2017. már 05.

A legrövidebb házasságkötés rekordja

írta: Ivády Gábor
A legrövidebb házasságkötés rekordja

n-skydive-couple-628x314.jpg

Saccoljátok meg mi a legrövidebb házasságkötés magyar rekordja!

Van úgy, hogy nincs idő tökölni…

Nagyon ritkán adtam össze párokat hagyományos módon. Egyszerűen nem voltam rá alkalmas. Celebráltam esküvőt vízben, medencében, farmerben, túra, és még disznótoros közben is, de volt egy amely a rövidségével maradt emlékezetes.

Soha a világon még nem adtak még össze senkit a levegőben zuhanás közben. Volt már olyan, hogy ugrás előtt a repülőn, földetérés után azonnal, sőt talán úgy is, hogy az ernyő kinyílt és lógtak a zsinórokon (ebben nem vagyok biztos), de szabadesés közben még nem.

Megkeresett egy nagyon szimpatikus pár, hogy ők egyedi esküvőt szeretnének és én ezt ajánlottam nekik. Mivel ők sem voltak teljesen normálisak, rögtön belementek.

Nem is olyan egysezrű ám megszervezni egy ilyet, mivel egy anyakönyvvezető csak és kizárólag a saját településének területén illetékes eljárni, magyarul az Ivád fölötti légtér állt rendelkezésünkre. Mivel Ivádon még egy átkozott stadionra sem futotta, nemhogy reptérre, így vagy helikoptert szerzünk, vagy máshonnét szállunk fel repülővel.

Nem volt egy vasunk sem, ezért gyorsan felhívtam a Reuters-t, hogy ha megvalósulna ez az egész, akkor tudosítanának-e róla, ők pedig biztosítottak róla, hogy nem csak a földön, de a repülőn is szeretnének ott lenni. Gondoltam így már szponzort is találunk, amire szükség is lesz, mert a párral a tanúkkal, az újságíróval, kamerással, velem és a tandem ernyősökkel együtt kb. egy tucatnyian leszünk, ennyien meg még akkor sem férünk be egy Cessnába, ha a pilóta ölébe is ülnek ketten. Arról most nem is beszélek, hogy mi van, ha elbénázunk valamit, hiszen negyven másodpercünk van mindenre, ha azalatt kudarcot vallunk, akkor jöhet az újabb felszállás. Egyszerűbb egy jó nagy helikopter, az helyben is képes landolni.

Írtam egy levelet az akkori honvédelmi miniszternek, aki nagyon készséges volt és méltatta az ötletet, majd leírta, hogy némi költséget fel kell számolnia, úgy mint a helikopter üzemanyaga, a pilóták aznapi bére, a kiszolgáló személyzet tagjainak, a radarállomás kezelőinek, az irányítótoronyban szolgálók aznapi fizetése, nem beszélve a reptér üzemeltetési díja egy napra, de szerintem még a leszállópálya melletti ízzók rezsiköltségét sem hagyta ki, szóval akciósan kihozta az egészet nagyjából tízmillióból. Mivel volt némi kétségem, hogy a honvédség egyáltalán képes-e egy helikoptert a levegőbe küldeni, ezért a civil szférához fordultam.

Közben leszerveztük az első próbaugrásunkat.

Egy füves repülőtér a nyár kellős közepén, kánikulában, hosszú órákon keresztül tartó tétlenségben roppant unalmas és fárasztó. Délre éber kómába estem.

A készülődés már kisebb izgatottságot hozott, a pulzusszámom 30-ról 34-re emelkedett, a vérnyomásom azonban továbbra is a tecchalottihoz közeli mértékben mozgott, mert képtelen volt feljebb kúszni. Az overálom miatt. Kicsivel kisebb volt mint én és fekete. Ez a két tulajdonság elég is lehetett volna ahhoz, hogy a funkcióra teljesen alkalmatlan legyen, mert egyrészt úgy elszorította mindenemet, hogy csak kiterültem mint egy béka (ha felálltam, akkor pingvin), másrészt úgy magamba szívtam az összes meleget, hogy a többiek körém gyűltek hűsölni. Nincs itt képzavar, csak elvontam a hőt, de nm adtam le, benn maradt az egész a ruhámban.

