Tegnap este megérkeztek a szomszédjaim Hollandiából. Jan ma reggel már füvet vágott, majd délben átjöttek és mondta, hogy ki van mint a rosseb mert ezt a meleget nem lehet elviselni. Judith viccesen megkérdezte (tőlem!!!), hogy esetleg egy pálinkához mit szólnánk. Azt a rohadt élet, dél van és nem mondhatok nemet, sőt lelkesednem kellene az ötletért. Igyekeztem. A második után már könnyebben ment. Nesze neked home office, ebből szabi lesz!

Délután az autóm komputere felmondta a szolgálatot, be sem tudtam indítani. Gondoltam ez egy csomó igentől fog megszabadítani, könnyebb napom lesz. A szervizes szolgáltatás nagyon gyors volt, pár óra múlva jött az autómentő és kaptam egy csereautót, mikor elvitték a másikat. Hogy milyet kaptam? Hát amit a hölgy elsőként ajánlott. Mikor elkezdte sorolni, hogy milyen lehetőségek vannak, sajnos az első után rögtön megkérdezte, hogy az megfelel-e nekem. Igent mondtam.

Közben átballagtam a Marihoz, hogy mutasson már egy élő tyúkot, mert projektben vagyok.

A leghúzósabb igenem ma a munkához kötődött. Egy novellapályázat előzsűrizéséhez kértem segítséget a kollégáktól, hogy osszuk fel magunk között azt a pár ezer alkotást ami beérkezett. Volt aki tízet, mások néhány tucatot vállaltak be, sőt volt aki százat, majd az egyikőjük viccesen megkérdezte, hogy ha már ők ilyen lelkesen vesznek részt az elbírálásokban, akkor én ugye el fogok olvasni legalább ezret. Naná.

Este újra átjöttek a szomszédomék és megkérdezték, hogy nincs-e kedvem egy kicsit beszélgetni és persze iszogatni velük. Azt tudni kell, hogy nagyon ritkán iszom alkoholt. Mostanra szerencsére elfáradtak, bár ehhez hozzájárulhatott az is, hogy megpróbáltam megtanítani nekik a “Ne bántsatok soha engem, én a szidást nem érdemlem” kezdetű nótát. Már ők sem tudtak annyit inni, hogy az első négy szónál tovább jussunk, elfáradtak, hazamentek.

Egyelőre az igenjeimnek a történetalakító hatását jobban, a súlyát kevésbé érzem. Az igenjeim nem telepedtek rám, nem nyomták földig a hátamat, nem szorítottak a kerítéshez, inkább csak neki-neki lökdöstek a korlátoknak, mint fiatalkoromban az Edda koncerten pogózó tömeg.