A patinás kávéházban szinte megállt az idő. Mintha soha nem változott volna benne semmi, pedig a megnyitásuk óta átvészeltek benne forradalmakat, világ- és polgárháborúkat, lebombázták, felgyújtották, többször újjáépítették, születtek a pincéjében bújtatott üldözöttek kisbabái és sokszor születtek a pince felett a télikertben lecsúszott, vagy éppen sikeres írók, költők művei. A vendégeken végignézve is olyan, mintha dadogna a történelem. A sarokban egyetemista diákok háborognak valamin, amott egy család süteményezik, a legkisebb banánt majszolgat nevetgélve, kicsit távolabb egy cserépben nevelt bambusz oltalmában talán éppen üzleti megbeszélés folyik a kávégőz fölött, amott pedig egy decens, feddhetetlen, sármos ...

Kovács János 61 éves NAV végrehajtó zavartan állt a nappali közepén. A tévén, a vasalón, a dohányzóasztalon, sőt a sarokban halkan csordogáló szobaszökőkúton is ott díszelgett a lefoglalási sorszám, de mindezeket szinte teljesen eltakarta Derbenák Gertrúd kisvállalkozó, aki egyetlen lépéssel állt a férfi előtt, kezében kisebb dobozokat nyújtva felé. Asszonyom, értse meg, hogy a jogszabályok nem köteleznek arra, hogy mindent leltárba vegyek. A személyes dolgait nyugodtan megtarthatja, nem fogjuk elvenni a családi fényképalbumát, a tisztálkodó eszközeit, vagy mondjuk a fehérneműit. A használt eszközök egyébként is mindig csak áron alul kelnek el – magyarázkodott gondosan ügyelve arra, hogy kerülje az asszony tekintetét. Nem, nincs ...

Én mindig úgy játszom, hogy te győzz, te pedig mindig győzöl.

A járdaszegélyt rugdosva andalogtam amikor szemben egy lányt elmellőzött a busza. Már éppen megsajnáltam volna, hogy ma ő is így járt, mire elkezdett szaladni. Körülnéztem, de látótávolságon belül sehol nem volt buszmegálló, egyszerűen sehogy nem érhette el. Elment a busz is, elhagyott a lány is. Szerintem mosolygott. Irigyeltem, olyan optimistán futott. Vagy repült, már nem emlékszem.

Ma valahogy meghallom a dallamban a zajt, a léptekben a fenyegetést, az ereimben a súrlódást.
Ma sajnos látom a végét, látom hogy a csoda csak trükk, s hogy a fényben mily erős a félhomály.
Ma tudom, hogy meggymagra harapok, hogy keresztbe fekszek és bal lábbal élek.
Ma csak nézek, csak bambulok, ma szólnom is és hozzám szólni is vétek.
Ne tegyétek.
Amit ma adok, azt ne vegyétek.
Komolyan.

Régebben minden évben részt vettünk a Savaria fesztiválon a polgármester úr meghívására. 

Nekem egy ilyen program kívülről pont olyan mint egy átlagos embernek, annyi különbséggel, hogy a lelkemet valami, vagy valaki gumikötelekkel az otthonomhoz kötötte, így nem csak elindulni nehéz, de egy helyben maradni sem utolsó erőfeszítés. A komfort zónám általában a szomszédos utcáig terjed. 

Tehát messzire mentem, rengeteg ismeretlen ember közé és semmi kedvem nem volt hozzá.

Szombathely sokkal inkább tűnt Spártának, mint egy kedves magyar városnak, de nem gond, kemény vagyok mint a száraz kifli ami már gubának se jó, gondoltam megoldom ezt is. Ráadásul mindezt tetézi, hogy olyan érzésem volt, mintha állandóan ledobálnának a ...

Még alig pár hónapja dolgoztam az egyik reklámügynökségénél, amikor a főnököm behívatott magához egy szakmai megbeszélésre. Az egyik nemzetközi ügyfelünkről volt szó, akinek nem mellesleg elég sok pénze is volt, azaz nem egy Garas Dezső hasonmás versenyen akadtunk rájuk.

Meg kell említenem, hogy a reklámügynökségeknek akkoriban volt egy elég erős hierarchikus elrendezés.

Az építmény egyik szintjén helyezkedtek el a médiások. Az ő feladatuk a reklámhelyek elemzése, a pénz minél költséghatékonyabb elköltése a nézettségi, és egyéb olyan adatok alapján, amelyek annyira izgalmasok, mint hobbiból kiszámolni a mágneses és a földrajzi északi sark adott napi elhajlási szögét. Aki ennél több izgalomra vágyik, az elmegy ...

Egész gyermekkorom azzal telt, hogy a barátaimmal együtt vadászpilótának készültünk. Ha csizmát húztunk, azt pilótacsizmának képzeltük, ha leckét írtunk akkor repülési tervet írtunk, ha bicikliztünk akkor repültünk. Mámoros évek voltak ezek.

Egyszer Gyula és Pufi úgy döntöttek, hogy eljátszák a Vörös Nyilak (Red Arrows) műrepülő csapat bemutatójának egyik látványos elemét: két repülőgép egymással szembe repülve az utolsó pillanatban térnek ki egymás elől. A légiparádékon ilyenkor felhördül a tömeg, mert az általuk húzott füstcsík amint elhagyják egymást összekeveredik, ami még közelibbnek hiteti a két gépet egymáshoz.

Tehát ott álltak egymással szemben Pápán a Lenin lakótelep 29-es tömbje mellett a ...

Van egy nagyon jó barátom. Akkora gourmand, hogy cuppogás és csettintgetés nélkül már a vizet sem képes lenyelni, és harminc méterről kiszagolja a trágya alatt megbújó zsályát. A múltkor kivágták egy borkóstolásról, mert másfél óra elteltével addig jutott, hogy az Irsai Olivérben felfedezte az enyhén áfonyás pikantériát, majd hosszasan ecsetelte a borok közt felszolgált pogácsa egyediségét, melyet a bizonyosan nádcukorral megbolondított langyos tejben felfuttatott élesztő adott. Finoman fogalmazva átlépte a jelenlévők tolerancia küszöbét. 

Ő jött hozzánk ebédre. Gondoltam illatos, omlós csirkefalatokat csinálok, teszek bele neki szójaszósztól elkezdve, szerecsendión át, a rozmaringig mindent, aztán majd elücsörög magába ...

Az emberek azon nagy csoportjához tartozok, akik ha repülésről van szó, akkor szeretnek pont annyi felszállással rendelkezni, mint amennyi leszállással. Aki ezt a harmóniát felrúgja, az legalább egyszer úgy ért földet, hogy vagy nem volt körülötte repülő, vagy ha volt, akkor azt egy ideig nem lehetett rendeltetésszerűen használni, magyarul lezuhant. Az első csoportba többnyire az ejtőernyősök tartoznak, bár hallottunk olyan sztorikat is, amikor az akaratuktól függetlenül, vagy inkább pont azzal ellentétesen kerültek segédeszköz nélkül a légtérbe emberek és túlélték. A rekorder egy stewardess, aki körül nagyjából 14 ezer méteren tört darabokra a gép, ő mégis túlélte a zuhanást.

Egy zuhanást én is túléltem, igaz nekem volt ...