A nyakamon lévő, jó sokszor körbetekert sál sem segített a hőérzetemen, de szükség volt rá, mivel szigetelni kellett a gégemikrofont. Más kérdés, hogy a ruhám azon részét is lezárta, ahol esélyem lehetett volna egy kis friss levegőhöz jutni, vagy párologtatni egy keveset, azaz nedves dunsztban vártam a felszállást.

Én 180 cm magas vagyok, a fickó akinek a hasára voltam csatolva, úgy 165 lehetett. Nem, nem a gépen csatlakozunk egymásra, hanem még a földön, magyarul vagy félguggolva járhattam, vagy felegyenesedek és ő ott lóg a hátamon, mint egy két lábon járó teknősbékán a páncél. Heves tiltakozásának és annak a fenyegetésnek a hatására, hogy ha megteszem, akkor együtt ugrunk ki, de nem egyszerre érünk földet a tininindzsát kizártam, így görnyedezve mentem el a repülőig. Szerencsére ekkor már sikerült elhatárolódnom a külvilág hangjaitól, mivel a fejemen lévő bőrsisak is egy számmal kisebb volt a fejemnél, így amikor rajtam volt, már csak a halántékomon futó ütőér többnyire egyenletes zakatolását hallottam.

A repülőgép egy 19 személyes L-410-es volt. Mi úgy harmincan kuporogtunk benne. Nekünk a padon jutott hely és nem a padlón, ami itt a turista és az első osztály közti különbséget jelentette, de rettentő szűkösen voltunk így is. Én ott ültem a tandem ernyősöm ölében ami önmagában zavarbaejtő helyzet volt, de mellettem egy 50 éves olasz, fülbevalós giggolo ült, aki a helyhiányra hivatkozva a combomon pihentette a jobb lábát és közben mosolygott, valaki pedig a vádlimhoz simult odalenn. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy mindjárt becsukják az ajtót, a gép azonban fel sem fog szállni és valami félreértés kapcsán egy fergeteges homo-swinger parti közepén találom magam, enyhén szólva kiszolgáltatott helyzetben.

A figyelmemet azzal tereltem el, hogy a feladatomra koncentráltam: Szorosan kiugrunk mind a kilencen (a pár, én, mindhármunknak egy kamerás és akikre fel vagyunk csatolva), stabilizáljuk a helyzetünket, megkeresem a tekintetemmel a menyasszonyt, megnyomom az ujjamon lévő gombot, majd megkérdezem, hogy "kijelenti-e ön.xy, hogy házasságot kíván kötni az itt zuhanó xy-nal?", eztán elengedem a gombot (jajj, ezt el ne felejtsem, különben nem tud válaszolni!) és a biztonság kedvéért intek is felé, hogy most jön az "igen". Felkészültem arra is, hogy ha a beszéd nehezen kivitelezhető, akkor a fejemet hátraütöm, így nem az arcomba jön a levegő és máris könnyebb lesz a kommunikáció. Megkeresem tekintetemmel a vőlegényt, megnyomom a gombot, felteszem a kérdést. "kijelenti-e...". Gombot elengedem, intek felé is. Jön az "igen", mire újra megnyomom a gombot és befejezem, hogy a Magyar Köztársaság Családjogi törvényének értelmében, ön x-zy és ön xy házastársak. Intek egy nagy keresztet, hogy befejeztük a szertartást és szétválva ernyőt nyitunk. Ott aztán majd ujjongatva gratulálunk az ifjú párnak, kurjongatunk, sikongatunk és minden porcikánkban érezzük milyen szép is az élet.

