Egész gyermekkorom azzal telt, hogy a barátaimmal együtt vadászpilótának készültünk. Ha csizmát húztunk, azt pilótacsizmának képzeltük, ha leckét írtunk akkor repülési tervet írtunk, ha bicikliztünk akkor repültünk. Mámoros évek voltak ezek.

Egyszer Gyula és Pufi úgy döntöttek, hogy eljátszák a Vörös Nyilak (Red Arrows) műrepülő csapat bemutatójának egyik látványos elemét: két repülőgép egymással szembe repülve az utolsó pillanatban térnek ki egymás elől. A légiparádékon ilyenkor felhördül a tömeg, mert az általuk húzott füstcsík amint elhagyják egymást összekeveredik, ami még közelibbnek hiteti a két gépet egymáshoz.

Tehát ott álltak egymással szemben Pápán a Lenin lakótelep 29-es tömbje mellett a garázsok előtt. A látási viszonyok jók, ugyan esett korában az eső, de az idő tiszta (néhány tócsa a kifutón), pilóta nyelven mondva jó a látás. Gyula is és Pufi is azonos repülőben ültek (Csepel Camping bicikli). Én voltam  a repülés irányító, ők a Vörös Nyilak. Felszállás előtti utolsó megbeszélésként egyeztettem velük: Torony: De tényleg az utolsó pillanatban térjetek ki, jó?! Pilóták: Rendben. Torony: Pufi, te jobbra térj ki, vetted? Pufi: Jobbra térek, vettem. Torony: Gyula, te balra térj ki, ok? Gyula: Balra térek ki, utasítás nyugtázva. Torony. Felszállás engedélyezve!

Mindketten nekilódultak. Elég messze álltak meg egymástól, hogy jól be tudjanak gyorsulni és szó se róla ez sikerült is nekik. Komolyan mondom, hogy emlékeim szerint még a madarak is megálltak a levegőben és lélegzetvisszafojtva várták az eseményeket. Még 5 méter. Látom a szemeikben az elszántságot, eddig egymás arcát néztek, de most már a repülőgép orrára koncentrálnak. Még három méter. Már nem tekernek, csak száguldanak egymás felé. Még egy méter. Megkezdik a manővert. Mind a ketten ugyanabba az irányba fordulnak! Hatalmas csattanás, a pilóták gép nélkül szállnak a levegőben. Pufi az aszfalton, Gyula az egyetlen olyan pocsolya közepén landol ami fellelhető a környéken. A tornyban néma csend és döbbenet. A közönség (egy nyugdíjas katonatiszt) felhördül. A kamerák ráfokuszálnak a pilótákra, akik végre megmozdulnak. Minden tagjuk fáj. Gyula a mellkasával letörte Pufi kormányrögzítő bakelitcsapjának tetejét (az köztünk szólva nem semmi!), Pufi arcán alig van bőr. Azonnal berendelem őket a toronyba (odaszalad hozzájuk a torony) kielemezni a repeseményt. Kiderül: én hibáztam. Egymással szemben állva ami az egyiknek jobb, az a másiknak bal. Ugyanarra térítettem ki őket!

Mindenki szerencséjére nem lettem repülésirányító.