Keresem az alsó hangot,
a legsötétebb átkot,
a mirigyet, ami termeli a könnyet,
a legapróbbat, ami már csak nőhet.
Ha megtaláltam, lenézek.
Ha már csak egyedül én vagyok magam alatt
Akkor felhúzom, vagy megmászom a falat.
Majd. Jobb esetben.
Egy telefonbeszélgetés a múltból:
-Jónapot, akkor most nekem jár a szociális segély, vagy nem?
-Jó napot, én Ivády Gábor vagyok! Nem tudom hogy jár-e, nem tudom ki Ön és nem ismerem az ügyét. Eddig járt?
- Igen.
-Akkor úgy gondolom most is jár.
-Na, hát ezt mondom én is. Viszhall!