Kiugrottunk. Eddig a pontig sikerült tartanom a tervezetteket, innét kicsúszott a kezemből az irányítás. A szél nem csak erős volt, hanem gyakorlatilag levegőt sem tudtam venni, mert amint kinyitottam a számat felfúvódtam, mint egy gömböc. Ha megtanultam volna a fenekem záróizmait ellazítani, akkor mint egy csövön süvíthetett volna keresztül rajtam a levegő, megdöntve a leghosszzabb, folyamatos fingás világrekordját. A stabilizálással én nem törődtem, tudtam, hogy az oktatónak is csak mérsékelten sikerült, hiszen hol az ég, hol a föld volt felettem, inkább elkezdtem keresni a menyasszonyt. Senkit nem aláltam rajtunk kívül a levegőben, bár úgy tízezer méteren mintha egy kondenz csíkos utasszállítót láttam volna, de vele nem próbáltam meg felvenni rádión a kapcsolatot, bár ott volt a nyelvem végén a Mayday. Szóval a szemkontaktus elúszott. Nem baj, ha rádión kivehetően hallom a hangjukat, akkor az is megfelel. Kinyitottam a számat, hogy beszéljek, ekkor felfújódott a májam, a vesém, de szerintem még a herém is labdává gömbölyödött. A beszéd kétszázötven kilométeres szembeszélben lehetetlen. Már annak is örültem volna ha nem csapkodja az arcomon a bőrt ide-oda a légáramlat. Közben már stabilan zuhantunk, azaz nem forgott a világ. Fogy az idő és beszélnem kell, ezért megnyomtam a gombot és az egyik kezemmel eltakartam az arcom. Beszélni, vagy inkább az emberi kommunikációhoz hasonló ordítást sikerült produkálnom, azonban a behúzott kezem miatt elkezdtünk össze-vissza pörögni. Ez a szemkontaktus tartását még mindig nem segítette túlságosan, konkrétan nem csak azt nem tudtam, hogy hol van a pár, hanem már azt sem, hogy mi hol vagyunk. Megkérdeztem a rádióban a menyasszonyt, hogy kijelenti-e, amíg a válaszra vártam az oktatóm kicibálta a szám elől a kezem, stabillá váltunk újra, de én már takartam is el újra az arcomat, mire jött a ringispill, megkérdeztem a völegényt is, de addigra az oktatóval már közelharcot vívtam a bal kezem fölötti rendelkezés jogáért. Végül elmondtam amit kellett, az igeneket felfedezni véltem az éterben, de abban már ott biztos voltam, hogy kommunikáción javítanunk kell.

Kinyílt az ernyő. A hevederek bevágtak, megrántottak és nem engedtek levegőhöz jutni, de még mindig jobban jártam, mint a rádióm, mert engem legalább megfogott a zuhanásból, míg az folytatta útját lefelé, gondolom most is ott lehet valahol a kukoricásban úgy 20 cm mélységben.

Landolás után az eltorzult póz miatt még feküdnöm kellett egy kicsit a földön, miközben szépen lassan elhatalmasodott rajtam az elkeseredés. Életem egyik legszörnyűbb élményén voltam túl, ráadásul a házasságkötéshez is kell még egy csomó módosítást eszközölnünk.

A többiek nagyon élvezték, tulajdonképpen nekik nem volt feladatuk, csak az igent kimondani a megfelelő időpontban, így ők tudtak magukra is koncentrálni. Még egy óra múva is a föld fölött lebegtek fél méterrel olyan fantasztikus élményt kaptak.

Hogy mi lett a vége, hogy lett ebből rekord? A szervezés, a szponzorkutatás, a megfelelő légijármű megtalálása annyira elhúzódott, hogy a pár nem akarta ettől függővé tenni közös életük kezdetét, így eljöttek Ivádra és a művelődési házban eljátszottuk az egészet. Mintha csak a levegőben lettünk volna, elhadartam a szövegemet, ők a tanúk előtt válaszoltak, és miután befejeztük simán lett volna időnk ernyőt nyitni. Ott csak pezsgőt tudtunk.

 

A házasságkötés magyar(talán világ-) rekordja: 16,4 másdoperc!

Szólj hozzá

humor önkritika megtörtént Ivády