Ismeritek azokat a vígjátékokat, komédiákat, amikor elcserélt táskák, blőd félreértések és az eseményekkel folyamatosan sodródó szereplők vannak? Louis de Funes-nek vannak ilyen filmjei, vagy az Oscar-ban alakít ehhez hasonlót Stallone. Egyszer Ivádon is volt ilyen.

Minden azzal kezdődött, hogy becsapott a villám. Nem derült égből, de legalább pontosan, jól kiszámítva a Polgármesteri Hivatal tetejébe.

Ivádon ekkor már évek óta nem volt kábeltelevízió, mivel egyetlen szolgáltató sem érzett ellenállhatatlan vágyat az üzemeltetésre, de a régmúlt luxusát még hírdették a le nem szerelt vezetékek. Ebből lett elege a természetnek is a nagy hétvégi viharok alatt és pusztította el a kábelek és a hivatal tetőszerkezetének egy ...

Beállok a pénztárnál a sorba, Az előttem lévő kedves hölgy rámnéz, rámmosolyog. Visszatekintek rá, pici kis mosolyt húzok a szám sarkába és azon agyalok, hogy ismerjük-e egymást. Rámköszön egy sziával, és én máris vesztes helyzetben vagyok, hiszen a sutyerákság netovábbja, hogy nem köszöntem előre. Márpedig ismerjük egymást ez a napnál is világosabb, még akkor is, ha halvány lila fingom sincs honnét.

Előhívom Columbot és Miss Marplet. A kezében kosár, benne kenyér, tej, felvágott és színes ceruzák. Akkor tehát anyuka. Mellette egy bevásárlókocsi, benne egy kislány, úgy négy éves lehet. Na szép, én meg a színesceruzákból állapítottam meg, hogy anyuka. Columbot diszkvalifikálom. Talán Szilárd óvodástársa? Nem tudom. ...

Életem első húsz évében az volt a meggyőződésem, hogy pilótának születtem.

A következő húsz évben rájöttem, hogy rohadt hosszú az út a pilótakabinig és megpróbáltam kideríteni, hogy Isten milyen ötlettől vezérelve irányított a reklámszakmába, vagy tett a polgármesteri, illetve a képviselői székbe. Kifürkészhetetlen. 

A következő húsz évem gondolom azzal telik, hogy kitaláljam mi legyek ha nagy leszek.

Volt egy pár év, amikor jutott néhány aktív óra is a levegőben, magyarul amikor a repülés vége nem az lett, hogy felébredtem, hanem hogy leszálltam.

Két olyan eset volt amikor hamarabb landoltam mint terveztem és egy olyan amikor le akartam szállni, de nem tudtam.

Most az elsőt mesélem el.

A ...

Egy dolog miatt általában csak egyszer szoktam nagyon hülyén érezni magam, de most sikerült egyéni csúcsot döntenem.

Kezdjük az első alkalommal. A 90-es évek elején tudtam le a sorkatonai szolgálatomat, mégpedig úgy, hogy a   Bólyai János Katonai Főiskola hadtáp szakának hallgatója voltam. Nem volt ez sokkal jobb a „sima” sorkatonai kopaszságnál, így érthető, hogy én is igyekeztem idő előtt kibújni az egyenruhából. Ennek három módja volt akkoriban, az egyik ha az illető   bebizonyította, hogy az ő dolgos kezemunkája nélkül legalább öten halnak éhen otthon és neki dolgoznia kell,   második, hogy homoszexuálisnak vallotta magát, a harmadik pedig az egészségügyi alkalmatlanság.   

Én a harmadikat választottam.

...

Nosztalgikus hangulatba kényszerítettem magam és felkerestem életem első felének meghatározó helyeit. Gondoltam jót tesz majd a lelkemnek, ha leellenőrzöm hol szívtam magamba a szociális lét és a tudomány alapjait.

Az óvodámmal kezdtem Pápán. Nem állított kihívás elé a bejutás, ugyanis annak ellenére nyitva volt, hogy este hét óra körül érkeztem. Amiatt sem kellett izgulnom, hogy beugrik-e valami kedves kis emlék mondjuk egy udvari játékról, vagy meghatódok-e a kis étkezőnk láttán, mert az óvoda gyakorlatilag megszűnt, és kocsmát nyitottak helyette. Kocsmát! A régi csoportszobámban, ahol kockákból építettem fel életem első várát, ott most 500-ért kapsz egy felest!

Annak idején a vödör volt a jelem, amit megtaláltam a ...

Nem vagyok egy filozófus alkat, de azért ez a tudomány közelebb áll hozzám mint laboratóriumban lepkét klónozni, vagy részecskéket hasogatni egy centrifugában. Persze így is bandzsítok Hegel "abszolút eszme" okfejtésein, de az élet döbbenetes példákat hoz, melyek után csak ülök az asztalomnál, és pixeleket számolgatok a monitoromon.

Kopognak az ajtón, "belép" egy "ügyfél". A macskakörmök azért lettek elhelyezve, mert egyik sem felelt meg teljes mértékben a valóságnak, ha Hegel realitásszemléletét vesszük alapul, akkor inkább az "egy csontrészeg alak beesett a polgármesteri hivatalba" megfogalmazás közelít jobban a valósághoz

Azt mondja nekem: - Héé! 

Szemöldököm úgy felszalad a homlokomon, hogy valahol hátul a ...

Saccoljátok meg mi a legrövidebb házasságkötés magyar rekordja!

Van úgy, hogy nincs idő tökölni…

Nagyon ritkán adtam össze párokat hagyományos módon. Egyszerűen nem voltam rá alkalmas. Celebráltam esküvőt vízben, medencében, farmerben, túra, és még disznótoros közben is, de volt egy amely a rövidségével maradt emlékezetes.

Soha a világon még nem adtak még össze senkit a levegőben zuhanás közben. Volt már olyan, hogy ugrás előtt a repülőn, földetérés után azonnal, sőt talán úgy is, hogy az ernyő kinyílt és lógtak a zsinórokon (ebben nem vagyok biztos), de szabadesés közben még nem.

Megkeresett egy nagyon szimpatikus pár, hogy ők egyedi esküvőt szeretnének és én ezt ajánlottam nekik. Mivel ők sem voltak ...

- Ne beszélj evés közben! Tudod jól, hogy mennyire utálom!

- Éppen evés közben beszélsz...

- Ezt magyarázom! Neked szabad, nekem meg nem! Itt tartunk!

:D

Ez egy véletlen bejegyzés, ne olvasd el! :)

Régen kockahasam volt és egészen jó pasi voltam. Most még jobb vagyok, csak elrejtem a kockáimat mindenki elől, mert rájöttem egy nagy igazságra.

Közbeszúrás: huszadjára írom át ezt a posztot, mert vicces akartok lenni és nem sértő, de erről a tizenkettedik változtatásnál már lemondtam. Mentségemre csak Donald Trump szól, aki eltörölte a politikai korrektség fogalmát és aki azt állítja hogy a pinájuknál fogva kell megragadni a nőket. Hozzá képest végig úriember maradok.

Szóval adott egy aktuális ideálkép, amelyhez viszonyítjuk magunkat és ehhez igazítjuk az előítéleteinket is. Most csak a külsőségekről beszélek, a belső értékeket hagyjuk. 

Amikor mi férfiak irigylünk valakit a kinézete miatt, úgy gondoljuk, hogy ...

Az én édesanyám aki (nekem) gyönyörű volt mindig és gyönyörű most is, soha nem használt rúzst. Az idenititásfejlődésem egy korai szakaszában ezért a barátom anyukájától kellett volna ellopnom egyet, hogy legyen végre nekem is és használhassam.

