2011. okt 26.

Nem a mi napunk

írta: Ivády Gábor
Nem a mi napunk

Pedig az elején úgy tűnt, hogy az lesz. Az sem szegte kedvem, hogy amikor a teraszon éppen egy-két cserepet próbáltam megigazítani, és meglazítottam az alsó borítást, akkor legalább két kiszáradt madárfészek, és egy nagy halom guanó hullott a nyakamba. Ágota közben a házban úgy döntött, hogy tökipompost csinál céklasalátával. Jó sokat, mert beteglátogatóba készültünk. Egész délelőtt gyúrt, dagasztott, szeletelt, kent, és kutyult, de mindezt olyan elszánással, hogy az élesztő magától kelt meg a tej mellett. Koradélutánra fantasztikus illatok terjengtek a házban, a fiúkkal az asztalon dobolva követeltük az ebédet. A tökipompos meg csak sült, meg sült, meg sült, majd egy szúrópróba után megint sült, majd még egy kicsit tovább sült, miközben én már azért is kezdtem bosszankodni, hogy soha nem kerül rám a sor, és nem tudom elkészíteni a szeletekre vágott, mézzel vékonyan bekent sütőtökeimet. Közben kaptunk néhány szelet párizsis kenyeret ebédre, a gyerekek újabb adagot uzsonnára. A tökipompost tovább sütni már nem lehetett, mert megbarnult a teteje, a tésztája azonban még mindig nyers volt, szóval sütőből ki, kukába be. Ágota magába zuhant, én igyekeztem menteni a helyzetet azzal, hogy a céklasaláta még mindig ott van, gyorsan csinálunk mellé valamit. A céklasaláta azonban ehetetlenül ecetes volt. Ment a kukába, ami meg is telt ettől a két adag kajától, szóval nem kis mennyiségről volt szó. Sebaj, még mindig ott a tök, amiből látogatóba is vihetünk, hiszen rengeteget szeleteltem fel. A tök is csak sült, meg sült, meg sült, aztán megszurkáltam, és megint sült, miközben szépen beesteledett. Végre elkészült, majd rögtön ki is derült, hogy ez nem sütnivaló tök volt, hanem olyan halloween-es kivagdosós, ami jó nagy, de legalább ízetlen. Ekkor már képesek voltunk röhögni magunkon, szóval legalább a jókedvünk visszajött. Persze nem szegte kedvem a sikertelenség, és Ágota kifejezett kérése ellenére, az egészet pürésítettem, és tökös brownie-t kezdtem csinálni belőle. Ez végre jó volt, legalábbis tudtam, hogy a tészta finom, már csak meg kell sütni. Ahogy beraktam a sütőbe, egy szikrát láttam az egyik konnektor felől, majd teljes sötétség lepte el a házat. Az aljzatnál szétégett az egyik vezeték. Az, amelyik a sütőből jön ki. Kihúztam amit ki kellett, visszakapcsoltam a biztosítékot, majd a brownie-t átraktam a mikróba, mert abban is lehet sütni. Újra kivágta valami a biztosítékot. Ekkor kihúztam a hűtőt, biztosíték vissza, sütés indul, majd újra töksötét. Lekapcsoltam a kazánt, mert az is tele van elektromos kütyüvel, biztosíték vissza, sütés újraindítva, majd 10 perc múlva biztosíték levágva. Miután a tévétől kezdve a villanyborotváig mindent kihúzkodtunk, csak a mikró ment tovább, Ágota megemlítette, hogy immáron a brownie-t is órák óta sütöm az előírt 35 perc helyett (hogyne sütöttem volna, amikor még buborékok pukkantak szét a tetején, azaz nyers volt), és inkább hagyjuk a csudába az egészet, mert kezd kihűlni a ház a kazán nélkül. Mondtam, hogy tegyünk egy utolsó próbát. 10 perc múlva végérvényesen és visszakapcsolhatatlanul vágta le valami a biztosítékot. Este 11-kor ott álltunk fűtés és áram nélkül, egy félig sült brownie-val, egy hatalmas adag kidobott tökipompossal, és egy olyan ecetes salátával a kukában, amely szinte marta a műanyagot. Fanyar mosollyal csak abban reménykedtünk, hogy csupán egyetlen óra maradt ebből az átkozott napból, és ha mozdulatlanul befekszünk az ágyba, akkor már nem történhet velünk több baj.

Szólj hozzá

család ivád megtörtént