2013. jún 05.

Pápai látogatás

írta: Ivády Gábor
Pápai látogatás

papa-afesz-papai-aruhaz-.jpg

Ülök a székemben, megint öltönyben, közönyben. Az ablak előtt hajók úsznak,  nddehogy úsznak, cammognak; árral szemben időt túrnak. Dunai medvék. Vagy vizidisznók. Bambulok, mien emlék amit felednék ott fodrozódik a hátam mögött és az arcomba fröcsköl hangokat, szagokat, elnagyolt képeket, nem csorbuló éleket, mindent ami Pápáról megmaradt. Kulcs a nyakmaban, Camping bicikli, betört plexi és lopott csók a garázsok kiugró pereme alatt.  Döme aki egykerekezik, a mittudomén milyen Gyula aki az első ETZ-be feledkezik könyékig, Gyusza a legjobb barát, Pufi, Tüske, Safi, és ki ne hagyjam Zitát, Helgát, vagy Mayát. A lányok, a Fáyról, a Leninről…lassan felállok a székemből, de a közöny ott marad, pedig aki ismer tudja, hogy nekem az emlék csak olyan mint egy daganat, ami nem jó, vagy rosszindulatú, csak van, mint MiciMackó a fák alatt. Látogatóba jönnek hozzám néhányan, megnézni a Tisztelt Házat. Úgy öt kilométer per év sebességgel hoznak magukkal mindent amit régen otthagytam, én meg közben ballagok a bejárathoz zavartan, hogy mit mondok majd nekik, hogy a szükőket tegeztem, vagy magáztam, hogy mit meséljek nekik inkább, hogy annakidején a Dühöngőben mekkorát taknyoltam, vagy hogy a múlt héten sárba ragadtam. Aztán meglátjuk egymást, mosolygós puszikkal takarjuk el a viszontlátás zavarát, és talán csak engem bánt hogy sem én, sem ők nem hatódtak meg igazán. Megismerkedem a lányokkal, a lányok lányaival, akik nagyjából annyi idősek, mint amilyenek mi voltunk akkor amikor utoljára… átkozott daganat. Kupola, erkély, korona, s míg kerülgetünk Másokat, soha ennyire nem érzett idegeneket, én titkon keresem rajtuk a régi vonásokat, vagy ami megmaradt; közben pedig a két legfiatalabb segít épen tartani magamban a falat. Fogják a kezem s közben azon mosolygok, hogy pont ennyi idősen szerettem volna az édesanyjaikét megfogni titokban, de féltem… Ők vagyunk mi, csak régebben. Apa vagyok, nem régi barát, felnőtt, aki elmeséli a gyereknek a Parlament sorsát, pont mint ahogy Prokiék mutatták annakidején nekem Pápán, hogy a vadászgépen hogy adnak fáklyát.

Aztán elbúcsúzunk. Nem kaptam és nem adtam át sorsokat, úgy maradtunk mindannyian magunknak mint néhány meg sem kóstolt falat, de a végén, amikor a szemükbe néztem – és bevallom elérzékenyültem – megláttam bennük minden el nem mondott szót, és az elmúlt huszonöt évet egyszerre éreztem - de lehet az is hogy csak beleképzeltem. Amit most érzek az a hála, hogy Bandi bácsi, Ica néni, Zita, Helga, Maya egy napra segítettetek jó irányba forgatni agyamban ezt az fránya emlékdaganatot, hogy ma úgy érezhettem újra kisgyerek vagyok. Köszönöm!

És ha huszonöt év mulva újra találkozunk, nem kérem mást, csak ne felejtsük el a végén megölelni egymást.

 

Szólj hozzá

gondolatok emlékek megtörtént