Nehéz nekem erről beszélni így felnőtt férfiként, őszintén szólva még soha nem tettem korábban. Szóval éreztem, hogy akkor megyek át valami furcsa átalakuláson, ami majd meghatározza egész hátralévő életemet. Az identitástudat kemény dolog. A felismerés, a beismerés. Most itt vagyok háromgyermekes családapaként és azon gondolkodom mi lett volna a helyes döntés, hogy ha ellopom, vagy ha nem. Gyerekfejjel ez nem lopásról szólt, csak arról, hogy az aszfaltra rajzolt Ferrarim sima ...

Könnyen elpirulok.

Nem tehetek róla, de kínos esetekben olyan vörös tud lenni a fejem mint a képen látható benszülötté. Így aztán hazudni sem nagyon tudok, mert csak az arcomra kell nézni és máris kiderül az igazság. Azt hiszem ez azért van mert aspergeres vagyok, de gyakorlatilag ez mindegy.

Sokáig úgy voltam vele, hogy ha egyszer sikerülne visszadobnom Tibi bácsinak a pöttyös labdát és kívánhatnék valamit, akkor az az lenne, hogy ez a tulajdonságom olyan gyökeresen tűnjön el, hogy ha valaki az arcpírról beszél csak pislogjak rá értetlenül nagy boci szemekkel.

Aztán felnőttem, Dévényi Tibi már nem dobál labdát az aranyhalak meg szarnak a hiedelmekre, de ami ennél is fontosabb, hogy megváltoztam.

Megtanulhatsz mosolyogni ...

"A tegnap messze már, a holnap messze még."

Az események némán tistelegnek az idő előtt.

Alszanak az emberek. Nem kérdeznek, nem sírnak, nem nevetnek, nem hangoskodnak és nem hallgatnak tudatosan.

Nem vár el senki senkitől semmit. Nyugodtan és kiszámíthatóan pihen a világ. 

Még a kutyám is alszik, ő sem fog ugatni. Nincs miért.

Én voltam a szeg, a szálka,

a csavar menete, a dárda,

én voltam a tüske, a tövis, 

a késben a szúrás, és mégis

belédtörtem. 

- Bocsánat, Ön tényleg aspergeres?

- Igen.

- Szeretném megkérdezni, hogy Önök tudnak-e hazudni.

- Akiket eddig kérdezett mit mondtak?

- Azt, hogy nem.

- Ők aspergeresek voltak?

- Igen.

- Szerintem hazudtak.

A gyerekkorom azzal telt, hogy az eget is letagadtam az égről, még akkor sem ismertem el, hogy valamit én követtem el, ha ezt mások látták. Rettegtem attól, hogy a szüleim szeretetéből csak egy morzsányit is elveszítsek, ezért mindent tagadtam és a világot kifordítottam volna a sarkából, hogy meg nem történtté tegyem azt amiben éppen hibáztam. A szembesítéstől sírógörcsöt kaptam. A világ működése túl bonyolult volt nekem és amit lehetett megpróbáltam leegyszerűsíteni. Ennek lett az eredménye az, hogy: a ...

Vasmacska vagyok. Itt fekszem a tenger mélyén.Azon gondolkodom, hogy a tenger medre félig teli van, vagy félig üres.

Valaha egy óceánjáró éke voltam. Szolgáltam őt hűségesen, ha megkért víz alá buktam és megállítottam, ha kérte visszabújtam odúmba és feszülten vártam következő parancsát. Nem szóltam, nem visítottam, nem zörögtem hangosan, pedig a sós víz csípte a szemem, a láncom olyan szoros volt, hogy majd megfulladtam, a tagjaim pedig úgy elgémberedtek a mozdulatlanságban, hogy a csobbanáskor felüdülés volt a hideg víz ölelése. Nyáron szárazan izzottam, télen fagyosan vacogtam és amikor végre olyan helyre értünk amikor a tengeren kívül mást is láthattam volna akkor rendre a víz alá küldtek. Ha sokáig maradtunk ...

Túl hangos az éj

Nyűszít, a homokszembe ragadt óra,

Vodka zsibbad az elharapott szóra

Úszik benne a kéj

A dalban úgy serceg a csend,

Hogy helyettetek fáj a fejem.

El sem hiszem, pislákol a vérem!

Most már aggódhattok,

úgy tűnik túlélem.

Azzal a vallomással kezdem, hogy a számokkal való fokozás nálam  a 4D Babaultrahangnál elveszítette a komolyságát. Ha nem olcsó marketinghúzásról lenne szó, akkor a dokinak a magzatról olyan képet kellene mutatnia amelyiken éppen elballag a gimnáziumból tizennyolc  évesen! Tudták, hogy van 4D kutyakozmetika? Az meg mi a rossebb, kitömik az állatot és azzal állítják meg az időt?

Szóval itt az 5G. Nem arról van szó, hogy Dél-Korea kutatási minisztere bejelentette, hogy a GDP-jük 5%-ból kifejlesztenek valamit, hanem Zalaegerszegen az egyik járműipari szakkiállításon írt alá szerződést a polgármester és a Telekom és beindítják a fejlesztést. Az 5G hűvös lehelete lúdbőrözik a nyakamon.

Itt az ideje utánajárni ennek az egész ...

  Keresem az alsó hangot,

a legsötétebb átkot,

a mirigyet, ami termeli a könnyet,

a legapróbbat, ami már csak nőhet.

Ha megtaláltam, lenézek.

Ha már csak egyedül én vagyok magam alatt

Akkor felhúzom, vagy megmászom a falat.

Majd. Jobb esetben.

Egy telefonbeszélgetés a múltból:

-Jónapot, akkor most nekem jár a szociális segély, vagy nem?

-Jó napot, én Ivády Gábor vagyok! Nem tudom hogy jár-e, nem tudom ki Ön és nem ismerem az ügyét. Eddig járt?

- Igen.

-Akkor úgy gondolom most is jár.

-Na, hát ezt mondom én is. Viszhall!

A minap megkértem Szentes Laci barátomat, hogy jöjjön el velem Egerbe, mert néhány dolgot vásárolnom kell és nem szeretnék egyedül menni.

Éppen beléptünk volna a boltba, melynek bejáratánál egy piszkos, szőrös, kellemetlen szagú koldus állt aki Lacit is megszólította:

-Segítsen a szegény szerencsétlenen!

Mire Laci: - Már segítettem rajta, bejöttem vele Egerbe.

Egész éjjel viaskodtam magammal, hogy inkább pihenjek a másnapi államvizsgára, vagy igyekezzek még egy-két tételt átnézni azok közül amelyeknek már a címét sem értettem és félretettem azzal, hogy akkora lúzer úgysem leszek, hogy pont azt húzzam. Mivel ezekből a tételekből volt több, ezért hajnalig csomóztam gordiuszokat az agyamra, majd hullafáradtan beültem az autóba és elindultam Pestre. Frissen borotvált arccal, lenyalt hajjal, kezemben egy, szemem alatt két bőrtáskával, jóval a megadott idő előtt értem a főiskolára. Direkt. Gondoltam, majd szépen megkávézgatok, elfoglalom a legtutibb megfigyelői helyet a terem közelében, ahonnét gyors szökkenéssel az ajtónál teremhetek, ha úgy látom jónak, de ahol el is tudok rejtőzni ...

