Tegnap este megérkeztek a szomszédjaim Hollandiából. Jan ma reggel már füvet vágott, majd délben átjöttek és mondta, hogy ki van mint a rosseb mert ezt a meleget nem lehet elviselni. Judith viccesen megkérdezte (tőlem!!!), hogy esetleg egy pálinkához mit szólnánk. Azt a rohadt élet, dél van és nem…

Reggel a legkisebb fiam hamarabb ébredt fel mint én. Bebújt mellém az ágyba, finoman mellém kucorodott, majd egy nyolcévesnek megfelelően megrázta a fejemet és szólt, hogy tojást szeretne reggelezni. Gyűlölök felriadni, mert az álom és az ébrenlét közti mezsgyén születnek a legkreatívabb…

Egy hétig igent mondtam mindenre. Nem tudott róla senki, csak én. Kíváncsi voltam, hogy jobb lesz-e az életem, ha nincs bennem visszautasítás, hogy a végén mártírnak, vagy boldognak érzem-e majd magam, vajon meddig mennek el az emberek, gördülékenyebb lesz-e a munka, szorosabb lesz-e a kapcsolatom…