Reggel a legkisebb fiam hamarabb ébredt fel mint én. Bebújt mellém az ágyba, finoman mellém kucorodott, majd egy nyolcévesnek megfelelően megrázta a fejemet és szólt, hogy tojást szeretne reggelezni. Gyűlölök felriadni, mert az álom és az ébrenlét közti mezsgyén születnek a legkreatívabb gondolataim, sajnálok akár csak egyetlen percet is elpazarolni ebből az időből, de ehhez finoman, selymesen csúszva kell ébredni. Ez a reggel nem ilyen volt. Egyszer bringázás közben véletlenül lenyeltem egy egész, kifejlett szöcskét, az volt ilyen élmény. Sokkal jobb sorsra lett volna érdemes, ehelyett még azt is éreztem, ahogy mozog miközben eltűnik bennem. Mint az aznapi álmaim.

Szilárd látta, hogy még nem vagyok teljesen magamnál és nem kap azonnal reggelit, így megengedett magának egy kis eszmefuttatást arról, hogy ha tyúkjaink lennének, akkor ha megéhezünk, egyszerűen csak kimennénk az udvarra és mindig lenne friss tojásunk. Apa lesznek tyúkjaink? A szemem kipattant és félve kérdeztem meg, hogy mekkora tyúkállományra gondolt. Szerencsére gyors számolás után úgy érezte, hogy 2-5 bőven elég lesz. Ez volt az első igenem. Kemény hetem lesz.

Délelőtt érkezett egy-két e-mail amelyekben magamra kellett húznom pár újabb feladatot, csak úgy repkedtek az igenek, meg a perszék, de ezek szerencsére hamar kipipálhatóak voltak. Azonban kis szorongással tekintettem a délutáni vezetőségi megbeszélés elébe, mert ott teljes projektek potyognak a felhőkből, melyek között ügyesen kell mozognod, hogy csak azt vidd el, amit meg is tudsz csinálni határidőre. Ennek a lehetősége ezen a héten nullára csökkent, csak állok majd ott az ég felé nézve és könnyes szemmel beállok a zuhatag alá.

Előtte azonban még átrendeztük a teraszt. Sosem volt egy fengshui vizsgamunka, de szerettem úgy ahogy volt, azonban az Igenhetem első napjának delén a belső mandalámra rátoltunk egy kanapét.

Délután még beleegyeztem, hogy a 16 éves Zsombor fiam elmenjen valamikor sátorozni a haverjaival, este töltött káposztát késztettem vacsorára, pedig gyűlölöm tekergetni a harasztot, a középső fiam szeretné elhívni hozzánk az egyik barátját egy hétre, amire örömmel mondtam igent, bár egyedül a három fiú is elég nagy kihívás, nemhogy négy, de a vezetőségi ülésen inkább stratégiákat alkottunk, szóval onnét nem borult rám semmi, így legalább azt megúsztam.

Megúsztam...Sokszor jutott eszembe ez a szó napközben, vagyis többször arra bazíroztam, hogy ne kelljen olyanra is igent mondanom, amit normál esetben azonnal visszautasítanék. Ez így nem lesz jó, ebből nem lesz más tapasztalat, mint hogy kisebb-nagyobb trükkökkel ki tudom-e kerülni a kihívásokat, márpedig ez nem lehet célja egy ilyen hétnek. Lelkesedés nélkül csak kivonom magam a döntéshozatali folyamatokból. Csavarnom kell a hozzáállásomon.