Rendben, győzzetek meg, mondjátok meg mi a lényeg!

Tényleg nem különbözik a fa, mely ezer éves

és a kérge alatt a néhány napos féreg?

Ez valami hülye átok?!

Mit göngyölítsek fel, az igazságot, vagy a hazugságot?

Ha az igazat szét kell bontani, hogy mindenkinek jusson,

akkor a csendet ki juttatja át a ricsajon?.

Ez nem az én világom!

A parazita is pont olyan magasra száll,

mint feje fölött a madár,

amelynek tolla tövében megkapaszkodik.

Az nem számít, hogy a szél csak a szárnyat és a tollat emeli?

S ha rossz napja van a madárnak, és elkapja egy másik,

a kis élősködő könny és gyász nélkül átmászik,

és azt hiszi hogy igaza van, hogy a ...

Miska előrefutott Virággal, mire Zsombor utánuk kiáltott:

- Várjatok meg bennünket, különben nagyon gyorsan egy tejes doboz oldalán találjátok magatokat!

Misi, mi a kedvenc tantárgyad?

Nekem a tolltartó. Neked mi volt?

Silánnyá kopasztom a fákat.

Látnom kell, hogy van-e még váz, van-e valahol gerinc.

Hogy ami messziről masszív lomb, az csak rengeteg levél, s ha elrohad akkor avar, amin taposhatok?

Most végre átszűrődik a napsugár, szövevényes lett az árnyék, és ugyan nem találom az alagutat, de legalább látom a fényt.

De csak a végén.

A bátyámmal régóta terveztük  - szeretjük tervezgetni -, hát most eljöttem végre egy konditerembe edzeni.

Egyedül. 

Akciósan, kuponnal - egy próbát megér - három szintet kapok egy ezresért. Csillagszemű magyarázza a recepcióban, itt az óra, a törölköző, a kardió van legfelül...

- mondom, mi?

- az az aktív, a megerőltető, középen a súlyzók, a kondi, azt tudom hogy mi, ugye?

- dagadt vagyok, nem hülye.

- a wellness van legalul, jakuzzi, meg szauna, meg masszázs,

- és mi van lejjebb? kérdem

- a mélygarázs. 

Elindulok, ténfergek, kellene egy idegenvezető, bár az nincs benne az árban, így csak pislogok mint egy szú az irodaházban.

Nem idegenvezető bocsánat, hanem személyi edző. Belőlük sok van, mindegyik ...

Ezt meg kell beszélnünk, Apa! - Miska rohant ezzel haza a suliból, mert ő már semmit sem ért, meg olyan kusza minden, és hogy a hit meg az ész, és abban biztos, hogy nincsen Fogtündér, de most jön a Mikulás, vagy nem(?) és ez így nem ér, mert Zsombor azt mondta, hogy létezik, de hogyha tényleg él, akkor hogy megy mindenhová és hogy hogy nem fél, hogy elmarad egy-egy ajándék - mondja egy szusszal, de folytatja még - és honnét tudhatná ki mit kért, és szerinte bár ez a tudat rosszabb mindennél, de a Mikulás sosem élt. - magába törve, szájbiggyesztve, az arcom kutatja reményért, de inkább ő folytatja halkan - de ha ott van neki egy egész éj, akkor talán végig ér, nem elérhetetlen a sok kémény, de még akkor sem tudja, hogy hova, mit, ...

Bort forraltál s b enne forrt a vérem,

Rád néztem, s csak egy kortyot kértem

volna, de  nem volt szabad,

Nem volt szabad,

csak az akarat,

mégsem kértem poharat,

és nem kértem vért sem,

Nem kellett sem bor, sem mámor.

Talán majd máskor

Vagy még akkor sem.

Gombostűvel előremeresztettem

szememben a pillantást

majd bedobtam a szénakazalba,

hogy ne lássam mi van mögöttem,

mi halad mellettem,

mibe lépek alattam,

mi zuhan épp felettem.

Ugrottam!

Adrenalint könnyeztem, míg az egyre süvítőbb szél új redőket rajzolt az arcomra. 

Megszűnt körülöttem a világ; csak én voltam és a végtelen szabadság. 

Zuhanás közben beleharaptam a repülésbe, karmoltam a szabadesés hátát, a józan ész pedig lent duzzogott a földön.

A realitáson hasadt repedésbe vetettem magam, szétzúztam a szépen felépített értékrendemet, leszakadtak rólam a rámszáradt dogmák. Jól esett!

Legközelebb a szemem is kinyitom! 

 nem lépek a fúgára a lapok között...

Misike úgy megörült nekem, hogy csapot-papot hátrahagyva rohant ki a csoportszobából a szekrényéhez. Alig értünk oda, amikor pukizott egy alattomosat. Arról pedig tudjuk, hogy halk, de nagyon büdös.

Miközben kifejeztem mélységes gratulációmat a felnőttektől sem kis  teljesítményért, két csoporttársa ugyancsak kijöttek a szekrényeikhez, és mélyen letüdőzték a még mindig ott cirkuláló bűzörvényt. Vádlóan egymásra néztek, majd az egyik megkérdezte a másikat: -Te voltál?  -Én nem. Te voltál? -Én sem.

Körbenéztek. Misi olyan respekttel rendelkezhet a csoportban, hogy elegánsan átsiklottak fölötte, majd gyanakvóan a szemembe néztek, szúrós szemmel rám mutattak, majd kórusban azt mondták: - Te voltál!

Hirtelen Misire ...

A minap egy negyedikes osztályt láttam vendégül a Parlamentben. A látogatás végén tartottunk egy bizottsági ülést az egyik teremben, amit különösen élveztek, hiszen szót kellett kérniük, megnyomhatták a gombot amire kigyulladt a kis piros led a mikrofonon és úgy kérdezhettek, hogy minden kis hangszóróból az ő hangjuk szólt. Volt köztük egy különösen érdeklődő srác...Nagyon aranyosak voltak, elhalmoztak a kérdéseikkel. Valahogy így:

Copfos kislány: Mikorra kell bejárnia dolgozni?

Szemüveges fiú: Honnét tudja, hogy kell szavaznia?

Szőke kislány: Hány képviselő van?

Barna fiú: Most hol van a miniszterelnök?

Érdeklődő srác: Ha egy külföldi zenei producer be akarja hozni Magyarországra a zenéjét, akkor azért kell ...

Homokzsák serceg a fogam alatt, a bakancsoban Duna-Tó, melyben mélyen, bokáig tocsogok, a derekam meg az éggel együtt majd’ leszakad; érzem, hogy kívül-belül elmos a mocsok. Sziszifusz és Pelikán klónok rajzanak köröttünk, közöttük galambok, vagy angyalok, osztják a kávét a vizet, előbbiek az észt, zsíros deszkával terítik meg az asztalt: vacsora, árvizi parasztnak (ennyi földet csak a földműves parasztok mozgatnak). A szememet a média, a kezemet a hangya csípi, az utóbbit nem bánom, ő az életét, míg a politikus csak a pozícióját félti. Darwini megfigyelés: a sajtó úgy rögzül a képviselőre, mint a hangya gerinctelen testére a potroha.  Árvizi devolúció. Ez sem változik meg soha, bár voltak, voltunk ott páran, akik csak ...

