Még alig pár hónapja dolgoztam az egyik reklámügynökségénél, amikor a főnököm behívatott magához egy szakmai megbeszélésre. Az egyik nemzetközi ügyfelünkről volt szó, akinek nem mellesleg elég sok pénze is volt, azaz nem egy Garas Dezső hasonmás versenyen akadtunk rájuk.

Meg kell említenem, hogy a reklámügynökségeknek akkoriban volt egy elég erős hierarchikus elrendezés.

Az építmény egyik szintjén helyezkedtek el a médiások. Az ő feladatuk a reklámhelyek elemzése, a pénz minél költséghatékonyabb elköltése a nézettségi, és egyéb olyan adatok alapján, amelyek annyira izgalmasok, mint hobbiból kiszámolni a mágneses és a földrajzi északi sark adott napi elhajlási szögét. Aki ennél több izgalomra vágyik, az elmegy könyvelőnek. Természetesen én médiás voltam és őszintén megmondom, hogy imádtam ezt a munkát (szeretem a számokat és bizonyos fokig a monotonitást) és a kollégáimat is szerettem.

A másik szint az account osztály, akik arra voltak hivatottak, hogy a médiások szakmai és a kreatívok elvont mondanivalóját tolmácsolják az ügyfelek felé és fordítva. Minden rajtuk csattant, ezért két típus létezett belőlük, az egyik mindenkinek meg akart felelni, senkinek nem mondott ellent és pavlovi beidegződéssel ugrott ki a szájából a nyelve amint segget látott, a másik kemény volt, tudta mi kell az ügyfélnek és mi a jó az ügynökségnek és mindenkit kordában tudott tartani. Ők aranyat értek. A kettő közöttiek, vagy Lipótmezőre jártak, vagy állásinterjúkra.

A harmadik szinten terpeszkedtek a kreatívok. Náluk minden nap a nyolcadik volt a héten (az első hetet hagyták is a csudába a világ többi lényére, na meg Istenre, hogy legyen ideje teremteni, mert mégiscsak kollégáról van szó) és igyekeztek felrúgni minden szabályt és konvenciót. Amikor nem öncélúan dolgoztak, vagy nem nyomasztotta őket a határidő, olyankor nagyokat alkottak, a többi esetben még nekünk médiásoknak is ciki volt egy-egy előadott koncepciójuk. Az egyik munkahelyemen a vezetőjük egész egyszerűen nem csak nem köszönt nekem, de még csak nem is fogadta a köszönésem, sőt rám sem nézett soha. Mindez addig tartott, míg egyszer az egész kreatív csapat vissza nem jött ebédről, mint egy horda, amikor én meg éppen mentem ki az épületből és az ajtóban összetalálkoztuk. Mielőtt bármi történhetett volna (azaz véletlenül köszön, mert összetéveszt valakivel) a szemébe néztem, rámutattam és ezt mondtam: - „Nekem Te ne köszönj!” Attól kezdve köszönt.

A szintek között nem volt lépcső, vagy lift, senki nem akart sehova menni a saját emeletéről. Reklámkasztrendszer, amelyben mindenki a másikról gondolta, hogy ők az érinthetetlenek.:)

A főnökömmel való megbeszélésen hosszas elemzések után a következő hangzott el: - Tehát akkor a keresztolvasottság miatt jobb lenne több helyen is megjelenni, de ha a Nők Lapját megcsípjük, akkor az önmagában is elég jó. Rendelj tehát egy Nők Lapja borítót, illetve ha van szabad Meglepetés és Story belső borító akkor hármat!

Visszamentem az asztalomhoz, felhívtam a Story-t és a Meglepetést, megkérdeztem van-e szabad borítójuk és mivel volt, lefoglaltam a Nők Lapja mindhárom elérhető borítóját (a címlapot nem adták).  Nem voltam már akkor sem ostoba, éreztem, hogy valami titok rejlik a dolog mögött, ezért kimatekoztam, hogy ha a két másik magazin borítói még szabadok, akkor valószínűleg a konkurens nem fog hirdetni a következő hónapban, így nagyobb lesz a médiacsend amibe berobbanunk három Nők Lapja borítóval. Izgatott voltam, mert lássuk be ilyet még soha senki nem csinált nem csak Magyarországon, de talán a világon sem. Médiatörténelmet írunk! Zseniális!

Nem, nem lett az egészből botrány, nem csináltam hülyét sem magamból, sem a cégből, nem rendeltem meg a három borítót, inkább csak elméláztunk egy kicsit azon, hogy ha megteszem, hogy a csudába másztunk volna ki belőle. Kiknek passzoltuk volna el a feleslegeseket. vagy ne adj' Isten kitaláltunk volna-e egy olyan reklámot, amivel ha mi nem is, de a kreatívok a mennybe meneteltek volna.

Az aspergeresek többnyire mindent szó szerint értenek és külön elemzést igényel, hogy kitaláljuk vajon mit akart mondani a másik. A "nincs egy vasam sem" azt jelenti, hogy egyetlen forintod sincs, a "le vagyok égve" azt jelenti, hogy megkapott a nap, a "tedd le a segged" pedig inkább orvosi beavatkozás, mint helykínálás. Végül minden megtanulunk, de ez idő és energia.