi is megirigyelhetne, pláne azért mert neki van egy unokahuga akinek az első férje ivádi volt, de az egy kegyetlen ember volt, isten nyugosztalja, mert amikor például a birkákat kellet keresztül hajtani a falun ő mindig akkorát kurjantott, hogy a sok birka szaladt szerte meg szana, merthogy a kurjantáshoz használt egy ki fűzfavesszőt amit a patakpatról szedett, de akkor még a patak sem arra folyt amerre most…

 

Ugye értik miről beszélek?

1 komment

Címkék: gondolatok önkritika

2007 február 24.

2007.02.25. 10:57 Ivády Gábor

 

Kritikusaimnak:

 

"Létem Mosolya
minősülhet szemedben
hülye grimasznak "

Szólj hozzá!

Címkék: politika kritika