Ülök a székemben, megint öltönyben, közönyben. Az ablak előtt hajók úsznak,  nddehogy úsznak, cammognak; árral szemben időt túrnak. Dunai medvék. Vagy vizidisznók. Bambulok, mien emlék amit felednék ott fodrozódik a hátam mögött és az arcomba fröcsköl hangokat, szagokat, elnagyolt képeket, nem csorbuló éleket, mindent ami Pápáról megmaradt. Kulcs a nyakmaban, Camping bicikli, betört plexi és lopott csók a garázsok kiugró pereme alatt.  Döme aki egykerekezik, a mittudomén milyen Gyula aki az első ETZ-be feledkezik könyékig, Gyusza a legjobb barát, Pufi, Tüske, Safi, és ki ne hagyjam Zitát, Helgát, vagy Mayát. A lányok, a Fáyról, a Leninről…lassan felállok a székemből, de a közöny ott marad, pedig aki ismer tudja, hogy nekem az ...

Alig egy órája történt, még alig hiszem, a feleségemnek is éppen csak most mesélem, hogy felhívott egy nő. Csillám hangú éneklő, és azt búgta, hogy felmérés, meg diszkréció, és ha nem túl zavaró, akkor őt most nem érdekli semmi más, mint a szexuális szokás, és pont az enyém, mert hány éves is vagyok,

mondom 39

az milyen jó, mert végre egy fiatalabb hang, és már unta az időseket és jött a sallang, majd hogy tegeződhetünk-e, mert egyébként is édes a hangom.

mondom tessék?

bocsánat, hogy így, meg a stílus, de én mivel is foglalkozom?

mondom képviselő vagyok és nem biztos, hogy válaszolok.

Azt mondja dehogynem, ő nem újságíró, pláne nem telefonos zaklató. Kérte, hogy ne jöjjek zavarba, de ehhez a kérdőívhez ez ...

Süllyedünk.

Messze még a föld, de már elszakadt az ég.

Az előbb még a szárnyon ültem, szaladgáltam, sorra kiabáltam hol Adios-t, hol Guten abend-t attól függően, hogy éppen ki volt elanyátlanodva alattam a mélyben. Narancsra hunyorogtam a horizontot; lassan a Nap is elhagyott, pont ott, ahol a szabadság hagy ott, minden hozzám hasonló madarat. Néhány ezer lábon, egyedül. Egyre sűrűbb a levegő -a lélegzetem még visszatartom, szabadtüdős sas vagyok - kilométernyi oszlop nyom egyre lejjebb no meg húz a pályázat, a bérhitel, a törvények, a parkolócetli, egyszóval minden, ami magasan nincsen. Profilba görnyedek, hátha termelek még egy kis felhajtóerőt, de nem megy, az erőm rég elhagyott; és nem csak a felhajtó.

Süllyedünk. A ...

Este van. Késő őszi este. A hivatalban faipari pályázatot ráncolok éppen a homlokomon, és örvénylek az űrköbméterek, kilogrammok fűrészporos barázdáin.

A kocsma fekete-fehér egyhangúságban leheli ki az alkoholgőzös zsivajt, a szomszédban színes szüreti bált tartanak azok akiket a kocsma mindig kívül tart. Ünnep van. Palóc fiesta.

A hivatal félig nyitott ajtaja mögötti sötét vászonra rajzolódnak fel ismerős sziluettek, miközben izgatott, túlfűtött morajok szinkronizálják a képet. Mozgókép rulez. Néhány főszereplő belép, megkérdezi hogy vagyok. Most tényleg érdekli őket, igazi szürkebarátok. Aztán kollégák jönnek, de nem vagyok képes fűrészport szórni csillogó szemükbe, engedem őket, had csillogjanak másnak ...

S egyszerre a csillagok diszkógömböt játszanak, a szarvasok szexért bőgve nyalják le a házról a falat, én meg ott lebegek helyben futva, fölöttem csak a tető, ütőeres sztetoszkópp al hallgatom, keresem a hőt, mert fázom, miközben rohanok, repülök, süllyedek s meg sem mozdulok, körülöttem minden s mindenki éltes bokán csoszog, csak én vagyok merev, a világ serdül egyet körülöttem, egy fej megpattan az eremben, aztán szétfolyok, testemben az illúzió szilánkot hagy, a sötét a reggelbe belefagy, barát a baráttal egész éjjel borotvaéleket fent, még a szarvas is, csak egyedül én nem.

Mint a köröm alá szorult szempilla. Nem fáj, csak kellemetlen.

Amikor a művelődési házban vásár van, olyankor az árusítók elkérik a kulcsot úgy tíz óra körül és visszahozzák azt olyan öt-hat körül.

A minap egyedül voltam a hivatalban, illetve ott volt még Szentes Laci,  - aki csak ahhoz kellett, hogy ne egyedül röhögjek összegörnyedve kb. egy fél órát.

Szóval kettő-három óra körül bejött a vásáros, és ideadta a kulcsot. Lássuk be elég szokatlan volt ilyen korán abbahagyni mindent, ezért miközben elvettem tőle a kulcsot megkérdeztem, hogy: Ennyi volt? Legalább megérte? Remélem azért sikerrel zárja a napot...

A fickó zavartan rám nézett, kissé értetlenkedve lesütötte a szemét és közölte, hogy ő csak a wc kulcsát hozta vissza.

Azóta gondolom mindenhol azt meséli, hogy ...

Benn tiszta-csend-élet, a párkányon hűvös ősz, a füleddel szinte eléred, a szarvast amely a kertben bőg...

Pedig az elején úgy tűnt, hogy az lesz. Az sem szegte kedvem, hogy amikor a teraszon éppen egy-két cserepet próbáltam megigazítani, és meglazítottam az alsó borítást, akkor legalább két kiszáradt madárfészek, és egy nagy halom guanó hullott a nyakamba. Ágota közben a házban úgy döntött, hogy tökipompost csinál céklasalátával. Jó sokat, mert beteglátogatóba készültünk. Egész délelőtt gyúrt, dagasztott, szeletelt, kent, és kutyult, de mindezt olyan elszánással, hogy az élesztő magától kelt meg a tej mellett. Koradélutánra fantasztikus illatok terjengtek a házban, a fiúkkal az asztalon dobolva követeltük az ebédet. A tökipompos meg csak sült, meg sült, meg sült, majd egy szúrópróba után megint sült, majd még egy kicsit tovább ...

Öregszem. Az öregedésnek pedig van egy olyan szövődménye, hogy amit korábban szinte automatikusan elemzésnek vetettem alá, azt most könnyedén elfogadom ténynek. Ritkábban nézek magamba. Most viszont rájöttem egy összefüggésre olyan dolgok között, melyek első pillanatban elkülönülnek egymástól.

1.        Nem keresem az okát, hogy miért iszok csak nagyon ritkán alkoholt, elintézem azzal, hogy nem ízlik és kész.

2.        Megállapítottam, hogy a zene szinte teljes mértékben kimarad az életemből (pedig nagyon szeretem), de mit kellene ezen gondolkodni?! Nincs rá időm, koncertekre nem megyek, mert kire hagynánk a gyerekeket, én ugyan nem állok neki zenéket töltögetni a netről, a cd-k meg nagyon drágák. A zajt, zsivajt, ...

Amikor kézhez kaptam a könyvet, aznap este ebből meséltem a gyerekeknek.

