Sárga géva gomba. Imádjuk, főleg rántva. Ártéri területeken, fűzfák törzsén nő, nagyon ízletes, fiatalon rántva hasonlít a rántott sajthoz, idősebben a csirkehúshoz. Nem könnyű megtalálni, főleg most, hogy már nincs igazán szezonja. Délelőtt azon agyaltam, hogy merre lenne érdemes elindulni, mert az a kérés érkezett, hogy legyen ez a vacsora és sajnos a készletem a mélyhűtőből kifogyott. A Duna kézenfekvőbbnek tűnik, mint mondjuk a Tisza, vagy a Rába, a Túr, vagy bármi, de végül is mindegy, mert ha vízparton vagyunk az csak jó lehet. A Duna lett belőle, de sajnos már nyomát sem találtuk, így a facebookos gombásztársak segítségét kértem, így az egyik dunaújvárosi csoporttagnak a mélyhűtője lett az új lelőhely. Pista bácsi nyugdíjas katonatiszt. Szolgálati ideje alatt bejárták az egész országot, úgy helyezgették át egyik laktanyából a másikba, mintha kötelező lett volna. Én is katonacsaládban nőttem fel, tudom miről beszél. Azt mondja nem bánja, mert bárhova megy, egy kicsit mindenhol otthon érezheti magát. A felesége tavaly halt meg, elvitte a covid. Úgy mesél a tornácon, hogy szinte ömlik belőle a szó, mégsem siet, minden gondolatot alaposan megrág mielőtt kimondja. Egész életében gombászott, a gévagombát ő is nagyon szereti, de szívesen ad, mert már kevesebbet is eszik, meg ő könnyen szed magának frisset. Pista bácsi tele volt azzal a megnyugvással, amelyben az összes nehézség szelíd ténnyé formálódik és a múlt kesergése helyett különösebb célok nélkül, de optimistán várja a holnapot. Elbeszélgettük az időt, megszerettük az öreget, de későre járt, sietve elindultunk haza. A vacsora lecsó volt, mert a gombát Pista bácsinál felejtettük, de a gévagombára mondott igenem így is meghálálta magát.

Szóval létezik egy “igen hullám”. A történetek nem állnak meg akkor, amikor azt gondolod, hogy teljesítetted a vállalásod, hanem újabb események láncolatát húzzák elő, amiknek az összeadott értéke egyre csak nő. Pista bácsi igenje összekapcsolódott az enyémmel és végül egyik sem teljesült, mégis született belőle valami új. Hálás voltam a történetéért.

Visszafelé az egyik bevásárlóközpontban egy hölgy megkért, hogy nézzem meg van-e a méretében a kinézett ruhából, de ezen nem lepődtem meg, mert a pólóm nagyon hasonlít az ottani formaruhára, már többször összekevertek a dolgozókkal. Egyébként nem volt a mértében.

Ma már kerestem az igeneket, sőt felajánlottam őket, mert rájöttem, hogy a kérés megszületésének és a teljesítő megtalálásának a folyamata simán megfordítható. Ezen a napon jutottam arra az elhatározásra, hogy megcsinálom a nyílt igen hetemet, amikor előre bejelentem, hogy bárki bármit kérhet tőlem, ami nem ütközik közerkölcsbe, jogszabályba és nem taszít anyagi csődbe. Kíváncsi vagyok, hogy ki mire használja fel ezt a lehetőséget, hogy milyen történeteket ismerhetek meg, hogy szebb lenne-e a világ, ha ezt időnként más is megtenné. Most azonban elköszönök, mert vár rám még pár száz új novella.