2017. már 19.

Bolti sor(s)

írta: Ivády Gábor
Bolti sor(s)

shoppingcar.jpgBeállok a pénztárnál a sorba, Az előttem lévő kedves hölgy rámnéz, rámmosolyog. Visszatekintek rá, pici kis mosolyt húzok a szám sarkába és azon agyalok, hogy ismerjük-e egymást. Rámköszön egy sziával, és én máris vesztes helyzetben vagyok, hiszen a sutyerákság netovábbja, hogy nem köszöntem előre. Márpedig ismerjük egymást ez a napnál is világosabb, még akkor is, ha halvány lila fingom sincs honnét.

Előhívom Columbot és Miss Marplet. A kezében kosár, benne kenyér, tej, felvágott és színes ceruzák. Akkor tehát anyuka. Mellette egy bevásárlókocsi, benne egy kislány, úgy négy éves lehet. Na szép, én meg a színesceruzákból állapítottam meg, hogy anyuka. Columbot diszkvalifikálom. Talán Szilárd óvodástársa? Nem tudom. A szalag végén egy férfi pakolja a cuccaikat, fürkészem az arcát, hátha a férjét ismerem valahonnan. Semmi.

  • Misinek tetszik az új tanítónéni?-kérdezi tőlem.

Nem szikra gyúlik a fejemben, hanem úgy ragyog bennem a megvilágosodás, hogy fejlámpaként világít a szemem. Ő itt Misi osztálytársának az anyukája! De vajon mennyire ismerjük egymást? Volt egy-két családos játszóterezés, szóval szerintem jóban vagyunk.

  • Misi jól viseli, de hát tudod, hogy ő kemény gyerek, nem viselik meg az ehhez hasonló változások. És ti? Bár ti sem vagytok olyan nagyon lelkizősök (gondoltam megengedek magamnak ennyi rizikót, mintha tudnám ki a gyereke, megmentem a köszönéses bakit azzal, hogy eljátszom azt, hogy nem csak tudom kik ők, de minden részletre emlékszem).

Közben, megsimogatom a kislány haját, kicsit kokettálok vele, biccentek a férj felé, széles mosollyal még intetek is neki és közben beszélgetünk tovább az anyukával. Érintjük a suli menzáját és hogy nem rossz a suli, jó döntés volt oda vinni a gyerekeket és hogy sok együtt a korcsolya és az úszás. Kérdezgetem a kislányáról is, hogy lassan ő is suliba megy, közben megint megsimogatom a buksiját, megjegyezem, hogy milyen kis szégyenlős, az anyuka meg hol felel, hol másról beszél, egyszóval csacsogunk egy kicsit ahogy azt a neurotipikus emberek teszik. Közben a férj kihúzza a kocsit, elkezd belepakolni, az anyuka a kézikosárból is pakolni kezd a szalagra. Aztán a férfi fizet és elindul kifelé. Én még viccelődök kicsit, hogy elég érdekesen vásárolnak, rájuk férne egy párterápia, meg hogy kicsit rideg ez a stílus, netalántán külön kasszán vannak-e, vagy mi van.

A nő csak néz rám és közli, hogy fogalma sincs ki volt a férfi és a kislány, azt hitte őket is ismerem, hiszen olyan barátkozós voltam a kislánnyal és a fickónak is integettem. Az ő férje otthon van a gyerekekkel.

A fickó annyira nem tudta hova tenni az egészet, hogy amikor kiléptem a boltból - kissé szégyenkezve, de nagyon röhögve - pont akkor ment el előttem kocsival. Mosolyogva integetett.

Szólj hozzá