Van a könyvben egy kép, ahol Zsombor szomorúan ül az ágya szélén, mellette pedig ugyancsak szomorúan ücsörög egy rossz álom.

Nem jutottam tovább, Zsombor itt leragadt. Nem értette, hogy miért ül mellette a rossz álom, miért szomorú, és így tovább. Láttam rajta, hogy nagy hatással van rá ez az oldal, próbáltam menteni a menthetőt, elmondtam neki, hogy azért szomorú a rossz álom, mert jó szeretne lenni, és a rossz álom nem is létezik a valóságban, hiszen amikor felébredünk el is illan, de a könyvben sehogy nem jutottunk tovább.

Amikor jött hozzánk valaki, akkor csak ezt az oldalt mutatta, ő is magyarázta, hogy mi miért van ott, miközben úgy éreztem, hogy igyekszik ...

Megmutattam Zsombornak az elkészült könyvet.

Sok mindenre már nem is emlékszik, a kérdéseket pedig már nem feltenni, hanem megválaszolni akarta.

Igen, tudom, hogy fantasztikus lenne egy másik könyvet írni vele, amelyet összehasonlítva az elsővel, érdekes következtetéseket lehetne levonni, de most Misin van a sor. Legalább ennyire érdekes az is, hogy mennyire különböznek egymástól a fiúk, pedig ugyanúgy neveljük mindkettőjüket, ugyanazokkal a játékokkal játszanak, és  -ahogy ebből a könyvből is kiderül - sokszor ugyanabban a ruhában járnak.

A könyv illusztrációit Takács Mari készítette.

Marival még a reklámszakm ából ismerhettük volna egymást, de egyikünk sem emlékszik a másikra. :)

Persze ez nem nagy csoda, mivel Ő a kreatív, míg én a médiaosztályon dolgoztam, nem mellesleg ő a McCann-nél, én meg a Young-nál. :)

Aztán eltelt néhány év, én már régen polgármester voltam és semmi közöm nem volt a marketinghez, amikor  elkészült ennek a könyvnek a kézirata. Illusztrátort kerestem és a  sok régi ismerős Marihoz irányított. Megnéztem addigi munkásságát, a díjakat amiket nyert, a könyveit, és abban reménykedtem, hogy vele készül majd el az első könyvem.

Mari tüneményes teremtés. Neki is nagyjából akkora kisfia van, mint Zsombor, így pontosan értette minden szavát ...

A könyv címében van egy kis csavar, ami szerintem rajtam kívül senkinek nem tűnik fel. :)

Egy négyéves kisgyermek gondolatvilágát nem lehet felnőtt fejjel megérteni. Sajnos legtöbben már túlságosan is felnőttek vagyunk ahhoz, hogy tiszta fejjel, szélesre tárt,  nyitott aggyal, sztereotípiák nélkül meg tudjuk hallani a hangjukat. Enélkül azonban nehéz ezt a könyvet megérteni, de érdekes módon, pont ezek a gondolatok, ez a 68 oldal segíthet abban, hogy újra gyermekek legyünk egy kicsit.

Az élet rendje az, hogy napról napra öregszünk. Sajnos én is öregszem. Amikor ezt a könyvet olvassuk, akkor kénytelenek vagyunk megfordítani ezt a folyamatot, hogy értsük a leírtakat. Tehát amíg a könyvet lapozom, addig nem öregszem, hanem éppen ...

Tavaly előtt azt kérte tőlem a feleségem, hogy karácsony és szilveszter között ne dolgozzak, csak velük, a családdal foglalkozzak. Ne csak fizikailag legyek közöttük, hanem szellemileg is. Hét napra felejtsem el a falut, a politikát, és minden mást.

Zsombor akkor volt körülbelül négy éves, és a bő egy hét alatt egy új világot ismertem meg általa.

Esténként lelkesen jegyzeteltem, leírtam mindent amiről aznap beszélgettünk, papírra vetettem a gondolatait, kérdéseit.

Az elején könnyű feladatnak tűnt "gondolatatkákat" írni, hiszen röviden kellett megfogalmazni mindent, majd a végén egy olyan kérdést tettem fel, amely Zsombor szájából hangzott el, amely önmagában is megállja a helyét, sőt a szövegkörnyezetből kiragadva a felnőtteknek ...

Robogós fenegyerek:

- Vazze, nem megy a mocim rendesen, szerintem az egyik hengerem beszart!

Szerelő: - Neked egy egyhengeres, kétütemű robogód van!

Robogós fenegyerek: - Komolyan?! Akkor eltűnt belőle egy ütem?! Meg tudod csinálni?

Amikor megszólal, olyankor elhalkul a terem. Bölcsen, okosan, szépen összefűzött logikai láncolatot követve beszél. Szinte soha nem sértő, ha valakit rendre kell utasítania, azt is udvariasan, de határozottan teszi, ráadásul emellett még szellemes is. Ő valóban bölcs, és okos. Többnyire jelentős tapasztalattal bír a politikában, így csőbe húzni, keresztkérdésekkel megzavarni nehéz, vagy inkább lehetetlen. Megjelenése kifogástalan, mindig ápolt, csinos/jól öltözött. Többnyire csak nagyon apró politikai csúsztatásokat enged meg magának, sokkal inkább tényszerű. A politikusi népszerűségi listán   - egyébként meglepően - nem szerepelnek jól, de ez inkább annak tudható be, hogy tartózkodnak a populista, a bulvár határát súroló ...

Mindenhez ért, és tévedhetetlen. A saját tévedhetetlenségébe vetett hite olyan erős, hogy képes az egész világot hülyének nézni maga körül, ha mást mondanak, mint ő (még akkor is, ha egységesen, mindenki mást mond). Felsőbbrendű, kiválasztott ember, mérhetetlen bölcsességgel. Másokat kioktat, első lépésként szakmailag, ha úgy visszapattan, akkor retorikailag, ha ez sem jön be, akkor személyeskedik. Karrierista. Mindenáronkarrierista. A képviselői kinevezési okmányával a bölcsek kövét is átvette, ő lett a kulcsok és a mindentudás őrzője. Legtöbbjük valamit kompenzálni próbál ezzel a habitussal: vagy szakmailag, vagy magánéletében élt át hatalmas kudarcokat, esetleg más adottságai előnytelenek, például iszonyúan dagadt, ...

Hozzászólása előtt egy-két órával már erősen izgul. A tömegben úgy lehet felfedezni, hogy ujjai tördelésével hangot ad ki, tenyeréről izzadság csöppen a padlóra, fogai néha össze-össze koccannak. Számolja a perceket, másodperceket, hogy mikor kerül rá a sor. Mikrofonját körülbelül negyedórával hozzászólása előtt feltűzi, és a hátralévő idő csökkenésével egyenes arányban szűkül be körülötte a tér. Csak reménykedik abban, hogy amikor megszólal, hangja nem csuklik el, és nem hagyja cserben. Felszólalás közben zavaró a remegő kezében zizegő papír. Miközben felolvassa a leírtakat, nem tudja mit beszél, csak abban reménykedik, hogy minél előbb a papírja végére ér. Egy fokkal ront a helyzeten, ha eleve leírt poént is ...

Külső megjelenése nehezen behatárolható, azonban erősen hasonlít egy átlagos, volt tsz elnök szamarára. Figyelme hullámzó, néha maga elé révedve azon gondolkodik, hogy is került be a parlamentbe, majd egy hirtelen váltással – talán magyarázatot adva az előbbi kérdésre- figyelni kezd, és az első adandó alkalommal ijedtében bekiabál a felszólalót kritizálva. Sajnos a humor generációkra visszamenőleg elkerülte a családot, így simán csak alpári és sértő. T estének belső mozgása gyakran megfordul és a feneke helyett a száján jön ki a fekália bekiabálás formájában. Ennek  befejeztével már azt nézi, hogy párttársai körében sikert aratott-e, és ha nem, akkor azt hívén, hogy a többiek nem értették mit mond, többször is ...

Megjelenése mindig kifogástalan. Tolla rendezett, a gyakori nyalogatástól fényes. Sminkje tökéletes, még akkor is, ha hím. Soha egyetlen pillanatra sem esik ki a szerepéből, sármos, vagy hölgy esetén csábos mosolya még akkor is ott figyel a csőre szegletében ha éppen eszik, vagy ásít. Pláne, ha tömik! Gesztikulációs tárháza nagyon széles, bár minden szárnycsapása túlzó, színpadias. Csapkodása ellenére repülni nem tud. Mimikáinak száma túlmutat a szókincsében szereplő szavak számánál, bár ez nem jelenti azt, hogy ne lennének kitűnő kommunikátorok. Beszédeit finom fordulatokkal, szakmai zsargonnal fűszerezi, és bár utólag kevesen tudják felidézni, hogy miről is beszélt, a benyomás pozitív marad. A műmájer, bocsánat, ...

Azt sem tudtam, hogy menjek el, annyi volt a dolgom. Kifogásokat kerestem magamban, arra gondoltam, hogy már megint elrabolnak egy órát az életemből, miközben csak állok és nem csinálok semmit.

  Végül mégis elmentem.

Álltam, toporogtam, fejben szinte visszaszámoltam és azt a részt vártam, hogy „kísérjük most utolsó útjára…” Néztem az órámat, irigykedtem a repülőre a kondenzcsíkjával amiért olyan gyorsan halad, és azon gondolkodtam, hogy szervezzem úgy az elkövetkezendő néhány órámat, hogy minden beleférjen.

  És akkor hirtelen valami meglökött hátulról. Nem nagyon, éppen csak annyira, hogy megforduljak. Nem volt ott senki és semmi. Mi ez? Hiszen éreztem! Talán egy szél? Nem, nem, szél nem lök így. Csak bambultam előre ...

Talán látták a Kate and Leopold című filmet, melynek majdnem egyetlen pozitívuma az igazi, lovagias férfit megtestesítő Hugh Jackman alakítása, aki a gigavádlis Meg Ryan kegyeit igyekszik elnyerni lenyűgöző stílusával.

Kate egy reklámügynökségnél dolgozik és „természetesen” rögtön kihasználja az időlyukon a sajátjához zuhanó, múltszázadbeli, arisztokratát. Ráveszi, hogy szerepeljen egy reklámfilmben, ahol egy vajat, vagy mi a rossebet akarnak rátukmálni a leendő vásárlókra. A forgatókönyv szerint a férfi mond valami szöveget, majd eszik egy kanállal a termékből (asszem mégsem vaj lehetett). A mi Leopoldunk elfintorodik, majd otthagyja az egész forgatást, mondván, hogy ő nem tudja azt a szart senkinek ajánlani, mert pocsék az ...

Én már akkor fuldoklom, ha valaki vizet spriccel a szemembe. Nem víziszonyom van, úszni is tudok, de a közeg olyan távol áll tőlem, mint a pacalpörkölttől a rozskenyér. Erősen töröm a fejemet, hogy ültem-e már valaha hajón a balatoni kompon kívül. Igen, rémlik, mintha ugyancsak a Balcsin ringatóztam volna egyszer, sőt, most jut eszembe, hogy egyszer Horvátországban is hajókáztam a legjobb barátom invitálására. Tulajdonképpen nem is volt rossz, bár én egy kissé korlátozva éreztem magam a szabadságomban. Ez milyen érdekes, hiszen a hajósok nagy észe biztosan azt mondja, hogy annál nagyobb szabadság nincs, mint vitorlázni a tengeren, hiszen övéké a végtelen, és az egész világ, hiszen arra mennek, amerre akarnak. Jó-jó, ezt értem, de ...

A minap egészen intim kapcsolatba kerültem egy idegennel. Talán perverz, vagy aberrált lehetett, mindenesetre úgy próbált meg orális kontaktusba kerülni a fenekemmel, hogy a rágóját egy széken hagyta és én beleültem. Ettől már tényleg csak egy lépés, hogy a nyálával átitatott rágót kiiktatva, közvetlenül cuppanjon rá a hátsómra, bár ettől is legalább annyira borzongok, mint a rágós történettől, de legalább kevesebb bosszúságot okozna vele. Nem akarom az olvasókat a részletekkel undorítani, csak annyit üzennék ismeretlen barátomnak, hogy ha ez csak a kezdet volt, akkor szóljon, és szívesen küldök neki vizelet, vagy széklet mintát, hogy további igényeit a velem való fizikai kontaktus nélkül is ki tudja elégíteni. 

Furcsa álmot láttam az éjjel. Magas hegyek közt egy zöldellő völgyben sétáltam, lábamon saru, testemen tóga, mellettem pedig egy hallgatag bölcs. A tiszteletről kérdeztem, hogy kit kell igazán megilletni ezzel, ki érdemli meg leginkább a földön, de ő nem válaszolt, csak karon fogott és egy domb tetejére vezetett melynek tövében furcsa sokaság gyülekezett.

Mindenki a maga igazát bizonygatta, szerették volna a többiekkel elhitetni, hogy ők a legrátermettebb teremtmények a világegyetemben, ők érdemlik a legtöbb tiszteletet. Sokan tolongtak a szent asztal körül, melyre mindig egy valaki állhatott fel szólásra.

Éppen egy szarvas szökellt fel és azt mondta: Én vagyok az ügyesség, az erő és maga az egészség! Testem vonala gyönyörű, ...

Néha az őrület határán érzem magam.

Nagyon nehéz kideríteni, hogy miért, már csak azt veszem észre, hogy szinte megbolondulok.

Bosszant a munkatársaim lassúsága, értetlensége, miközben nincs velük baj, csak nem úgy történik minden ahogy én azt elképzelem. Talán el sem mondom pontosan, hogy mit várok tőlük, egyszerűen csak bosszankodom ha azt nem tudják teljesíteni.

Bosszantanak a feleségem kérdései, mert esetleg olyankor teszi fel amikor kizökkent egy mélyen beásott gondolatból ahonnét még nem akartam kijönni. Pedig nem Ő a hibás, honnét is tudhatná otthon, hogy mit csinálok az irodában.

A legrosszabb az, hogy ez az állapot le is bénít, miközben telik az idő és egyre feszültebb vagyok attól a tudattól, hogy nem haladok semmivel. ...

Eger felé a Bükkben láthatunk egy fantasztikus reklámot.

Egy ács úgy gondolta, hogy önmagát hirdetve, üzenetekkel nem túlbonyolítva, kiszögez egy kartonpapírt az út mellé az egyik fára:

ÁCS 06 30 xxxxx.
 

Ennyi.
 

Döbbenetes hatással van rám. Minden alkalommal, amikor arra kocsikázok, hosszú percekig agyalok azon, hogy mi a csuda vitte rá ezt az embert, hogy pont az erdő közepére rakja ki hirdetését.

Mivel nincs rajta kívül másik őrült, aki ezen a szakaszon hirdetne, ezért a SOV-a 100%, magyarul nem csak nagy szeletet szakított ki a tortából, hanem az egész az övé. Ő sütötte.

Az asszociációs háttér sem rossz, hiszen mi keresnivalója lenne mondjuk egy kőbányában, vagy egy horgászparadicsomban, egyértelmű, hogy munkásságának ...

"Nem támogatom

szépségedet, csak tűröm.

Süssem a Napot?"

Fodor Ákos

Beülök az autóba, valami idegen helyen. Este van. Jól esik magamra csukni az ajtót, újra az én kis külön világomban találom magam. Most jön néhány óra zavartalan nyugalom, nem kell készen állnom egy-egy fondorlatos kérdésre, nem kell erőt sugárzóan mosolyognom, és egyáltalán nem kell beszélnem, beszélgetnem senkivel. Szürreális biztonság és nyugalom egy éjjel, őrültek és vadak között poroszkáló autóban. Bekapcsolom a GPS-t, megnyomom az „otthon” gombot és megnézem mikorra érek haza. Körülbelül három és fél óra múlva, éjjel egyre. Tulajdonképpen mindegy. Az utakon alig jár más, akár gyorsabban is mehetnék, de nincs kedvem. A kocsit a felezősáv és az útpadka között tartom, közben azt saccolgatom, hogy vajon milyen ...

Szeretem a biztos pontokat az életemben, a megszokottság biztonságot és nyugalmat ad.

Nagyon ritkán vannak kiszámítható reggeleink mostanában. Néha Misi követeli korábban a reggelit nagy oázással, máskor Zsombor ébredés utáni magyarázatai (ott alszik a nagy majkoló) kurjongatásokkal vegyítve ver fel mindenkit aki még aludna egy kicsit. Ez hajnal öt órától fél nyolcig bármikor bekövetkezhet.

Aztán mint a hangyaboly elkezdi tenni mindenki a dolgát, én Zsomborral kűzdök egy pelenkacserével, Ágota szoptatja Misit, de közben már főzzük a teát, melegedik a kakaó. Persze valami mindig kiborul amit fel kell takarítani, vagy ha ezt megússzuk akkor nekünk kell átöltözni mert rajtunk landolt a jól átázott csokis müzli nagy része. A ...

Két hete született meg második kisfiunk Ivády Mihály.

Sokan kérdeztek sok minden részletet a szüléssel és Misivel kapcsolatban, így most jobbnak látom itt közzáadni az élményeimet, hogy aztán a következő érdeklődőnek azt mondhassam: Ezek szerint te nem olvasod a blogomat?!

Apás szülés volt. Szerintem ez nem is lehet másképpen, hiszen nincsen éles határvonal aközött, hogy ott vagy a párod mellett és fogod a kezét ha fáj, vagy csak várjátok a fájások megjelenését órákon át és aközött, hogy egyszer csak már kinn van a baba feje. A fájások alatt igen is támaszt kell nyújtani, viszont a tolófájások, azaz a születés már csak percek kérdése az egész esemény végén, azalatt még elszaladni sincs ideje az embernek.

...

Ma csalódtam valakiben.

Szerencsére ritkán, de azért előfordul néha, hogy valakiről többet, jobbat gondoltam mint ami a valóság, de néhány perc tűnődés után megy minden tovább a maga rendjén.

Hál’ istennek még ritkábban olyan arculütésszerűen ér a felismerés, hogy akiben addig bíztam, akire hallgattam, akire felnéztem és olyan gondolataimat is megosztottam vele amit kevesekkel, egyszer csak tőrt szúr a szívembe. Még akkor sem akarom elhinni, hogy meghazudtol, hogy a legalapvetőbb emberi értékekhez sem tartja magát amikor látom a véres kezét a kés markolatán amelyet jobbra-balra tekergetve igyekszik fájdalmamat megsokszorozni. Aztán a szemébe nézek és ugyanazt az arcot látom amit korábban mindig, kedves, mosolyog és ...

Ma olyan metsző hideg szél fújt, hogy komoly erőt igényelt hazajutnom.

Biztosan tudják miről beszélek. 

Szabó Lőrinc tudta:

"A szíved majdnem megszakad,
szólnál, de szavad elakad,
szólnál, de görcs és fájdalom
fuldoklik föl a torkodon,

oly mélyről, mintha lelkedet,
a recsegő idegeket
húzná magával, úgy sajog
szád felé néma sóhajod.

S egyszerre oly gyönge leszel,
hogy szárnyas szédülés ölel,
fogaid közül valami
sírás, valami állati

nyöszörgés kínlódik elő
s azt hiszed: a következő
pillanat mindent, ami él,
elfúj, mint pókhálót a szél."

Furcsa volt az a reggel, mintha két felől kelt volna fel a nap, de ami még ennél is érdekesebb, hogy nem voltak árnyékok.

A Nap első sugarai egy hatalmas tükörből visszaverődtek a falura, így ölve meg a korábban oly hosszan heverésző árnyékokat.

Senki nem értette hogyan került oda, egyáltalán ki tudott ekkora üveget elkészíteni és aztán odaszállítani, arról nem is beszélve, hogy miért pont ide, a mi kis falunk határába. Több emelet magasságú volt és körülbelül 800 méter széles, azaz a falu elejétől a végéig nyúlt.

A kezdeti ijedtséget hamar lekűzdötte a település apraja-nagyja és pirkadat után nem sokkal már ott tolongtak az új „szerzemény” előtt. Döbbenetes volt látni ahogy az emberek csak bámulnak bele a ...

A repüléstől félni buta dolog. Abba még senki nem halt bele. Zuhanásba már többen is, de senki nem azért száll föl, mert földhöz csapódni akar, így ezzel a részével nem is akarok foglalkozni. Véleményem szerint az evolúció hatalmas hiányossága az ember szempontjából, hogy nem növesztettünk szárnyakat, vagy teista szemszögből azt mondanám, hogy amikor az embert teremtette isten akkor még egy kicsit időzhetett volna velünk. Ha már így adatott, hogy segítség nélkül nem tudunk levegőbe emelkedni, akkor legalább tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy szárnyalhassunk, vagy legalább becsüljük azt akinek ehhez mersze van (milyen szentimentális vagyok ma).

Régebben én is vezettem vasmadarakat (most meg irodalmi :)). Én még azon ...

-Polgármester úr, csak azt szeretném megkérdezni, hogy az iskola mellett ami található árok, tudja az új kerítés mellett, illetve ezt Ön nem is tudhatja, hiszen azt még mi építettük az ötvenes évek elején ha jól emlékszem, mert akkor még nem voltam nős, viszont a helyi rezesbandát éppen akkor szerveztem, amely aztán a szomszédos településeken is akkora sikereket ért el, amit még Lagzi Lajcsi is megirigyelhette volna, pláne azért mert neki van egy unokahuga akinek az első férje ivádi volt, de az egy kegyetlen ember volt, isten nyugosztalja, mert amikor például a birkákat kellet keresztül hajtani a falun ő mindig akkorát kurjantott, hogy a sok birka szaladt szerte meg szana, merthogy a kurjantáshoz használt egy ki fűzfavesszőt amit a ...

Kritikusaimnak:

"Létem Mosolya
minősülhet szemedben
hülye grimasznak "